Diákalkotó tárlata a Líceumban

A Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban több mint 9 éves hagyománya van a Soltráné Sebestyén Anna tanár által indított, vezetett és évről-évre sikeres, Bemutatkozom című kiállítás-sorozatnak. A tehetséges, egyéni látásmóddal rendelkező, az alkotóművészet iránt a későbbiekben akár hivatásszerűen is érdeklődő diákoknak biztosít bemutatkozási lehetőséget.

tovább:
Diákalkotó tárlata a Líceumban

Megyei elismerések államalapítónk ünnepén

Sokéves hagyományt folytatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat azzal, hogy az augusztus 20-a alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen rangos megyei elismeréseket is átadtak. Ezúttal a soproni Szent István plébánia adott helyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata közös ünnepi programjának, melynek keretében dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke nyújtotta át az elismeréseket az arra érdemeseknek.

tovább:
Megyei elismerések államalapítónk ünnepén

A megye idei kitüntetettjei