Megalakult az új tartományi parlament Burgenlandban

Az SPÖ és a Zöldek (Grüne) koalícióra lépésével megalakult az új tartományi parlament Burgenlandban. A két párt megállapodott egy 135 oldalas „Zukunftsplan Burgenland 2030” nevű kormányzati programban, amelynek középpontjában az egészségügy, az ápolás, a menekültügy és a klímavédelem áll. Újra tartományfőnökké választották Hans Peter Doskozilt (SPÖ), helyettese pedig a Zöldektől Anja Haider-Wallner lett. Tartományi tanácsosok: Leonhard Schneemann, Heinrich Dorner és Daniela Winkler (mindhárman SPÖ).

Hans Peter Doskozil és Anja Haider-Wallner. Fotó: APA/Helmut Fohringer

Doskozil harmadik ciklusát kezdi meg tartományfőnökként, beiktatási beszédében pedig hangsúlyozta, a politikának nem szabad megosztónak lennie, valamint kiemelte, hogy Burgenlandban nem folytatnak klientúrapolitikát. Kijelentette: „Mi mindenki számára kormány akarunk lenni, ez a feladatunk, ez a hitvallásunk.” Ezen kívül kijelentette, hogy nyitott az ellenzékkel való együttműködésre, és szeretne egy bizalomra épülő politikai kultúrát kialakítani a tartományban.

Az ellenzék, így az ÖVP és az FPÖ nem támogatta a tartományi kormány tagjainak kinevezését.

The post Megalakult az új tartományi parlament Burgenlandban appeared first on Ikvahír.

Burgenland választott – itt vannak az eredmények

Burgenland választott, a vasárnapi tartományi parlamenti választáson 25 év után először nőtt a részvételi arány, a választásra jogosult mintegy 250.400 választópolgár 78,73%-a járult az urnákhoz. A legnagyobb győztes az SPÖ, viszont az abszolút többséget elvesztették. Hogy kivel lép koalícióra Hans Peter Doskozil, azt egyelőre nem lehet tudni, de mindhárom másik párt nyitott erre.

Jöjjenek akkor a konkrét számok:

  • a tartományi parlamenti választáson a SPÖ győzött, bár az előző választási eredményhez képest 3,55%-ot rontott, még így is a szavazatok 46,38%-át szerezte meg.
  • Második helyen végzett a FPÖ 23,09%-os eredménnyel, mely a szabadságpárt történelmi csúcsa. Az előző választási eredményhez képest mintegy 13,30%-kal jobb eredményt értek el.
  • Harmadik helyen végzett az ÖVP, akik viszont sosem voltak még ilyen alacsony eredménnyel Burgenlandban, a választásra jogosultak 21,97%-a voksolt rájuk, ami 8,61%-os csökkenést jelent.
  • Negyedik helyen a ZÖLDEK végeztek, akiknél kérdéses volt, hogy egyáltalán bejutnak-e a tartományi parlamentbe. Ők 5,66%-ot kaptak.
  • A NEOS és a Liste Hausverstand nem érte el a 4%-os küszöbértéket, így ők nem kerültek be a Landtagba.

Ami a mandátumok eloszlását illeti: az SPÖ 17-et, az FPÖ 9-et, az ÖVP 8-at, míg a ZÖLDEK 2 mandátumot szereztek. Minden idők legrövidebb kampánya volt ez egyébként, a pártok ugyanis az aktív kampánytevékenységet csak az ünnepek után kezdték el. Az SPÖ és az ÖVP pedig a plakátokon látványosan nem a párt központi színvilágát használta.

Hans Peter Doskozil örül a győzelmének. Fotó: Helmut Fohringer/APA

The post Burgenland választott – itt vannak az eredmények appeared first on Ikvahír.

Győzött az SPÖ Burgenlandban

Tartományi parlamenti választásokat tartottak Burgenlandban. Bár a végleges eredmények még nincsenek meg, az eddig feldolgozott szavazólapok alapján biztos, hogy az SPÖ és Hans Peter Doskozil tartományfőnök megtartotta többségét, de egyedül nem kormányozhat tovább. A második helyen fej-fej mellett az FPÖ és az ÖVP, negyedik helyen a GRÜNE. Ők mind bekerülnek a tartományi parlamentbe. A NEOS és a Liste Hausverstand viszont a 4%-os küszöbértéket nem érte el.

17:05-ös adatok alapján: SPÖ 46,4%; ÖVP 22,3%; FPÖ 23%; GRÜNE 5,6%; NEOS 2,0%; HAUS 0,8%.

The post Győzött az SPÖ Burgenlandban appeared first on Ikvahír.

Győzött az SPÖ Burgenlandban

Tartományi parlamenti választásokat tartottak Burgenlandban. Bár a végleges eredmények még nincsenek meg, az eddig feldolgozott szavazólapok alapján biztos, hogy az SPÖ és Hans Peter Doskozil tartományfőnök megtartotta többségét, de egyedül nem kormányozhat tovább. A második helyen fej-fej mellett az FPÖ és az ÖVP, negyedik helyen a GRÜNE. Ők mind bekerülnek a tartományi parlamentbe. A NEOS és a Liste Hausverstand viszont a 4%-os küszöbértéket nem érte el.

17:05-ös adatok alapján: SPÖ 46,4%; ÖVP 22,3%; FPÖ 23%; GRÜNE 5,6%; NEOS 2,0%; HAUS 0,8%.

The post Győzött az SPÖ Burgenlandban appeared first on Ikvahír.

Megválasztották a régi-új városvezetést Sopronban

A 2024-es önkormányzati választáson Sopron lakossága amellett döntött, hogy nem kell a változás. Százszázalékos feldolgozottság mellett, 26.690 érvényes szavazólap alapján a polgármester továbbra is Dr. Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) marad, aki a szavazatok 50,85%-át kapta meg. Második helyen Sovány Endre (Független) végzett kerek 20%-kal, harmadik helyen Jakál Adrienn (Párbeszéd-DK-MSZP) 12,75%-kal, negyedik helyen Holpár Csaba (MKKP) 7,24%-kal, ötödik helyen Horváth Gábor (Mi Hazánk) 5,65%-kal, hatodik helyen pedig Reischl Gábor (Jobbik) 3,5%-kal.

A képviselőtestület összetételében is marad a Fideszes többség, az összes egyéni választókerületet a Fidesz-KDNP képviselői látják el, ők Filep Márk (1-es körzet), Magas Ádám (2-es körzet), Dr. Csiszár Szabolcs (3-as körzet), Tóth Éva (4-es körzet), Dr. Simon István (5-ös körzet), Péli Nikoletta (6-os körzet), egy új ember, Dóra György (7-es körzet), Pongráczné Várnai Mária (8-as körzet), Juhász Adrienn (9-es körzet), Abdai Zsolt (10-es körzet), Mágel Ágost (11-es körzet), és STöckert Tamás (12-es körzet). Kompenzációs listáról bejutott: Holpár Csaba (MKKP), Horváth Gábor (Mi Hazánk), Jakál Adrienn (Párbeszéd, DK), Dr. Kónyi-Kiss Gáborné (Momentum) és Sovány Endre (Momentum). Búcsúzik a testülettől Sass László, Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde, Simon Zoltán, Németh Imre és Mayer Nándorné.

Az enyugat.hu összegyűjtötte a környező települések adatait is, ezek alapján Ágfalván Dominek Gábor független jelölt lett a polgármester 647 szavazattal. Kihívója Simon László Csaba 527 voksot kapott. A jelenlegi polgármester, Pék Zsuzsánna nem indult. Fertőrákoson az eddigi polgármester, Palkovits János nem indult. Két hölgy versenyéből Tompa Judit Dóra (független) került ki győztesen. 762 voksot kapott, míg versenytársa 422-t. Harkán Duschanek Péter (független) marad a faluvezető, a szavazatok 70,64 százalékával győzte le független kihívóját, Susztrik Zoltánné Spaller Erikát. Kópházán viszont leváltották a több ciklus óta regnáló Grubits Ferencet (független). Kihívója nem más, mint a térség korábbi országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás (Fidesz-KDNP) volt. Előbbi 405, a nyertes 624 szavazatot kapott. Fertőbozon polgármester marad Tóth József Gyula (független). 115 szavazatot kapott, míg kihívója, Ravasz Péter hetvenkettőt. Nagycenken sem lesz változás, Csorba Jánosban (független) továbbra is bízik a helyiek többsége. A tapasztalt faluvezető 890 voksot kapott, független kihívója, Szepesi-Toth András 451-et.

The post Megválasztották a régi-új városvezetést Sopronban appeared first on Ikvahír.