Az elsődleges információk szerint az eset során szerencsére senki nem sérült meg.
tovább:
Teljesen kiégett egy autó Nagylózsnál – Teljes útzár a 8612-es úton
Az elsődleges információk szerint az eset során szerencsére senki nem sérült meg.
tovább:
Teljesen kiégett egy autó Nagylózsnál – Teljes útzár a 8612-es úton
Hétfőtől lezárják az Úttörő utca – Ravazd utca – Tégla utca csomópontot.
tovább:
Épül a körforgalom – Teljes lezárás, zsákutcák Sopronban
Információink szerint két autó ütközött össze csütörtökön kora este a 85-ös számú főúton, Peresztegnél.
tovább:
Karambol a 85-ös főúton – Teljes volt az útzár Peresztegnél
– Több év óta ez volt az első nyár, melyet pihenéssel tölthettél. Sikerült feltöltődni?”- Teljes mértékben! A szezon végét követően jó volt kiszakadni a megszokott mindennapokból, de ahogy telt az idő, úgy kezdett egyre jobban hiányozni a kosárlabda. Most meg már kifejezetten jól esik, hogy elkezdtük a munkát.”- Fél szemmel tehát a kosárlabdán tartottad a szemed?”- Ez természetes. Elkezdtem a felkészülést a következő évadra, összeállítottam új dolgokat, melyek remélhetőleg majd a csapat játékán is látszódnak.”- Az első héten még csak pár játékossal vágtatok neki az alapozásnak. Hogyan alakul az augusztus?”- Első körben zokkal kezdtünk el dolgozni, akik a nyáron nem voltak nagyobb terhelésnek kitéve. Fokozatosan egészülünk ki újabb és újabb játékosokkal, és augusztus végén – a májusi műtétje után lábadozó Szabó Fanni, és a WNBA-ben kosarazó Shenise kivételével – már mind együtt leszünk. ”- Mikorra tervezitek az első edzőmérkőzéseket?”- Szeptember elején már a pályán is láthatnak minket szurkolóink.”- A felkészülés menetében, felépítésében lesz változás, vagy a megszokott rendszer mentén haladtok?”- Annak vagyok a híve, hogy a bevált, jól működő dolgokon alapjában nem szabad változtatni, ugyanakkor mindig szükség van új impulzusokra, frissítésre, mely a játékosok és az edzők gondolkodására hat. Ennek megfelelően most is beépítünk új dolgokat.”- Ez a játékunkra is hatással lesz? Ezen a téren is tervezel változtatásokat a korábbi évekhez képest?”- Igen, mindenképpen – már csak az állomány eltérő felépítése, szerkezete miatt is -, mely remélhetőleg pozitív irányba fogja elmozdítani a játékunkat.
tovább:
Munkára éhesen
Éjszaka kezdődik az ünnep, éjszaka, hogy látni lehessen a napfelkeltét, hogy látni kelljen az ünnepi nap keltét… Teljes csend. Sötétség. Csak az Adventi koszorú három gyertyafénye pislákol.