Tető nélkül

Néhány hete szokatlan látvány fogadja azokat, akik a Szeder utca/Balfi utca kereszteződésében járnak. Az egyik háznak ugyanis lebontották a tetejét, a konténer pedig olykor a teljes járdát elfoglalja, ezért fokozott figyelemmel kell közlekedni az útszakaszon. A lebontott tető egyébként érdekes lehetőséget biztosított fotók készítésére is, amit én persze nem is hagyhattam ki.

Másik, szintén a környéken lévő háznak is lebontották a tetejét, ez a Szent Mihály utca/Halász utca kereszteződésében található. Szintén nem egy megszokott látvány a történelmi külvárosban.

eredeti link

Irányzavar

Már több hónapja egyirányúsították a Balfi utcát a Szeder utca és a Bem utca közötti részen. Azonban aki a Várkerületről az Ikvahídon jön, még mindig ez a tábla fogadja: Viszont ugye jobbra már nem lehet a Balfi utcán Balfra jutni, csak gyalogosan, vagy pedig kerülővel: Szeder utca -> Halász utca -> Paur Iván utca -> Híd utca -> Balfi utcai körforgalom. Ezzel kapcsolatban nekem három javaslatom lenne: az egyik, hogy visszafelé egyirányúsítsák a most belváros felé egyirányú utcát, VAGY a másik ötlet hogy szedjék le a BALF feliratú táblát, VAGY a harmadik pedig hogy több ilyen táblát helyezzenek el a fentebb említett kerülőúton. A térképen pirossal jelöltem az egyirányúsított szakaszt, és zölddel a kerülőutat.

tovább:
Irányzavar