Brooks nem játszik

Sopron – Bokor Ákos figyelemfelkeltésnek szánta nyilatkozatát, hogy jelezze Brooks bármikor visszatérhet. Tegnap honlapunkon beszámoltunk róla, hogy egy megállapodás szerint Jarvis nem játszhat a Sopron Salgótarján elleni meccsén. Az esetről megkérdeztük Bokor Ákost aki sokak számára meglepő nyilatkozatot tett, mely szerint sok múlhat azon, hogy Brooks leszáll-e a repülőről. Hogy miért mondta mindezt? Csapata hivatalos

tovább:
Brooks nem játszik

Koponyatörés lett a vége a detoxikálóban köttetett barátságnak

Életveszélyes koponyasérüléssel szállítottak kórházba Sopronban egy férfit, akit nem sokkal korábban épp az egészségügyi intézményben megismert cimborája vert meg – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel. Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint az 55 éves helyi férfit és a 37 éves fedél nélküli későbbi elkövetőt is súlyos ittassággal szállították be a mentők, de ők előbb

tovább:
Koponyatörés lett a vége a detoxikálóban köttetett barátságnak

Feltartóztathatatlan volt a Sopron új csillaga

A Seattle Storm nyerte meg az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság (WNBA) 2010-es szezonját, miután a finálé harmadik meccsén is győzött az Atlanta Dream ellen. A Storm a legutóbbi találkozón 87-84-re győzte le az Atlanta Dreamet, s ezzel 2004 után másodszor lett bajnok a ligában. A találkozó magyar szempontból is tartogatott érdekességet, ugyanis a meccs legeredményesebbje

tovább:
Feltartóztathatatlan volt a Sopron új csillaga

Rongyos Gárda Emléknap -2010. szeptember 18. Harka, Állomás úti Sporttelep

„Kedves Barátom! A haza hív. Kényszer nincs. Aki teheti, önként és azonnal jöjjön el Sopronba, ahol ellátásáról gondoskodunk.” -1921 augusztusában, Sopronban tartózkodó frontot járt tisztek az augusztus 23-i haditanácson kimondták, hogy Sopront mindenáron megvédik. Felkelőbehívójukon a fenti pár sort állt! Evvel a pár sorral toboroz a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom az idei Rongyos Gárda emléknapra!

tovább:
Rongyos Gárda Emléknap -2010. szeptember 18. Harka, Állomás úti Sporttelep

Győr-Moson-Sopron megye: megduplázódott a munkanélküliség

A tavaly novemberi 3-4 százalékos munkanélküliségi ráta 7-8 százalékosra emelkedett Győr-Moson-Sopron megyében, írja a Magyar Nemzet. Egy év alatt megkétszereződött a nyilvántartott álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében: a tavaly novemberi 3-4 százalékos munkanélküliségi ráta 7-8 százalékosra emelkedett – tájékoztatta a megyei közgyűlést a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese. Rimányiné Somogyi Szilvia a gazdasági válság elmúlt hónapjaiban lejátszódott munkaügyi

tovább:
Győr-Moson-Sopron megye: megduplázódott a munkanélküliség