Bécsújhelyen, a városi múzeumban november 13-ig látható a Soproni Fotóművészeti Kör tárlata.
Archives: soproni
Új színben pompázik a legrégebbi tornacsarnok
Megújult a papréti sportcsarnok, ami Magyarország első ilyen intézménye volt, ma pedig a legrégebbi eredeti funkcióját ma is őrző sportépület. Létrehozását a Soproni Torna- és Tűzoltó Egyesület kezdeményezte 1866-ban. Új színében meghatározó épülete lett a térnek.
Vitorlás évadzáró – fotók
Az első októberi hétvégén került sor a Fertőn a vitorlás évadzáróra a Soproni Építők szervezésében.
tovább:
Vitorlás évadzáró – fotók
Nagy érdeklődés a soproni színözönön – fotók
Nagy érdeklődés mellett sikerrel rendezte meg a IV. Teátrumi Színözönt a Soproni Petőfi Színház.
Semjén Zsolt a KDNP Soproni Szervezete elnökségénél
Vasárnap mindannyiunknak döntenünk kell – ez is szóba került azon a találkozón, amely Semjén Zsolt, a KDNP országos elnöke kérésére a KDNP Soproni szervezetének elnökségével került sor.
Vadászati Múzeumot adtak át a Soproni Parkerdőben – fotók
A múzeum Kőhalmy Tamás erdőmérnök, vadbiológus professzor hagyatékán kívül a parkerdő természeti értékeivel és vadgazdálkodásával ismerteti meg a látogatókat.
tovább:
Vadászati Múzeumot adtak át a Soproni Parkerdőben – fotók
Jubilál a Gyapjúszövők Alkotó Köre
Idén 35 éves a Pedagógusok Soproni Művelődési Házában működő Gyapjúszövők Alkotó Köre, a jubileum alkalmából szeptember 23-án nyílt kiállítás a Liszt központban.
Önálló színtárulat: 25 évet ünnepelnek a soproni Petőfi Színházban – fotók
A Soproni Petőfi Színház önálló társulatának megalapítása 25. évfordulója alkalmából ünnepi programsorozat kezdődött pénteken a teátrumban. Az alkalomra Sopronba látogatott az alapító első színigazgató, Mikó István.
tovább:
Önálló színtárulat: 25 évet ünnepelnek a soproni Petőfi Színházban – fotók
Hegykői intézetből lépett meg a 16 éves Bianka – Soproni rendőrök keresik – fotó
Engedély nélkül ment el a lány.
tovább:
Hegykői intézetből lépett meg a 16 éves Bianka – Soproni rendőrök keresik – fotó
Sok ápolót vonz az ingyenes képzés
Elindultak a Soproni Szakképzési Centrum és a kórház közös szervezésű, ingyenes egészségügyi szakképzései.
Nyugdíjasegyetem: már lehet jelentkezni
Összeállt a Soproni Nyugdíjasegyetem őszi szemeszterének programja, a szervezők a 99/518-126-os és a 99/518-142-es telefonszámon várják a jelentkezéseket.
A 85-ös főúton, a halálszakaszon száguldott az esőben
A halálos kimenetelű baleset miatt könnyes szemmel kért bocsánatot az elhunyt nő rokonaitól a vádlott a Soproni Járásbíróságon tegnap kezdődött büntetőperben.
tovább:
A 85-ös főúton, a halálszakaszon száguldott az esőben
Adomány a soproni kórház laboratóriumának
Több mint hatszázezer forint értékben adományozott üvegeszközöket a Soproni Gyógyközpont laboratóriumának a Csonka és Fiai Kft.
Már hullik a vakolat a soproni bíróság épületéről
Állványerdő borítja a Soproni Járásbíróság épületét, hullik a vakolat. Valószínűleg nem az idő vasfogáról lehet szó, hiszen az egykori Szent István-iskola tömbjét alig négy éve újították fel egy budapesti székhelyű cég közreműködésével.
Előbb a fagy szüretelt Sorponban
Az Irsai Olivér szedésével elkezdődött a Soproni borvidéken a szüret. A termés hetven százalékát elvitte a tavaszi fagy, a Fertő-parti védett dűlőkben azonban szép a szőlő.
tovább:
Előbb a fagy szüretelt Sorponban
Új tulajdonosa van a Soproni Körháznak – professzionális körülmények, inspiráló környezet
Új tulajdonosa van Sopron frekventált helyén, a Csengery úti körforgalomnál lévő, a Kőszegi út 5. szám alatti Soproni Körháznak. (x)
tovább:
Új tulajdonosa van a Soproni Körháznak – professzionális körülmények, inspiráló környezet
Régi-új elnök a kamara élén
Hatodik ciklusát kezdi meg Horváth Vilmos a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztján: egyöntetűen választották újra. Mint mondta, szolgálatra szegődött megint.
tovább:
Régi-új elnök a kamara élén
Soporni FAC – nőicsapat toborzót tartanak
Újjáalakul a Soproni FAC 1900 NB 2-ben induló női labdarúgó szakosztálya.
Véget ért a Soproni Ünnepi Hetek – fotók
A kulturális fesztivál június 17-től július 10-ig kínált programokat, de a nyári rendezvények sora még nem zárult le.
Elismerések az orvosi hivatás ünnepén Sopronban
Június 29-én tartotta Semmelweis-napi rendezvényét a Soproni Gyógyközpont. Az intézmény 48 munkatársát tüntették ki Sopron város egészségügyi ellátásában végzett példaértékű tevékenységéért.
Ovisok munkái díszítik a Soproni Tündérfesztivált – fotók
Közel 500 darab dekoráció érkezett a gyerekektől.
tovább:
Ovisok munkái díszítik a Soproni Tündérfesztivált – fotók
Horvát napok színesítik a hétvégét
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Soproni Horvát Napokat.
Helyükre kerültek a felvételek
Az idén tizenöt éves Soproni Fotóművészeti Kör tizenhat tagjának közel nyolcvan arra érdemes munkája július 10-ig látogatható a Soproni Ünnepi Hetek egyik rendezvényeként.
tovább:
Helyükre kerültek a felvételek
Szerelmesek éjszakája a Soproni Múzeumban
Az év legrövidebb éjszakáján, Szent Iván éjjelén igazi kulturális kavalkáddal várja a látogatóit a Soproni Múzeum.
Zárótaps a színitanoda csoportjainak – fotók
Zárótaps címmel évadzáró gálaelőadásokkal mutatkoztak be a Soproni Petőfi Színház színitanodájának hallgatói a a teátrumban.
Széchenyi Vágta – Itt a teljes program
Izgalmas versenyek és lovas programok a Nemzeti Vágta Soproni előfutamán!
Jön a kilenceik Soproni Tündérfesztivál
Június 25-én ismét a Deák tér ad otthont a gyerekek soproni fesztiváljának, melynek idén a Nap lesz a vezérmotívuma.
Gőbl Gábor a Soproni FAC 1900 SE új elnöke
Az egyesület tagsága Gőbl Gábort egyhangú szavazással a SFAC 1900 SE új elnökévé megválasztotta.
Legyen ápoló, ingyen!
Szeptembertől ingyenes egészségügyi szakképzéseket indít a Soproni Szakképzési Centrum a kórházzal együttműködve. Felnőttoktatás keretében képeznek gyakorló ápolókat, egészségügyi asszisztenseket és ápolókat.
tovább:
Legyen ápoló, ingyen!
Hiába a felháborodás, korábban sem lehetett kutyát fürdeti a Fertő tavi strandon
A Soproni Vízmű új, figyelemfelkeltő táblákat helyezett ki a Fertő tavi strandon. Utánajártunk és kiderült: kutyát eddig sem lehetett a tóban fürdetni.
tovább:
Hiába a felháborodás, korábban sem lehetett kutyát fürdeti a Fertő tavi strandon
Tündérek és manók százai vonultak Sopronban – fotók
Ismét gyereknapon rendezték meg a Soproni Tündérfesztivál hírhozó eseményét, a Tündérek és Manók vonulását.
Fúvósshow-t tartanak a londoniak a soproni borünnepen
Az ötletgazda és házigazda, Sopron Város Fúvószenekara koncertjével pénteken kezdődött el a huszonötödik Soproni Borünnep.
tovább:
Fúvósshow-t tartanak a londoniak a soproni borünnepen
Bajnok lett Soproni FAC 1900 SE!
A csapat hétvégi győzeleme azt is jelentette, hogy a soproni piros fehérek megszerezték a bajnoki címet, hiszen már 14 pontos előnyel rendelkeznek a második helyen álló Nagylózzsal szemben.
tovább:
Bajnok lett Soproni FAC 1900 SE!
Megszomjazott, lopott magának bort a csapodi férfi
A csapodi férfi ellen lopás miatt indított eljárást a Soproni Rendőrkapitányság.
Soproni vendégjáték Budapesten – fotók
A Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház és az Evangélium Színház közös produkcióját Katona Imre rendezte.
Tragédia! A fagy miatt bor sem nagyon lesz Sopronban
A Soproni Borvidéken a szőlő háromnegyede teljesen elfagyott. A többi területen 25-50 százalékos a kár.
tovább:
Tragédia! A fagy miatt bor sem nagyon lesz Sopronban
A fagy miatt bor sem nagyon lesz Sopronban
A Soproni Borvidéken a szőlő háromnegyede teljesen elfagyott. A többi területen 25-50 százalékos a kár.
A Soproni Múzeum ünnepi nyitva tartása a pünkösdi hétvégén
A Soproni Múzeum kiállítóhelyei a pünkösdi hétvégén és azt követő keddi napon az alábbiak szerint tartanak nyitva.
tovább:
A Soproni Múzeum ünnepi nyitva tartása a pünkösdi hétvégén
Testvérvárosi szimfonikus hangverseny a Jerevánon
Fergeteges sikert aratott az Orchesterverein Kempten és a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar közös koncertje a soproni Szent Imre templomban.
Nem tett jót a szőlőnek és a diónak a fagy
A Virágvölgy magasabban fekvő részein kevésbé, a fagyzugosabb részeken azonban jelentősen elfagyott a szőlő, illetve a dió. Állítások szerint 30 éve nem volt ilyen mértékű fagy az évnek ebben a szakaszában… A fagyos idő azonban úgy tűnik, véget ér: a Soproni Meteorológiai Állomás előrejelzése szerint a következő héten nem kell már 0 fok alatti éjszakai hőmérsékletre számítani. Eközben a szőlőket Burgenlandban füstöléssel próbálják megóvni az éjszakai fagyok elől.
Nagy a baj a Soproni borvidéken: óriási károkat okozott a hajnali fagy
Amit a keddi fagy tett a Pannonhalmi borvidék szőlőivel, azt a ma hajnali elvégezte a Soproni borvidék dűlőiben. Végzetes a helyzet, átlagosan ötven százalékban elfeketednek a hajtások, de lehet, hogy délutánra kiderül, még nagyobb a kár.
tovább:
Nagy a baj a Soproni borvidéken: óriási károkat okozott a hajnali fagy
Nyikos Tivadar: Ellehetetlenítik a soproni sportegyesületeket
Nyikos Tivadar (Jobbik) ma sajtótájékoztatót tartott, melyben a soproni sportegyesületek ellehetetlenítéséről beszélt. Mint ismeretes, Fodor Tamás polgármester a közelmúltban olyan megdöbbentő döntést hozott, hogy nem járul hozzá ahhoz, hogy az 1900-ban alapított Soproni Football és Atlétika Club – Rövidített néven SFAC 1900, a nevében hangsúlyosabban használhassa a “Soproni” nevet, Soproni FAC 1900 formában. Dr. Fodor Tamást 2014 októberében 450 fős többséggel választották a soproniak polgármesternek! Mindezen szerény győzelem azonban nem hatalmazza fel őt arra, hogy packázzon a soproni sportegyesületekkel, civil szervezetekkel és polgárokkal! Felfoghatatlan, és egyben rossz döntést hozott! Ma ő határozza meg, hogy ki legyen a soproni, holnap azt is meg fogja mondani, hogy ki lehet magyar! Ízléstelennek tartom, hogy a Soproni nevet a sajátjaként kezeli. Nem tudott egyetlen ész érvet sem felhozni arra, hogy miért utasította el a klub megkeresését! Az nem elégséges ok, hogy az egyesület társadalmi elnöke Gőbl Gábor jobbikos önkormányzati képviselő. A gyermekek, fiatalok sportolását segítő egyesületek működését pártoktól függetlenül kell garantálnia az önkormányzatnak! A SFAC 1900 egyesület 120 soproni fiatal labdarúgó sportolása nem lehet párcsatározás áldozata! Hasonlóan negatív üzenetet küldött az evezős sportokban gyakorlati képzésében részesülő soproni középiskolásoknak, amikor tavaly októberben egyoldalúan felbontotta a Garabonciás Diáksport Egyesülettel a fertőparti evezős bázis használatára kötött szerződést. A város az idei nyáron egyetlen hajóegységet sem tud biztosítani az evezni vágyó soproni gyermekek számára! Végül a keresztény alapokon nyugvó Fidesznek azt a Jézusi gondolatot üzenem mindazon fiatalok nevében, akiknek a sportolását ellehetetlenítette: amit a legkisebbekkel tesztek, azt velem teszitek! -zárta szavait Nyikos Tivadar.
tovább:
Nyikos Tivadar: Ellehetetlenítik a soproni sportegyesületeket
Múlt a jelenben: egy nap népviseletben
Kicsik és nagyok, felnőttek és diákok közösen ünnepelték a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskolában a népviselet napját.
Ilyenek vagyunk – Itt a Soproni új reklámja – videó
A Soproni most összegyűjtötte, milyen sajátosságaink vannak nekünk, magyaroknak.
A kisbetűs sopronmédia
Az Ikvahír 2009 óta lakik az interneten, de ez nem önfényezésből kerül már rögtön az első mondatba, csupán ténymegállapításként. Sok idő, még több az interneten… Oldalak, mint a 9400hir, a HalloSopron, a Dies Urbis, a soproniak.hu tovatűntek. A tavalyi év ellenben változást hozott, nem is egyszer. Először jött a régi-új Cyberpress, nem sokkal később a Minden ami Sopron, az év második felében szintén egy régi-új szereplő tért vissza az Infosopron, az Infovárosok kínálatából. Jó biznisz az internetre tolni a kontentot, de még jobb ha a Facebookon is megosztjuk. Tudják ezt a Önkormányzatnál is, ilyen néven viszonylag jó ideje futott már a hivatalos oldal. Aztán egy novemberi rendkívüli önkormányzati közgyűlésen döntöttek a Soproni Kommunikációs Központ Kft., vagy trendibb nevén az SKK megalakításáról. Akkor elsősorban a két televízió egyesítésén volt a hangsúly a sajtóhíradásokban . Még mindig novembert írunk amikor nevet váltott a hivatalos Facebook csatorna: Sopron Like. Fiatalosabb név, az tény. Ha a Sopron Like egy anyakönyvezett személy lenne, bizonyára személyiségzavarral küszködne Szép lassan elindult az új televízió is, a Sopron TV, mellé a Soprontube Youtube csatornával őt követve az újév frissességével a nagybetűs Sopronmédia. Ami még mai is amolyan félkész stádiumban lenne, a Sopron Like Facebook oldal és a portál tartalma egyforma de még sem ugyanaz. Itt érdemes megjegyezni az év trollkodását is, ami sopronlike.hu címen fut. A legfelsőbb hírről a kisalfold.hu -t vagy a médiatanács határozatait olvasók értesülhettek, netalántán azok, akik a friss domain neveket böngészik: Sopron Rádió néven fut tovább az egy évtizedes Nap Rádió. A félreértések elkerülése végett az Ikvahír tudatosan nincs a listán. Sopron TV, Sopron Média, Sopron Like, Sopron Rádió… Végül is soproniak vagyunk, nincs benne semmi kivetni való. A Soproni Téma így ránézésre kilóg a sorból, névváltás helyett eredményesebb lenne melléje egy konkurenciát indítani(?) Végső soron egyébként is egy káeftével odébb van…
tovább:
A kisbetűs sopronmédia
Carmentől az Eurovízióig
Barangolások a zenei stílusok világában címmel Simon Andrea, a Soproni Petőfi Színház színésze mutatja be önálló estjét április 24-én (vasárnap) este hat órakor a leghűségesebb városban, az Evangélikus Közösségi Házban.
tovább:
Carmentől az Eurovízióig
Tini testvérpárt keres a soproni rendőrség
A Soproni Rendőrkapitányság keresi Lencse Dzsesszika 14 éves, illetve Lencse Klaudia 15 éves hegykői lakosokat.
Megemlékezés a holokausztról Sopronban – fotók
A megemlékezésen Sándor Péter, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke mondta el emlékező gondolatait.
Új kedvenc csatornafedelem
Csatornafedélből volt már jópár itt az IkvaHíren , most új kedvencemet mutatom be nektek az alábbi képen: ez ugyanis talán az első (amit láttam), amin a Soproni Vízmű Zrt. saját logója, és neve szerepel. A csatornafedél egyébként a cseh KASI cég gyártmánya.
tovább:
Új kedvenc csatornafedelem
Verskommandó a GYSEV Zrt. vonatain
A GYSEV Zrt. idén is csatlakozott a Soproni Petőfi Színház kezdeményezéséhez: a ,,Verskommandó” keretében, a magyar költészet napja alkalmából vonatokon és a soproni vasútállomáson is elhangzottak magyar költők versei.
Soproni Ifjúsági Pódium
A soproni és Sopron környéki középiskolások művészeti fesztiválját, a Soproni Ifjúsági Pódiumot tartották meg a hétvégén a GYIK Rendezvényházban.
tovább:
Soproni Ifjúsági Pódium
77 izgalmas program! Szakmák Éjszakája Sopronban, Kapuváron és Fertődön
A Soproni Szakképzési Centrum mind a hat intézménye: négy soproni – a Fáy, a Handler, a vendéglátó és a VasVilla -, valamint a kapuvári Berg és a fertődi Porpáczy szakképző iskola is csatlakozott a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozathoz.
tovább:
77 izgalmas program! Szakmák Éjszakája Sopronban, Kapuváron és Fertődön
Ismét lecsap a verskommandó Sopronban!
Pályaudvaron, helyi járaton, vonaton, a vasútállomáson, utcán, téren, egyetemen, tíz iskolában, a Tűztoronyban, gyógyközpontban, áruházban is találkozhatnak a Soproni Petőfi Színház társulatának verskommandósaival a költészet napján.
Évadhirdetés a soproni színházban – fotók
Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiájával kezdődik októberben a Soproni Petőfi Színház 2016/2017-es évada, amely a korok és stílusok nevet viseli.
Átalakuló cafetéria – Soproni kékfrank jöhet béren kívül
Orbán Viktor bejelentése után felvetődött, akár helyi pénzben is adható lenne a béren kívüli juttatás. A soproni kékfrank alapítói szerint ebben van a jövő.
tovább:
Átalakuló cafetéria – Soproni kékfrank jöhet béren kívül
Rablás az éjszakában Sopronban – A sértett és tanú is bilincsben érkezett a bíróságra
Nem hétköznapi dolog történt a Soproni Járásbíróságon: egy rablás büntetőperében a sértettet – és tanúként annak feleségét – is bilincsben hozták az igazságszolgáltatás elé.
tovább:
Rablás az éjszakában Sopronban – A sértett és tanú is bilincsben érkezett a bíróságra
Kábítószerfogyasztók rendőrkézen Sopronban – fotók
A Soproni Rendőrkapitányságon négy férfival szemben kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Névadójukra emlékeztek a Lewinszky Anna Gyakorló Óvodában – fotók
Lewinszky Anna, az Első Soproni Kisdedóvó és Bölcsőde Egylet óvodavezetője, “a soproni kisgyermekek szeretett Anna nénije” kitörölhetetlen szakmai és emberi örökséget hagyott az utókorra
tovább:
Névadójukra emlékeztek a Lewinszky Anna Gyakorló Óvodában – fotók
Premier a soproni színházban – fotók
Színésznek, rendezőnek ajándék Molnár Ferenc darabjával találkozni- mondta a sajtónapon Kovács Frigyes, aki a Liliom című előadást állítja színpadra a Soproni Petőfi Színházban.
Soproni Nyugdíjasegyetem – Útjára indult a XI. szemeszter
A madártan nemzetközi tekintélyű tudósáról, a másfél évszázada született Chernel (ejtsd: Csernel) Istvánról emlékezett meg prof. dr. Faragó Sándor a Soproni Nyugdíjasegyetem tavaszi szemeszterének első előadásán. Az értekezés nagy sikert aratott.
tovább:
Soproni Nyugdíjasegyetem – Útjára indult a XI. szemeszter
Soproni Füzetek – Semmit nem bíznak a véletlenre
Idén első alkalommal ült össze a napokban a Soproni Füzetek szerkesztőbizottsága. Meghatározták az antológia idei számának tematikáját, rovatszerkezetét és az egyes területek felelős gazdáját.
Futárszolgálat pénzét lopta el
Csalás és sikkasztás vádjával állt egy férfi a Soproni Járásbíróságon dr. Gajdos Anikó bíró elé.
tovább:
Futárszolgálat pénzét lopta el
Beiktatták az esperest
A Soproni Evangélikus Egyházmegye új esperesét a tizenegy szavazati jogú gyülekezet egyhangúlag választotta meg.
tovább:
Beiktatták az esperest
Kifogásolták a vacsorát a soproni kórház gyerekosztályán
Felháborodott apuka küldött fotót szerkesztőségünknek a Soproni Gyógyközpont gyerekosztályán kiosztott vacsoráról.
tovább:
Kifogásolták a vacsorát a soproni kórház gyerekosztályán
Betegbarát urológiai gyógyítás
Laparoszkópos tornyot, hozzá tartozó kiegészítő eszközöket, kézi műszereket kapott a Soproni Gyógyközpont urológiai osztálya.
tovább:
Betegbarát urológiai gyógyítás
Utolsó útjára kísérték Bencze Pált
Tegnap helyezték végső nyugalomra Dr. Bencze Pált, a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Intézetének nyugdíjas professzorát, egyben alapító tagját. Bencze Pál Sopronban született, és 1953-ban szerzett geofizikus-mérnöki diplomát a Soproni Egyetemen. Nevéhez fűződik a nagycenki geofizikai obszervatórium megalapítása is. Hosszú élete során légköri elektromossággal, ionoszféra kutatással, valamint felsőlégköri folyamatok vizsgálatával foglalkozott. Saját tudományos munkássága mellett hivatásának tekintette, hogy tudását a szakma iránt érdeklődő fiatalabb korosztály számára is átadja. Nemcsak Sopronban, hanem budapesti egyetemeken is oktatott. Szakmai munkássága elismeréseként 2009-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia által odaítélt Eötvös József-koszorút. Nagy tudása ellenére munkáját szerényen, alázattal végezte. Szellemiségét családtagjai és tanítványai viszik tovább.
Áremelésben bíznak a soproni szőlősgazdák
A Soproni borvidék 2014-es termésének zöme elfogyott, elkezdődött a 2015-ös kiváló évjárat értékesítése. A bortermelők öt-tíz százalékos áremelésben bíznak.
Soproni kórház – Korszerűsödött az aneszteziológiai és intenzív ellátás eszközparkja
Megújult a műtéti beavatkozások és az intenzív terápiás ellátás eszközháttere a Soproni Gyógyközpontban.
tovább:
Soproni kórház – Korszerűsödött az aneszteziológiai és intenzív ellátás eszközparkja
Gyorsabb és pontosabb lett a diagnosztika Sopronban
A Soproni Gyógyközpont 2015 végén indult, 600 millió forintos gép-műszer fejlesztési programjának keretében megújult a Patológiai osztály eszközparkja.
Tarolt A bábjátékos Sopronban – fotók
Hangos bravó felkiáltásokkal és ütemes lábdobogással egybekötött zúgó vastapsot kapott A bábjátékos című rockopera stábja a szombati premieren a nézőktől a zsúfolásig telt Soproni Petőfi Színházban.
Swietelsky-Soproni VSE-re változik SVSE NB II-es labdarúgócsapatának neve
Szponzorációs szerződést kötött a Soproni VSE valamint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. A megállapodás értelmében mostantól Swietelsky-Soproni VSE néven szerepel az együttes az NB II-es labdarúgó bajnokságban
tovább:
Swietelsky-Soproni VSE-re változik SVSE NB II-es labdarúgócsapatának neve
Az egyházmegye új esperese
Mesterházy Balázs, a Harkai Evangélikus Egyházközség lelkésze lett a Soproni Evangélikus Egyházmegye új esperese. Ellenszavazat nélkül választották meg.
tovább:
Az egyházmegye új esperese
Harminc év után újra színpadon A bábjátékos Sopronban – fotók, videó
Harminc év után újra színpadon látható A bábjátékos című rockopera a Soproni Petőfi Színházban.
tovább:
Harminc év után újra színpadon A bábjátékos Sopronban – fotók, videó
Sterlik-pince – Soproni siker az országos Miklós-napi Rozé Borversenyen
Szép sikerrel zárja az évet a soproni Sterlik-pincészet. Háromból két rozé boruk aranyérmet, egy pedig ezüstöt kapott az országos Miklós-napi Rozé Borversenyen. A soproni hűség napi újborversenyen szintén jól szerepeltek.
tovább:
Sterlik-pince – Soproni siker az országos Miklós-napi Rozé Borversenyen
Újévi hangverseny Sopronban
A hagyományokhoz hűen, ismét a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar hangversenyével köszöntik az új évet a Liszt-központban.
tovább:
Újévi hangverseny Sopronban
Az év ápolója a díjazott
A Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető ápolójának, Katona Jánosnénak adományozta idén a Soproni Gyógyközpont a kórház rangos elismerését, az Erzsébet-díjat.
tovább:
Az év ápolója a díjazott
Soproni középiskola az Élő bolygó klímavédelmi akció nyertese
A Soproni Széchenyi István Gimnázium nyereménye hatmillió forint. Az így elnyert összeget az iskola a fenntartható fejlődést szolgáló fejlesztésre fordíthatja.
tovább:
Soproni középiskola az Élő bolygó klímavédelmi akció nyertese
Civitas Fidelissima – A szellemiekben, alkotásban hűséges polgárok közössége
A hűség napja és az advent kapcsán méltatta Firtl Mátyás Sopron hűséges irodalmárait, és a jelenlegi Soproni Irodalmi Társaság jeles személyiségeit.
tovább:
Civitas Fidelissima – A szellemiekben, alkotásban hűséges polgárok közössége
Indul jövőre is nyugdíjasegyetem
,,Nincs szebb élet, mint a diákélet” címmel, rendhagyó módon, dalolással kezdődött Szemerey Tamás nagy sikerű, a selmeci diákhagyományokról szóló előadása a Soproni Nyugdíjasegyetemen.
tovább:
Indul jövőre is nyugdíjasegyetem
Kizárólag magyar árpából készülnek a Soproni sörök jövőre
A söripari konszern leányvállalata a magyarországi sörárpa termőterületekről betakarított mennyiség 21 százalékát vásárolja fel.
tovább:
Kizárólag magyar árpából készülnek a Soproni sörök jövőre
Megjelent a Soproni Kalendárium!
2011-ben indult a Soproni Kalendárium, négy hónapon át azon dolgozunk, hogy, kezelhetőbb felületen lehessen elérni a digitalizált tartalmakat. Jelenleg több mint 500 bejegyzés érhető el, de ezek száma folyamatosan nő. Idén augusztusban Nagy Tamás készítette el a megújult felület technikai bravúrjait, majd sorra importáltuk a korábbi évek által, csupán a sivár webfelületre elszórt tartalmait. Sopron 1681-ben, Suttinger Dániel rézmetszete A Soproni Kalendárium weblapon Sopron városa múltjából találsz érdekes történelmi, időjárásbeli és a város polgárinak mindennapjaihoz köthető érdekes eseményeket. Ezek az események a kezdetektől egészen az 1945-ös évig kalauzolnak a város és polgársága élet-történetében. Megtalálod, hogyan alakult az éves vásárok rendje az évszázadok folyamán. Miként befolyásolták ezeket az időnként fellépő pusztító járványok, melyek közül egy 13. századi pestisjárványban majdnem teljesen elnéptelenedett a város. Miként alakult a városban letelepedni szándékozó zsidók sorsa. Koronként hogyan támogatta vagy sanyargatta a város vezetése őket. Voltak boszorkányperek. Itt szállt meg Hunyadi Mátyás Bécs ostromakor. De mikor a török ostromolta Bécset a soproniakat beszállítási kötelezettség terhelte az oszmán táborba. Dr. Koszorú Gábor – szerkesztő Kedvkeltőnek pár érdekesebb bejegyzés: “1828. június: Miután a piac oldalán egy részházat megvettek, az Ikvahidat szélesítették, melléje járdát készítettek és a hidat, miután korábban nagyon fel volt emelve, és nehezen lehetett rajta közlekedni, oldalán kavicsolták, az úttesttel egy szintbe hozták.” “1528. április 25.: A városi tanács határozatot hozott, miszerint a város közönsége a jövőben szigorúan fog fellépni a varázslókkal szemben. Külön kimondták, hogy ilyen jellegű cselekmények sem pénzel, sem könyörgéssel meg nem válthatók. A bíróság azonban inkább rosszindulatú pletykálkodásként és gyanúsítgatásként kezeli az ilyen ügyeket, semmint komoly bűntettként.” “1906. március 18., Oedenburger Zeitung: Szabad-e a kávésnak utcán át fagylaltot eladni? Nagy Jenő itteni cukrász feljelentést adott be az iparhatóságnak Wiedemann kávés ellen, hogy utcán át,tehát nemcsak ülővendégeinek,fagylaltot árul. A városi rendőrkapitányság egy miniszteri utasításra hivatkozva a kávést 10 K pénzbüntetésre ítélte…
tovább:
Megjelent a Soproni Kalendárium!
Autórádiókat és navigációs rendszereket loptak Sopronban
A Soproni Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás két fertőrákosi férfival szemben.
tovább:
Autórádiókat és navigációs rendszereket loptak Sopronban
Örömzene Feke Pállal Sopronban
Sentimento címmel Feke Pál a népszerű énekes, előadóművész ad koncertet a Soproni Petőfi Színházban december 30-án (szerdán) este hét órakor.
tovább:
Örömzene Feke Pállal Sopronban
Rotarysok akciója
A két Soproni Rotary Club és a Rotaract Club közös adventi jótékonysági akciót tart az adventi vásár idején minden pénteken, szombaton és vasárnap 17 és 22 óra között.
tovább:
Rotarysok akciója
Konzum terror Sopronban
A Soproni Fotóművészeti Kör ezúttal a Torony Galériában állít ki.
tovább:
Konzum terror Sopronban
Énekes madár Sopronban – fotók
Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát tűzi műsorára bérletes előadásként a Soproni Petőfi Színház november 28-tól. A darabot Juhász Róza állította színpadra.
tovább:
Énekes madár Sopronban – fotók
Nyugdíjasegyetemen a radiológiáról
A radiológiai képalkotás jelentősége a megelőzésben és a gyógyításban címmel dr. Baranyai Tibor tart előadást a Soproni Nyugdíjasegyetemen holnap 16 órakor a GYIK-ban.
Fidesz: az MSZP-t gyötri a sárga irigység
˝Közismert, hogy a Soproni Gyógyközpont főigazgatója dr. Korányi László teljes hatáskörrel˝- reagált a Fidesz az MSZP közleményére.
Nyílt Nap a Soproni Közgázon – Ösztöndíjrendszer, nyelvoktatás, új képzés a keddi palettán
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara, a Soproni Közgáz nyílt napot rendez december 1-én, kedden.
tovább:
Nyílt Nap a Soproni Közgázon – Ösztöndíjrendszer, nyelvoktatás, új képzés a keddi palettán
MSZP: Romokban az egészségügy
– Romokban az egészségügy az egész országban. Sajnos a Soproni Erzsébet Kórház körül is egyre több a kérdőjel – nyilatkozta Kalmár István, az MSZP soproni elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
tovább:
MSZP: Romokban az egészségügy
Ildikó őrzi a nemzeti kincset – Soproni szurkoló kapta el a magyar-norvég meccs labdáját – fotó
Ménfőcsanakon élő, soproni szurkoló – Sipőczné Radics Ildikó – igazán szerencsésnek érezheti magát: a magyar-norvég meccs lefújását követően hozzá került az EB kijutást érő meccs labdája.
tovább:
Ildikó őrzi a nemzeti kincset – Soproni szurkoló kapta el a magyar-norvég meccs labdáját – fotó
Nyugdíjasegyetem Sopronban – Válságban van-e a világgazdaság?
Kedden folytatódik a Soproni Nyugdíjasegyetem programja.
tovább:
Nyugdíjasegyetem Sopronban – Válságban van-e a világgazdaság?
Németek bora – soproni sikerekkel
A Soproni borvidék több zsűritaggal és bormintával is részt vett a versenyen.
Miért keresnek most ennyi orvost Sopronban?
A Soproni Gyógyközpont pályázatot írt ki számos orvosi állás betöltésére, azért, mert lejárnak a korábbi kinevezések. A szakemberhiány nem lett nagyobb.
Példás összefogás a soproni Bünker közért
A Soproni Evangélikus Alapítvány közel félmillió forintos támogatást nyert az ,,Összefogás a Bünker közért” című pályázattal, amelynek eredményét a napokban ünnepelték.
Meghódítják Bécset a soproniak
Bécsben indít kamaraszínházi előadásokat a Soproni Petőfi Színház társulata – jelentette be Pataki András színigazgató, aki köszöntötte a színház idei tízezredik bérletesét.
tovább:
Meghódítják Bécset a soproniak
Kalmár: A Fidesz kihátrált a Nemzeti Minimum mögül
A helyi MSZP legnagyobb megdöbbenésére, ennek az összpárti javaslatnak felrúgásában, dr. Molnár Ágnes, soproni országgyűlési képviselő, a Soproni Erzsébet Kórház korábbi főigazgatója is részt vett.
Elhunyt Gimesi Szabolcs, Sopron egykori polgármestere
Gimesi Szabolcs, a Sopron korábbi polgármestere, a Soproni Evangélikus Egyházmegye volt egyházmegyei felügyelője 28-án éjjel elhunyt.
tovább:
Elhunyt Gimesi Szabolcs, Sopron egykori polgármestere
Győri kosarasok tragédiája – K. Mihály nem megy börtönbe
Két év fogház alapú szabadságvesztésre ítélte a Soproni Járásbíróság a kapuvári nyugdíjast, de három évre felfüggesztve. Több mint egymillió forintot kell azonban megfizetnie.
tovább:
Győri kosarasok tragédiája – K. Mihály nem megy börtönbe