Elektromos töltőállomásokat adtak át Sopronban – fotók

A soproni vasútállomás parkolójában elektromos autó gyorstöltő-berendezést adtak át az önkormányzat vezetői hétfőn. A Jereván-lakótelepen a Kodály téren is üzembe helyeztek egyet. A két töltőállomás kiépítésének összköltsége 5.2 millió forint, ebből az állami támogatás összege 4.9 millió forint volt.

tovább:
Elektromos töltőállomásokat adtak át Sopronban – fotók

Bikesafe regisztráció és bűnmegelőzési tanácsadás is volt a Deák téren

Komplex, bűnmegelőzési rendezvény tartottak Sopronban a rendőrök. Az érdeklődők a kerékpárok országos adatbázisába is regisztrálhattak, valamint hasznos tanácsokat kaphattak például a vagyonvédelemmel kapcsolatban.

tovább:
Bikesafe regisztráció és bűnmegelőzési tanácsadás is volt a Deák téren

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség!

Ismeretlen személy, ismeretlen rendszámú gépkocsival közlekedett Sopronban, a Juharfa utca 2. szám előtt és eddig tisztázatlan okok és körülmények között nem biztosított elsőbbséget a parkolóból való kihajtásakor egy menetrend szerinti autóbusznak.

tovább:
Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség!

Virágosabb és szebb lett Sopron két közterülete

Háromszáz tő virággal lett gazdagabb Sopronban a nemrég megújult Evangélikus templom előtti tér illetve a vasútállomás környéke köszönhetően a Fidesz Soproni Szervezetének, akik az aktivistáik bevonásával szebbé varázsolták az említett két közterületet.

tovább:
Virágosabb és szebb lett Sopron két közterülete