A Kapuvár-Fertőd-Sopron, a Sopron-Fertőd-Petőháza, a Nagylózs-Pereszteg-Sopron, az Újkér-Lövő-Sopron, valamint a Szakony-Lövő-Sopron vonalakat érinti a változás.
Archives: sopronban-
Útépítés után összetört járda – Lánctalpasok nyomában Sopronban
Építkezések, útfelújítások után általános szabály, hogy a kivitelezőnek a munkák közvetlen környékét eredeti állapotába kell helyreállítania. Nem mindig sikerül, írta egy olvasónk, s az ő esetéhez hasonló vita nem egyedi.
tovább:
Útépítés után összetört járda – Lánctalpasok nyomában Sopronban
Így kell szabályosan parkolni Sopronban – kerti traktorral
A Mátyás király utcában készítette a képet a tízéves Hanna Noémi.
tovább:
Így kell szabályosan parkolni Sopronban – kerti traktorral
Gyermekosztályra került az ajándék Sopronban
A 26. Vas-Villa’ Családi Kerékpártúrán részt vevő bringások közös ajándékaként nyújtotta át Borossay György tanár, a túra főszervezője a 100 ezer forintról szóló jelképes csekket a soproni kórház csecsemő- és gyermekosztályának.
Kigyúltak advent fényei Sopronban – fotók
Kezdetét vette az év legmeghittebb ünnepe a Hűség városában.
Lezárják a Frankenburg úti vasúti átjárót Sopronban
Felújítás miatt szombat estétől vasárnap reggelig lesz lezárva az átjáró.
Mi is teszteltük – Hiába csörög a telefon Sopronban, az okmányiroda nem válaszol
Elképzelhető, hogy egyes intézmények nem a hivatalos honlap adatait közlik.
tovább:
Mi is teszteltük – Hiába csörög a telefon Sopronban, az okmányiroda nem válaszol
Advent 2017 – Szerelik a díszvilágítást Sopronban – fotó
Elkezdték a karácsonyi díszkivilágítás szerelését a szakemberek. December elsején, pénteken öltözik adventi fénybe a város.
tovább:
Advent 2017 – Szerelik a díszvilágítást Sopronban – fotó
Szent László Emlékév Sopronban – vándorkiállítás nyílt
Szent László király életét és tiszteletét bemutató vándorkiállítás nyílt Sopronban.
tovább:
Szent László Emlékév Sopronban – vándorkiállítás nyílt
Tömeg a Liszt-központban: sorban állnak a VOLT-jegyekért Sopronban
Délben indult a 60 órás, kedvezményes jegyelővétel a VOLT Fesztiválra, van, aki már reggel 8 óta erre vár.
tovább:
Tömeg a Liszt-központban: sorban állnak a VOLT-jegyekért Sopronban
Tömeg a Liszt-központban: roham a VOLT-jegyekért Sopronban
Délben indult a 60 órás, kedvezményes jegyelővétel a VOLT Fesztiválra, volt, aki már reggel sorba állt.
tovább:
Tömeg a Liszt-központban: roham a VOLT-jegyekért Sopronban
A Limp Bizkit és Ákos is fellép a VOLT-on
A Limp Bizkit, a Skillet és Ákos is fellép a jövő évi Telekom VOLT fesztiválon Sopronban – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Húszéves a korai fejlesztő Sopronban
Húsz éve tizenhárom kisgyerek segítésével kezdte meg országosan is példaértékű munkáját a soproni korai fejlesztő. Azóta több mint ezer családdal kerültek kapcsolatba.
Jogerős az óvodaépítés Sopronban
A környék lakói aggódnak, a győri püspökség pedig nem érti a félelmeket. Így lehetne összefoglalni a Szent Margit Óvoda fejlesztésének jelenlegi helyzetét. Mint ismert, a katolikus egyház lővereki intézményét bővítik.
tovább:
Jogerős az óvodaépítés Sopronban
Túlvezérelt város – Tapasztalt sofőrrel jártuk be a közlekedési gócpontokat Sopronban
Egyre nagyobb kihívást jelent az autósok számára, hogy épségben és időben érjenek el Sopron egyik utcájából a másikba. Csúcsforgalomban, osztrák ünnepeken a város bedugul, a sofőrök türelmetlenek, a balesetveszély nő. Gál Zoltán gépkocsivezetővel a gócpontokat és a lehetőségeket vettük sorra.
tovább:
Túlvezérelt város – Tapasztalt sofőrrel jártuk be a közlekedési gócpontokat Sopronban
Szent László-év: vándorkiállítás nyílik Sopronban
November 22-én, 18 órakor Sopronban is megnyit a Szent László-év reprezentatív vándorkiállítása a Munkácsy-teremben.
Ingyenes műszaki átvizsgálás lesz Sopronban
Az Ipar körút 33. szám alatt, szombaton 9-13 óráig.
Négy ország asztalostanulói versengtek Sopronban
Magyar, szlovák, cseh és lengyel asztalosipari diákok csapatai versenyeztek a héten Sopronban.
A Neoton Familia Sztárjai Sopronban – Nyerjen jegyet a koncertre!
December 29-én a soproni Novomatic Arénába érkezik a Neoton Familia Sztárjai zenekar.
tovább:
A Neoton Familia Sztárjai Sopronban – Nyerjen jegyet a koncertre!
A zebrán gázoltak el egy 68 éves férfit Sopronban
A baleset során a gyalogos 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Egy 13 éves lány tűnt el Sopronban
A soproni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Indul a Quimby klubturnéja: Sopronban kezd a zenekar pénteken
Őszi-téli klubturnéra indul a Quimby, az első állomásuk Sopron. A koncert apropóján Balanyi Szilárd billentyűst kérdeztük.
tovább:
Indul a Quimby klubturnéja: Sopronban kezd a zenekar pénteken
Márton napot tartottak Sopronban – fotók
Családi napot hirdetett a Pro Kultúra az idei Márton napra, amely valójában is Márton neve napjára esett. Többek között ezért is az idén nagyobb hangsúlyt kapott az egyes programhelyszíneken Szent Márton lelki hagyatéka: a javaink megosztásának, a felebaráti szeretetnek a hangsúlyozása.
Pályaválasztási kiállítás Sopronban – fotók
Tizenhét szakképző iskola, négy egyéb intézmény és hat munkáltató kínálatát ismerhetik meg az érdeklődők kedden.
VOLT 2018: Megérkeztek az első nevek
Megérkeztek az első nevek a 2018-as VOLT Fesztiválról , ők már biztosan ott lesznek Sopronban, a Lövér Kempingben jövő nyáron. A fesztivál 2018 június 26-án a nulladik napon a Depeche Mode koncertjével kezdődik. A zenekar 1985-ben koncertezett először Magyarországon, legutóbb idén májusban voltak a Groupama Arénában Budapesten és jövőre a VOLT előtt februárban is jönnek, akkor a Papp László Budapest Sportarénában játszanak. A szintén brit, heavy metált játszó Iron Maiden eddig tizenkétszer lépett fel Magyarországon, legutóbb éppen a VOLT-on tavaly. A több mint négy évtizede működő Iron Maiden tavaly Sopronban teltházas koncertet adott, jövőre a Legacy of the Beast turné keretében érkezik; a koncertsorozatot az azonos nevű mobiljáték és képregény ihlette. A brit Hurts néhány hete megjelent új albumát jövőre Sopronban, a VOLT Fesztiválon is bemutatja. Szintén fellép a 2018-as VOLT-on a Los Angeles-i rap-rock sztárcsapat, a Hollywood Undead, amely tavaly a zamárdi Strand fesztiválon játszott. A drum’n’bass rajongók az idei Szigeten is látott brit Rudimental dj-szettjére táncolhatnak a Telekom VOLT Fesztiválon. 2018-ban is megrendezésre kerül a Petőfi Zenei Díj átadója, mely a fesztivál első napján, június 27-én lesz. 60 ÓRÁS EARLY BIRD JEGYELŐVÉTEL: 2017. NOVEMBER 23. 12.00 – 2017. NOVEMBER 25. 00.00 Részletek: ht tps://volt.hu/hu/jegyek/category/entry-ticket
Depeche Mode, Iron Maiden jön a soproni VOLT-ra
Na meg a Hurts, a Hollywood Undead és a DJ szettel érkező Rudimental is már biztos fellépő Sopronban!
Depeche Mode, Iron Maiden jön a soproni VOLT-ra
Na meg a Hurts, a Hollywood Undead és a DJ szettel érkező Rudimental is már biztos fellépő Sopronban!
Adventi Csík zenekar koncert Sopronban – Nyerjen jegyet!
A Csík zenekar tagjai, Presser Gábor és fúvós zenészbarátaik december 15-én 19 órakor egy új programmal szeretnék emlékezetesebbé, élménydúsabbá varázsolni az adventi időszakot a soproni Novomatic Arénában.
tovább:
Adventi Csík zenekar koncert Sopronban – Nyerjen jegyet!
Nonstop parkolási gondok a Bánfalvi úton Sopronban – fotók
Olvasónk írt és fotókat küldött a problémákról.
tovább:
Nonstop parkolási gondok a Bánfalvi úton Sopronban – fotók
Épül a körforgalom – Teljes lezárás, zsákutcák Sopronban
Hétfőtől lezárják az Úttörő utca – Ravazd utca – Tégla utca csomópontot.
tovább:
Épül a körforgalom – Teljes lezárás, zsákutcák Sopronban
Diszkont benzinkutat nyit az ALDI Sopronban!
Automata benzinkutakat nyit az ALDI Magyarországon. A diszkont üzemanyagtöltő-állomások egyike Sopronban lesz, az egyelőre nem tisztázott, hogy melyik ALDI-nál. Hasonló dologra lehet számítani, mint Kismartonban, az egyik ottani Hofer üzlet működtet benzinkutat is, méghozzá alacsonyabb üzemanyag-árakkal, mint a “normál” benzinkutak. A benzinkutaknál legfeljebb 3,5 tonna megengedett össztömegű gépjárműveket lehet majd megtankolni, a kínálatban kétféle üzemanyag lesz megtalálható, az MSZ EN 590 szabvány szerinti gázolaj, és az MSZ EN 228 szabvány szerinti szuper 95-ös benzin. A benzinkutak nyitvatartása az ALDI üzletekkel ellentétben 0-24 órás lesz, az első három magyarországi benzinkút pedig Szigetszentmiklóson, Budaörsön és Sopronban nyílik meg hamarosan. A diszkont üzemanyagtöltő-állomások magyarországi partnere az OMV lesz. “Idei negyedik innovációnk a diszkont önkiszolgáló üzemanyagtöltő állomások kialakítása, amely még vonzóbbá teszi az ALDI-t, és még több előnyt nyújt vásárlóink számára. Tele kosár és tele tank szlogenünk kifejezi koncepciónkat: a vásárlást és a tankolást egy helyen és alacsony áron tesszük lehetővé. Diszkont filozófiánkat a benzinkutak esetében is maradéktalanul érvényesítjük, hiszen az OMV Hungária révén beszerzett minőségi üzemanyagot árusítunk majd, az árképzésben pedig arra törekszünk, hogy Magyarországon a részpiacon vezető pozíciót érjünk el” – nyilatkozta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója.
Kiállítás nyílt alkotó diákok munkáiból Sopronban – fotók
A soproni Handler-szakképzőben több mint száz tanuló alkotásait tekinthetik meg.
tovább:
Kiállítás nyílt alkotó diákok munkáiból Sopronban – fotók
130 millióból épül a jereváni kerékpárút Sopronban
A Jereván-lakótelepen – a kerékpárosbarát közlekedés kialakítása jegyében – olyan biciklis-úthálózat jön létre, amely csatlakozik a belvárosi és a nyugati városrész kerékpárútjaihoz.
Karácsonyra parkolók lesznek Sopronban az arénánál
160 millió forintos költséggel teljesen megújul a Novomatic Aréna környéke. A parkolók várhatóan karácsonyig elkészülnek, de az egész beruházás jövő tavasszal fejeződhet be. Megújul a sportcentrum homlokzata is.
Kamion és személyautó ütközött Sopronban – fotó
A baleset a Lővér körúton történt – írta Olvasónk.
Magyar nyelv napja Sopronban
A Magyar nyelv napját november 13-án tartják.
tovább:
Magyar nyelv napja Sopronban
Vihar után – Javításra vár a templomtorony Sopronban
Gyors munkával megakadályozták, hogy a torony burkolata tovább rongálódjon.
tovább:
Vihar után – Javításra vár a templomtorony Sopronban
Átadták a megújított koraszülött központot Sopronban – fotó
A Soproni Erzsébet Oktató Kórház Csecsemő-Gyermekosztály-Koraszülött részlegében a melegítőággyal kombinált, nyitott inkubátor már az egészen kis súllyal született korababák gyarapodását is segíti.
tovább:
Átadták a megújított koraszülött központot Sopronban – fotó
Családi tragédia Sopronban: saját fiuk ölhette meg a házaspárt – videó a helyszínről
A rendőrség egy 42 éves férfit gyanúsít a gyilkossággal, a lakást is szétverte.
tovább:
Családi tragédia Sopronban: saját fiuk ölhette meg a házaspárt – videó a helyszínről
Saját gyermekük ölhette meg az idős házaspárt Sopronban – fotók
A rendőrség még a helyszínen van.
tovább:
Saját gyermekük ölhette meg az idős házaspárt Sopronban – fotók
Saját gyermekük ölhette meg az idős házaspárt Sopronban
A rendőrség még a helyszínen van.
tovább:
Saját gyermekük ölhette meg az idős házaspárt Sopronban
Így emlékeztek szeretteikre Sopronban – Képriport
Sokan gyújtottak gyertyát szeretteik emlékére a soproni Szent Mihály temetőben.
Leselkedő: így fest kívül-belül egy 200 milliós villa Sopronban – pazar!
Ki ne szeretne belelátni a tehetősebb emberek otthonaiba? Az ingatlanhirdetéseknek hála erre néha teljesen ártalmatlan eszközökkel is lehetőségünk nyílik. Elég csak rákattintani egy-egy luxus lakás vagy ház linkjére és már kezdődhet is a nézelődés! Ma egy Lővérek beli házba kukkanthatunk be. És ha úgy adódik, akár meg is vehetjük…
tovább:
Leselkedő: így fest kívül-belül egy 200 milliós villa Sopronban – pazar!
Mindennapos problémává vált a parkolás Sopronban
Sopronban az autós nem tud parkolni, mert nincs hol. A belvárosban egyre kevesebb a várakozó autóknak fenntartott hely. A helyben élők még csakcsak megoldhatják az életüket gyalog vagy tömegközlekedéssel, a vállalkozások, szolgáltatások számára viszont ez az ellehetetlenülést jelenti.
Templomot rongált meg a szél Sopronban, több koccanás a zuhogó esőben – fotók, videó
Olvasónk 40 perc alatt jutott el az Ógabona tértől az Erzsébet-kertig, mert bedugult a város.
tovább:
Templomot rongált meg a szél Sopronban, több koccanás a zuhogó esőben – fotók, videó
A bánya és a jó szerencse
A magyar kincstárat évszáza- dokon át a bányászok verítékes munkája töltötte fel. Az ágazat Magyarországon ma már szinte megszűnt, van Sopronban ugyanakkor egy belvárosi palota, ahol életre kel. Hatvan éve nyílt meg a Központi Bányászati Múzeum, s azóta is egyedülálló értéket képvisel.
tovább:
A bánya és a jó szerencse
60 éves a Bányászati Múzeum Sopronban – A bánya és a jó szerencse
A magyar kincstárat évszázadokon át a bányászok verítékes munkája töltötte fel. Az ágazat Magyarországon ma már szinte megszűnt, van Sopronban ugyanakkor egy belvárosi palota, ahol életre kel. Hatvan éve nyílt meg a Központi Bányászati Múzeum, s azóta is egyedülálló értéket képvisel.
tovább:
60 éves a Bányászati Múzeum Sopronban – A bánya és a jó szerencse
Kiváló minőségű a gesztenye termés Sopronban
Befejeződött a szelídgesztenye betakarítása, a fákon egy szem sem maradt belőle. Ha mennyiségre nem is lett több a tavalyinál, minőségében a legjobb évek termései közé tartozik.
Ma még csendes a melegedő Sopronban
A nedves és hideg őszi esték már a fedélnélkülieket is figyelmeztetik; nyakukon a tél, a keserves hónapjaival. A hajléktalanellátás szakemberei is készülnek: senki sem maradhat a fagyban veszélyben.
Sírok a tervezett parkolóház helyén Sopronban: csúszik az építkezés – fotó
II. világháborús temetőre bukkantak a régészek Sopronban, a parkolóház építését meg- előző feltárások során. Emiatt csúszik a beruházás.
tovább:
Sírok a tervezett parkolóház helyén Sopronban: csúszik az építkezés – fotó
Szigorú fellépésre lenne szükség a szelektívnél Sopronban
A Központi Gyermekkonyhához közeli szelektív hulladékgyűjtő miatt gyakorlatilag illegális szemétteleppé változik nap mint nap a környék. Tájékoztatásra és bírságra is szükség lenne a megoldáshoz.
tovább:
Szigorú fellépésre lenne szükség a szelektívnél Sopronban
Agresszív sofőröket is vadásztak Sopronban a 84-es főúton, fekete autót is kikaptak a sorból – videón az akció
Sebességet mértek és a biztonsági öveket is figyelték.
Vasárnap hajnalban vadásztak az ittas sofőrökre Sopronban – fotó
Összesen két sofőrrel szemben intézkedtek, akiknél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott.
tovább:
Vasárnap hajnalban vadásztak az ittas sofőrökre Sopronban – fotó
Bemutatkozott a baloldali jelölt Sopronban
Póczik Roland az MSZP soproni országgyűlési képviselő-jelöltje.
Régi praxisok az új rendelőben Sopronban
Nyolc házi-, öt gyermekorvos, négy fogászati rendelő, egy iskolaorvos, röntgenhelyiség és két védőnői tanácsadó is helyet kaphat a Selmeci utcában tervezett új rendelőintézetben. A Lenkey utcait már nem éri meg felújítani.
Kiváló bor lesz az idei Sopronban
A Soproni borvidéken befejeződött a szüret. A szőlő több lett a tavalyinál, a minőséget pedig pazarnak mondják a szakértők. Százhúszan viszont parlagon hagyták a szőlőskertjüket.
Naponta öt kiló mérgező gomba Sopronban
Minden idők egyik legrosszabb gombaszezonja az idei, csak az utóbbi hetekben kezd változni a helyzet Sopron környékén. A szedett gombát a soproni vásárcsarnokban szakellenőrrel lehet megvizsgáltatni, ezért nem kell fizetni.
Alkoholt ivott, aztán áthajtott a piroson a soproni vasúti átjáróban
A rendőrök Sopronban és Győrben igazoltatták azt a két sofőrt, akiknél az alkoholteszter pozitív eredményt mutatott.
tovább:
Alkoholt ivott, aztán áthajtott a piroson a soproni vasúti átjáróban
Eperjes Károly Sopronban rendez
A Hippolyt bemutatója október 7-én lesz a leghűségesebb város teátrumában.
tovább:
Eperjes Károly Sopronban rendez
Kiderült, miért rohangáltak zebrák a forgalmas úton Sopronban – videó
Hat zebra lépett le a cirkuszból hétfőn, az autósokkal szemben vágtattak. Ifj. Richter József oldotta meg a helyzetet: felpattant a motorjára és utolérte a szökevényeket.
tovább:
Kiderült, miért rohangáltak zebrák a forgalmas úton Sopronban – videó
Design Hét Sopronban: olyan sikátorokban járhat, ahol eddig soha – mutatjuk a részletes programot!
Negyedik alkalommal rendezik meg Sopronban is a Design Hetet! Október 6. és 15. között kiállítások, építészeti séták, nyitott műhelyek, kerekasztal-beszélgetések is lesznek városszerte, többségük ingyenesen látogatható.
tovább:
Design Hét Sopronban: olyan sikátorokban járhat, ahol eddig soha – mutatjuk a részletes programot!
Zebracsorda vágtatott a forgalmas úton Sopronban – videó
Hat zebra lépett le a cirkuszból hétfőn, az autósokkal szemben rohantak.
tovább:
Zebracsorda vágtatott a forgalmas úton Sopronban – videó
Így mulattak a színészbálon Sopronban – fotók
Jótékonysági színészbált rendeztek a soproni Solo Restaurantban a hétvégén. A remek hangulatú rendezvény bevételét hátrányos helyzetű családok színházbérlet és színházjegy vásárlására ajánlották fel. A hajnalig tartó eseményen megközelítőleg 110-en vettek részt.
Megnyíltak a belváros öreg kapui Sopronban – fotók
Harminc belvárosi kapualjba léphettek be és hatvanféle kulturális élmény között válogathattak mindazok, akik részt vettek a KultKapuk rendezvényen.
2,1 kilométeres rajzsorral döntöttek rekordot Sopronban a Tesla-gyárért
Az országos rekordkísérletet az amerikai elektromos autógyár hazai letelepedésének szorgalmazására hívtak életre.
tovább:
2,1 kilométeres rajzsorral döntöttek rekordot Sopronban a Tesla-gyárért
Eltűnhet az egyik soproni csomagautomata
2014-ben írtuk , hogy Webox csomagautomata létesült Sopronban, az Interspar mellett. Egy évvel később az épületben megjelent egy másik cég által, konkrétabban a Foxpost által üzemeltetett csomagautomata is. Másfél hete jelentették be, hogy a Foxpost felvásárolta a másik vállalatot, ahol pedig mindkét cég jelen volt automatával, az egyiket más helyszínre költöztetik. Országszerte (Magyarországon) így 142 helyen lesz automata. Fotó: IkvaHír archívum
Emlékerdő és tanösvény Sopronban
Roth Gyula 1937-ben alakította ki a Soproni-hegységben, az Asztalfő Hidegvízvölgyében azt a kísérleti területet, ami Roth-féle szálalóerdőként vált ismertté.
tovább:
Emlékerdő és tanösvény Sopronban
Soha nem állítottak még ki a Sopronban látható képgyűjteményhez hasonlót
Kincseket láthatunk október 5-ig a Liszt-központ első emeleti aulájában.
tovább:
Soha nem állítottak még ki a Sopronban látható képgyűjteményhez hasonlót
A TEK Miskolcon fogta el a férfit, aki ékszereket és pénzt lopott Sopronban – videó
A 36 éves gyanúsított előzetes letartóztatásban van.
tovább:
A TEK Miskolcon fogta el a férfit, aki ékszereket és pénzt lopott Sopronban – videó
Finn módszerrel ellenőriztek a rendőrök Sopronban, elvették 3 sofőr jogsiját – fotók
A helyi polgárőrökkel közösen szervezték az akciót, az ittas vezetés visszaszorítása érdekében.
tovább:
Finn módszerrel ellenőriztek a rendőrök Sopronban, elvették 3 sofőr jogsiját – fotók
Taroltak a német színjátszók Sopronban – fotók
A lipcsei a Compania Sincara csoport Don Q című előadása nyerte meg a Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivál fődíját.
A belvárosi kapualjakban rendeznek programokat Sopronban – térkép
Harminc belvárosi kapualjba léphetnek be és hatvanféle kulturális élmény között válogathatnak mindazok, akik részt vesznek Sopronban a KultKapuk elnevezésű rendezvényen.
tovább:
A belvárosi kapualjakban rendeznek programokat Sopronban – térkép
Megújult a nővérszálló Sopronban
Európai Uniós támogatásból megújult a Soproni Gyógyközpont nővérszállójának épülete.
tovább:
Megújult a nővérszálló Sopronban
Rádió1 roadshow Sopronban – Sebestyén Balázzsal szelfiztek az esőben – fotók
Vadon Jani és Rákóczi Feri is szórakoztatta a közönséget az esőben.
tovább:
Rádió1 roadshow Sopronban – Sebestyén Balázzsal szelfiztek az esőben – fotók
Már járni tanul a fiú – Máté saját birodalmat kapott Sopronban
A kisfiút mintha kicserélték volna, a mosolya beragyogja az új lakást.
tovább:
Már járni tanul a fiú – Máté saját birodalmat kapott Sopronban
8 órányi műsor Sopronból a Rádió 1-en!
Kedden Sopronba érkezik a Rádió 1 Roadshow Balázsékkal, azaz Sebestyén Balázzsal, Rákóczi Ferenccel, és Vadon Jánossal. A Várkerületen, a Mária-szobornál állítják fel mobil stúdiójukat, melyből 6 és 10 óra között megy majd a műsor, amit országszerte lehet hallgatni. Érdekesség, hogy Balázsék tavaly még a Class FM és a Morning Show keretein belül jártak Sopronban, de ez már történelem. Az viszont biztos, hogy, ha csak egy napra is, de ismét 4 óránál több helyi tartalmat hallhatnak a 94.1 MHz hallgatói. A helyszínre látogatók pedig játszhatnak, élőben hallgathatják Balázsékat, és értelemszerűen személyesen is találkozhatnak velük. Hurrá.
A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói
Több évtized után végre megkezdődött Sopronban a Hátsókapu 1-3. alatti ház felújítása, és ennek már látványos jelei is vannak. A Kisalföld írta júliusban , hogy megkezdik az épület felújítását, ami több tulajdonosváltás, bírságok, végrehajtások, büntetések után végre egy olyan konzorcium kezébe került, akik kezdenek is valamit az épülettel. A tervek szerint 20 lakást alakítanak ki benne. Reméljük, a “házhoz nőtt” macskának is lesz helye az új épületben. Ami a cikk címét illeti, azt pedig a kihelyezett tábla indokolja: eszerint 2107 márciusában kezdik, és 2018 augusztusában fejezik be a rekonstrukciót.
Újrahasznosított aszfaltot kapnak a murvás utak Sopronban
Újrahasznosított aszfaltot kapnak a nem szilárd burkolatú, nagy forgalmat lebonyolító és emiatt nagy karbantartási igényű utcák városszerte.
tovább:
Újrahasznosított aszfaltot kapnak a murvás utak Sopronban
Újjászületett az óvoda Sopronban
Százhetvennyolc család örülhet, hogy gyermeke egy szépen felújított, biztonságos óvodában töltheti hétköznapjait. Befejeződött ugyanis a Hermann Alice nevét viselő István bíró utcai intézmény felújítása. A homlokzat rekonstrukciója mellett 122 milliós energetikai fejlesztés is megvalósult – jelentette be tegnap a városvezetés.
tovább:
Újjászületett az óvoda Sopronban
Hatalmas vízsugár tört az ég felé Sopronban – fotó
Olvasónk kapta lencsevégre Sopronban a Győri úton ezt a meglepő szökőkutat.
A Sopronban kóborló tyúkok rejtélye örök marad
Sosem fogjuk megtudni, hogy került több mint száz csirke és tyúk a határszéli erdő magyar oldalára. A hatóságok hat elhullott állatból mintát vettek, járványos betegséget nem mutatott ki a vizsgálat, így a hatóságok részéről lezárult az ügy.
Megnyílt az innoLignum Sopronban – fotók
Ez már a kilencedik Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat.
Vandalizmus Sopronban: feladta magát a két 21 éves rongáló
Fehér festékkel öntötték le a Széchenyi téri 56-os emlékművet.
tovább:
Vandalizmus Sopronban: feladta magát a két 21 éves rongáló
Útfelújítások a Jerevánon Sopronban
A Jereván-lakótelepen a héten befejeződnek az útfelújítási munkálatok a nyitott munkaterületeken.
Vandalizmus Sopronban – Festékkel öntötték le az 56-os emlékművet – fotók
Ismeretlenek leöntötték fehér festékkel a Széchenyi téri 56-os emlékművet.
tovább:
Vandalizmus Sopronban – Festékkel öntötték le az 56-os emlékművet – fotók
118 millióból megújult a kollégium Sopronban
Befejeződött a Soproni Szakképzési Centrum kezelésében lévő kollégium épületének energetikai korszerűsítése.
Visszavágyik az iskolapadba, ha megnézi ezeket a képeket: tanévnyitó Sopronban
Képriport a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanévnyitójáról.
tovább:
Visszavágyik az iskolapadba, ha megnézi ezeket a képeket: tanévnyitó Sopronban
Két autó ütközött Sopronban, egy ember megsérült
Baleset történt Sopronban a Lőver körút és a Deákkúti út kereszteződénél, csütörtökön este hat óra után.
Rejtély, hogy mitől égett le a hotel Sopronban
A soproni zöldövezetben öt éve bezárt Korona Szállóban keletkezett tűz oka egyelőre nem ismert. Az építtetők szerint végképp odaveszett a huszonöt éve megvalósult álmuk.
Elmenekült az igazoltatás elől, autós üldözés lett a vége Sopronban – videó
A 24 éves férfi a rendőrök és a többi közlekedő testi épségét is veszélyeztette.
tovább:
Elmenekült az igazoltatás elől, autós üldözés lett a vége Sopronban – videó
Tűz Sopronban: ez maradt a tűz után a Korona szállóból – fotók
A megközelítőleg kétszázötven négyzetméter alapterületű, háromszintes épület égett. A tetőzet egyes pontokon beszakadt.
tovább:
Tűz Sopronban: ez maradt a tűz után a Korona szállóból – fotók
Tűz Sopronban: kigyulladt a Korona szálló – fotók, videó
A Hársfa soron lévő háromszintes épületnek mintegy a fele ég, a lángok kicsaptak a tetőn.
tovább:
Tűz Sopronban: kigyulladt a Korona szálló – fotók, videó
Tűz Sopronban: kigyulladt a Korona szálló
A háromszintes épületnek mintegy a fele ég, a lángok kicsaptak a tetőn.
Munkával édesebb a nyugdíj Sopronban
Tizenöt taggal megalakult Sopronban a Veterán Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet, amely várja a nyugdíj mellett dolgozni vágyó embereket.
Újabb utcákban kezdődik meg az útfelújítás Sopronban
Megújul a Patak utca felső szakasza, az Ikva sor és a Ferenczy János utca (a Lackner körforgalomig).
tovább:
Újabb utcákban kezdődik meg az útfelújítás Sopronban
Az évtized parkolása Sopronban
Az eset csütörtökön, augusztus 17-én történt Sopronban, a Széchenyi téren. Oké, hogy elég kaotikus az egész tér, meg hogy nem egyértelmű a táblázás, meg hogy ha szeretnél betolatni egy parkolóhelyre, hátulról már dudálnak, de kérem, ez mégis mi? A Széchenyi szobor mellett volt komolyan a legjobb parkolóhely? A melki rendszámú Mazda sofőrje minden esetre a videó tanúsága szerint poénosnak tartotta… “hát, evvan”
tovább:
Az évtized parkolása Sopronban
Augusztus 20. – Sopronban megkoszorúzták Szent István szobrát és kenyeret szenteltek – fotók
A hagyományoknak megfelelően, államalapító királyunk ünnepe alkalmából a Szent István-templom előtt tartottak városi ünnepséggel egybekötött szabadtéri szentmisét.
tovább:
Augusztus 20. – Sopronban megkoszorúzták Szent István szobrát és kenyeret szenteltek – fotók
Kerékpárost gázolt az autós Sopronban, majd elhajtott – fotó
Vádemelési javaslattal zárult egy soproni gyanúsított ügye, aki elütött egy kerékpárost, majd elhajtott a baleset helyszínéről.
tovább:
Kerékpárost gázolt az autós Sopronban, majd elhajtott – fotó
Tolatva akart megfordulni, két autónak is nekiütközött az ittas sofőr Sopronban – fotók
A baleset után a nő adatai hátrahagyása nélkül elhajtott, otthonában fogták el.
tovább:
Tolatva akart megfordulni, két autónak is nekiütközött az ittas sofőr Sopronban – fotók