Az elnyert közel 115 millió forint az eddigi számítások szerint nem lesz elegendő a beruházás teljes finanszírozásához.
Archives: sok-szerint
Profi gyermeknevelőket képeznek
Nemzetközi kutatások szerint az első nyolc év a legfontosabb az ember életében. Sopronban a Benedek pedagógiai karon ehhez képeznek profi szakembereket, kisgyermeknevelőket.
tovább:
Profi gyermeknevelőket képeznek
Kigyulladt az egykori Hotel Korona Sopronban
Kedden este 8 óra körül kigyulladt a Hotel Korona épülete Sopronban, a Hársfa soron. A szálloda már évek óta üres volt, egyes állítások szerint hajléktalanok laktak benne. A tűzoltók a Soproni járás több településéről, valamint Kapuvárról, Csornáról és Sárvárról érkeztek, nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A mintegy kétszázötven négyzetméter alapterületű, háromszintes épületnek nagyjából fele égett, a lángok kicsaptak az épület tetőszerkezetén. A tűzoltók a földről és emelőkosaras kocsiból is oltották a lángokat.
Motoros-rendőr ütközött személyautóval Győrnél – fotók
Az elsődleges megállapítások szerint a balesetben a motorkerékpár vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.
tovább:
Motoros-rendőr ütközött személyautóval Győrnél – fotók
Sörrel segíti az álláskeresőket a Soproni
A szeptemberig tart