Ő
Archives: sarkady
Nyugdíjasegyetem – Rég voltam tövistelen ág
Herbszt Zoltánra, a nagy reményű, de 22 éves korában súlyos betegségben elhunyt soproni költőre emlékezett a Soproni Nyugdíjasegyetem kedd esti előadója, Sarkady Sándor költő. A Katedra együttes megzenésített verseiből adott műsort.
Sarkady Sándor: „Egyszer még visszajövök ” – Herbszt Zoltán emlékezete
Ötven éve született, s már huszonnyolc éve nincs közöttünk Herbszt Zoltán. A fiatalon elhunyt költő életművét, költészetét méltatta Sarkady Sándor költő és mutatta be a Katedra Együttes Sopronban abból az alkalomból, hogy az Edutech Kiadó ,,Egyszer még visszajövök” címmel megejelentette Herbszt Zoltán egybegyűjtött írásait. A könyv utószavát Sarkady Sándor írta.
tovább:
Sarkady Sándor: „Egyszer még visszajövök ” – Herbszt Zoltán emlékezete
90 éve volt a népszavazás: ünnepség a Hűségzászlónál
Nem az az igazi hazafi, és nem az az igazi európai, aki folyton a hazáról és Európáról prédikál, hanem az, aki a maga helyén, a saját ideje által rámért munkát úgy végzi el, mintha az egész haza, egész Európa nevében csinálná! – mondta Sopron idei Díszpolgára, Sarkady Sándor költő, író ünnepi beszédében a Hűségzászlónál tartott városi ünnepségen.
tovább:
90 éve volt a népszavazás: ünnepség a Hűségzászlónál
Ma döntött a közgyűlés a város idei kitüntetettjeiről
November havi közgyűlésén Sopron képviselőtestülete döntött az idei városi kitüntetésekről. Sopron idei díszpolgára a közgyűlésben született döntés szerint: Sarkady Sándor költő-író.
tovább:
Ma döntött a közgyűlés a város idei kitüntetettjeiről