A lepusztult épületek nyomában – a Kisalföldes cikk nyomán

A Kisalföld hozott nemrégeiben egy ilyen témájú cikket, viszont ezt kiegészíteném néhány plusz képpel, olyan épületekről, amik még rontják a városképet, de a megyei napilap összeállításában nem szerepelt. Pócsi utca, évek óta üresen álló lakóház, közvetlen szomszédságban egy borozóval… Ötvös utca, lakatlan társasház(?), nemrégiben megrongálódott a tetőszerkezet, vagy legalábbis cserepek hullottak le, azóta elkerítették egy ilyen szalaggal, a gyalogos forgalomnak pedig a túloldali járdán kell bonyolódnia. A parkoló autómata se használható itt. Schármár Károly utca, lakóház, régebben már cikkeztek róla, hogy a város egyik szégyenfoltja, ezt az is bizonyítja, hogy valaki évekkel ezelőtt rá is írta a ház falára. Régi hűtőház (?) a Fenyő téri iskola mellett, anno 12 éve, mikor ide kezdtem járni, még egész szépen nézett ki, mostanra viszont katasztrofális állapotban van, legalábbis szerintem. Áruházépület a Felsőlővér úton, 2001-ben zárta be a Tesco, azzal érvelve, hogy megnyitják a nagyáruházukat. Az akkori kiírás még most is az üveg mögött van, “A további üzemeltetés során feltehetően élelmiszer jelleggel a közeljövőben újra működni fog”. Erről is volt már jópár cikk a soproni sajtóban, semmi látható nem történt 9 év alatt (legfeljebb az amortizáció) Nagyjából ennyi, nyilván van még egy pár, de mindenről én sem tudhatok. Szerencsére városunkban nem ez a legégetőbb probléma, a városkép viszonylag rendben van. Ezek itt a kivételek.

tovább:
A lepusztult épületek nyomában – a Kisalföldes cikk nyomán

Elhunyt a soproni várúr

4500 négyzetméteren 200 vasúti kocsira való követ épített fel Taródi István SOPRON — Elhunyt Magyarország utolsó „várura”, Taródi István (†85). A soproni különc 1951-ben fogott neki furcsa erődítménye építésének, amely mára a város egyik nevezetességévé vált. A Taródi-várként, vagy az irigyek által olykor Bolondvárként emlegetett épületegyüttesbe a közép kori lovagvárak mintájára a várba szabályos felvonóhídon lehet

tovább:
Elhunyt a soproni várúr

“Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” – hangzik jónéhány éve a VOLT Fesztivál meglehetősen találó szlogenje.

A VOLT ma már Sopron város egyik legfontosabb jelképévé vált, a felmérések szerint a helyiek körében 90% fölötti az elfogadottsága, a lakosok majdnem annyira büszkék rá, mint a Tűztoronyra – hangzott el a mai budapesti sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere is.

tovább:
“Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” – hangzik jónéhány éve a VOLT Fesztivál meglehetősen találó szlogenje.

Félpályás útlezárás lesz a Virágvölgyi körforgalomnál

2009. június 20-21-én (szombaton és vasárnap) aszfaltozza a kivitelező az épülő Virágvölgyi körforgalom útfelületét, azért az érintett területen félpályás útlezárás mellett közlekedhetnek csak a gépjárművek.

tovább:
Félpályás útlezárás lesz a Virágvölgyi körforgalomnál

Hagyományőrzés és megújuló értékteremtés:

A Porpáczy Aladár Általános Művelődési Központ szervezésében a fertődi Esterházy-kastély parkjában található Esterházy majorság – Pál-major – Szabadidőpark  megnyitó ünnepségét tartják 2009. június 20-án, szombaton, délután 3 órakor, egybekötve az immár hagyományosnak számító Ribizlifesztivállal.

tovább:
Hagyományőrzés és megújuló értékteremtés: