Egy 20 éves harkai férfi vesztette életét a Sopron melletti frontális ütközésben

Frontálisan ütközött össze két autó szombat délután Győr-Moson-Sopron megyében, Sopron közelében; egy ember a helyszínen meghalt – közölte a rendőrség az MTI-vel. A Sopront Ágfalvával összekötő úton csúszott meg egy személyautó, és ütközött össze a szembejövő kocsival. Az egyik jármű vezetője, egy 20 éves harkai férfi halt meg, két ember pedig könnyebben megsérült a balesetben

tovább:
Egy 20 éves harkai férfi vesztette életét a Sopron melletti frontális ütközésben

Nyugdíjas nő termelte magának a marihuánát – Tények riport

Egy 58 éves kópházai nő családi házában találtak ezúttal marihuánaültetvényt a rendőrök. Az elmúlt négy napban minden napra jutott egy házi marihuána ültetvény. A nőnél 144 tövet találtak. A rendőrök szerint már többször leszüretelték a termést. Most mintegy 5-6 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a termesztéshez szükséges eszközökkel együtt. Most egy lakossági bejelentésre mentek ki,

tovább:
Nyugdíjas nő termelte magának a marihuánát – Tények riport

2010-es református ifjúsági eseménynaptár

… … – REND (Pápa, június 25–27.); FIRESZ Ifjúsági nap (Felvidék, túra a Kis-Kárpátokban); KözösPont Misszió – Volt Fesztivál ( Sopron , június 30–július 3.). Július: SDG Nyári tábor (július 5–11.); IKE Angol gyerektábor (Erdély, Algyógy, július 5–10.); KIE … …

tovább:
2010-es református ifjúsági eseménynaptár

Fegyveres rablás Sopronban

Egy benzinkutat rabolt ki szombaton este a símaszkos támadó 200 ezer forintot vitt el egy soproni benzinkútról egy fegyveres rabló szombaton este – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. Az ismeretlen férfi megfenyegette az alkalmazottat, majd a pénzzel együtt távozott. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz. Szombaton este nyolc óra előtt lépett be

tovább:
Fegyveres rablás Sopronban

Utazó Trollcirkusz: Rostocker Steppenbrand (18+)

… … . Ez a hányinger aztán rajtam maradt a későbbiekben is, egészen az első étkezésig (valamikor kora este). Az első úti célunk Sopron volt, ahol is meglátogattuk Macit, aki szegény vagy másfél órát várt ránk, ugyanis volt még nála egy csomó cuccom. A rend … …

tovább:
Utazó Trollcirkusz: Rostocker Steppenbrand (18+)

Bicikliztem a Fertő tónál.

… … kerestem.:) Szóval autósok figyeljetek, mert állati szar ott a biciklin ülve. Biciklisek, ti meg próbáljátok meg inkább a hétvégére és a nyaralásra meghagyni a biciklit, mert ha már sopron ilyen veszélyes volt, akkor milyen lehet Budapest?!   …

tovább:
Bicikliztem a Fertő tónál.

Mindenütt jó, de a legjobb Sopron!

… Most éppen unatkozom, nincsen semmi különös dolgom, szóval gondoltam írok egy kvázi normális bejegyzést. (Végreee!/Jajjneee…) És hát másról nem nagyon tudok írni, mint a voltról. Mert mondjuk írhatnék a kölykökről, de… de nem akarok. :D Szóval Volt. … …

tovább:
Mindenütt jó, de a legjobb Sopron!