Fiatalok találkozója Nagy-Magyarország területéről: erősíteni kell az összetartozást

Fogjuk meg egymás kezét! jelszóval tartották meg a Történelmi Magyarország Fiataljainak Találkozóját Sopronban, amelynek programján, annak egyik támogatójaként részt vett Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője is. A Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Csángóföldről, Vajdaságból, Bácskából, Muravidékről és az Őrvidékről ötven, 13-16 év közötti fiatal érkezett a három napos találkozóra, amelyen a határon túli magyar fiatalokat

tovább:
Fiatalok találkozója Nagy-Magyarország területéről: erősíteni kell az összetartozást

Egy 20 éves harkai férfi vesztette életét a Sopron melletti frontális ütközésben

Frontálisan ütközött össze két autó szombat délután Győr-Moson-Sopron megyében, Sopron közelében; egy ember a helyszínen meghalt – közölte a rendőrség az MTI-vel. A Sopront Ágfalvával összekötő úton csúszott meg egy személyautó, és ütközött össze a szembejövő kocsival. Az egyik jármű vezetője, egy 20 éves harkai férfi halt meg, két ember pedig könnyebben megsérült a balesetben

tovább:
Egy 20 éves harkai férfi vesztette életét a Sopron melletti frontális ütközésben

Sopronban mindenhol lesz jelöltjük a városvédőknek

Saját polgármesterjelöltje lesz a Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesületnek, amely a település mind a 12 egyéni választókerületében indít saját jelöltet. Csütörtöki közleményük szerint egyéni körzetben induló jelöltjeiket már nyilvántartásba is vette a helyi választási bizottság, de polgármester-jelöltjük is jóval több ajánlószelvényt gyűjtött, mint amennyire az induláshoz szüksége van. A civil szervezet Nagy Tamás megyei MDF-elnököt indítja

tovább:
Sopronban mindenhol lesz jelöltjük a városvédőknek