A címvédőnél zárjuk az évet

– A hétközi nehézségek egyáltalán nem látszódtak a csapaton vasárnap. Ezzel a lendülettel megyünk neki a Salamancának?”- A reményeimet fejezted ki! Koncentrált, folyamatos jó játékot produkáltunk. Ez persze egy hosszú munkás folyamat eredménye, mely már az elmúlt hetekben is jellemezte a gárdát. Hogy ebbe a sorba mennyire illeszkedik majd bele ez a hét, az még nem látható, de bízom benne, hogy nemcsak tartani, hanem még emelni is tudjuk a mostanában mutatott játékunk színvonalát.”- A címvédő Salamanca az Euroliga egyik meghatározó alakja, de az elmúlt mérkőzések azt mutatták, ők is sebezhetőek. Mi is képesek lehetünk bravúrra? ”- Ha nem tartanám rá képesnek a csapatot, akkor nem lenne helyem az edzői poszton! El kell hitetnünk a lányokkal, hogy bárki is legyen az ellenfél, akár a Tarbes, akár a Polkowice, akár a Salamanca, képesek lehetünk ellenük győzni. Aztán az adott pillanat majd eldönti, mit tudunk megvalósítani. Látható, hogy sok mindenre képesek vagyunk, de ugyanakkor időnként elbizonytalanodni is. A Salamanca a két vereségével együtt is egy nagyon erős csapat, de az plusz motivációt adhat nekünk, hogy mások már képesek voltak ellenük bravúrra.”- A szezon kezdete óta felfedezhető a játékukon változás?”- Igen, annyira, mint a mi csapatunkon. Megmaradtak a fő jellemvonásaik, és érettebb is lett a játékuk. Erika de Souza érkezte minőségi változást is hozott, mellyel a palánk alatt kevesebb területünk lesz.”- Bonner az első mérkőzésen alaposan megszórt minket. De Souza érkeztével átalakult a szerepe?”- Még veszélyesebbé vált. Megnövekedett előtte a tér, mivel De Souza jobban leköti a védőket. Nehéz dolgunk lesz vele, sokkal jobban kell őt védenünk, mint tettük azt Sopronban. Komoly teljesítményt igényel majd elsősorban Tinától, de Bonner védéséből Saranak és Dodinak is fel kell vállalnia feladatokat.”- A zónánkkal sok kellemetlenséget okoztunk ellenfeleinknek az elmúlt hetekben. Most is bevetjük a Salamanca ellen, mely a Polkowice és a Schio ellen …

tovább:
A címvédőnél zárjuk az évet