Befejeződött a soproni stadion felújításának első üteme

A mai sajtóbejáráson szemléltették, hogy befejeződött a soproni városi stadion felújításának első üteme. Az eddigi állapot sem volt túl problémás, még 2003-ban újították fel az egész létesítményt, akkor épültek fel a lelátók, és akkor kapott rendes világítást is. Most közel félmilliárd forintból az egyik lelátót, egészen pontosan a keleti oldali, 3000 fő befogadására alkalmas lelátót fedték le, a tartószerkezet kialakításánál a meglévő beépítéshez illeszkedő, a városképet nem zavaró lelátó tervezése volt a cél. Ennek köszönhetően esztétikus, fa burkolat díszíti a keleti lelátó hátoldalát. Emellett a centerpályát alácsövezték és megteremtették az automata öntözéshez szükséges feltételeket. Ezek mind eleget tesznek a mai, minőségi pályákkal szemben állított elvárásoknak. A pálya vízelvezetését is megoldották, amely így egész évben, évszaktól függetlenül használható. A sajtótájékoztatón Dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere ismertette a jelenlegi, és a jövőbeni fejlesztés részleteit. Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője elmondta, a korszerűsítés nem jöhetett volna létre a magyar kormányzat, és Orbán Viktor miniszterelnök közreműködése nélkül . Kiemelte az utánpótlás nevelés fontosságát, illetve a sport és az egészség kapcsolatát, valamint a magyar sport előrejutását. A második ütemben megújul az eredményjelző, valamint kialakítanak több, az Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt helyiséget (1 további játékvezető öltöző; ellenőri szoba; orvosi szoba; dopping ellenőrzésre alkalmas helyiség; külön helyiség a biztonsági szolgálatnak; vizesblokkok), valamint a HD televíziós közvetítéshez szükséges világítást is bővíteni fogják. Erre a fejlesztésre további 152 millió forint os kormányzati támogatást kapott városunk. A beruházásoknak köszönhetően a létesítmény megfelelő helyszínként szolgál NB I-es szintű labdarúgó mérkőzések lebonyolításához is. Hasonló színvonalú futballpálya a környéken legközelebb Nagymartonban van, ami otthona az osztrák Bundesliga első osztályában játszó SV Mattersburg -nak. Sopronban a felújított stadion előnyeit elsőként a magyar másodosztályban szereplő SVSE, és elsőosztályban szereplő Szombathelyi Haladás élvezheti, remélhetőleg hamarosan Sopronnak is lesz elsőosztályú focicsapata is. KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Befejeződött a soproni stadion felújításának első üteme