Közösen emlékezett Zsira és Locsmánd október 23-ára

Közös megemlékezést tartott Zsira, és Locsmánd az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából tegnap, a két település közt, közvetlenül az államhatárnál. A megemlékezésen részt vett Nagy Ferdinánd , Zsira polgármestere, Christian Rohrer, Locsmánd polgármestere, Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Rudolf Strommer, a burgenlandi tartományi tanács elnökhelyettese, Norbert Darabos, burgenlandi tartományi tanácsos, Nikolas Berlakovich, tartományi képviselő, Dr. Zöld Orsolya Dóra, a magyar nagykövetség konzulátusának vezetője, illetve a térség történelmi egyházainak magyar, és osztrák képviselői. A megemlékezés Zsira és Locsmánd példaértékű együttműködésének segítségével jött létre, mely nem csak ez alkalommal történt már meg. A Zsira és Locsmánd (Lutzmannsburg) közti határszakasz fontos szerepet játszott az 1956 -ban menekülők életében, itt ugyanis több, mint 30.000 -en menekültek annak idején nyugatra. “Szinte minden családban van valaki, vagy van ismerőse, aki ekkor hagyta el az országot” -mondta el Zsira polgármestere. Christian Rohrer, Locsmánd polgármestere elmondta, az ő generációja már csak a történelemkönyvekből, és elbeszélések alapján ismeri az ’56-os eseményeket, ezért is fontos egy ilyen megemlékezés, ahol még egykori résztvevők is szót kaphatnak. Kiemelte, a határ osztrák oldalán élők közül sokan példaértékűen segítették a bajból menekülő magyarokat, akik egy új élet, egy szebb jövő érdekében indultak nyugatnak, a szovjet megtorlás félelme elől. 60 évvel az események után lépésekkel közelebb vagyunk egy szabad Európához, és ehhez a határon átnyúló projektek hatványozottan hozzájárulnak. Firlt Mátyás, országgyűlési képviselő beszédében kitért arra, 1956 viszonyítási pont a magyar nemzet, és egész Európa életében. Ekkor a magyarok a szabadság, a függetlenség érdekében lázadtak fel, hogy sorsuk felől ne idegen hatalmak döntsenek. Párhuzamot vont az 1456-os oszmán ostrom, és 1956-között, melyekben a keresztény Európa védelmezője a magyarság volt. “amikor Magyarország déli határait védi, akkor Ausztria, és Európa biztonságát is óvja. A keresztény Európa védelme azonban közös történelmi tennivalónk.” -mondta el a térség képviselője, utalva a jelenlegi menekülthelyzetre. Norbert Darabos tartományi tanácsos történészként rengeteget foglalkoztot az…

tovább:
Közösen emlékezett Zsira és Locsmánd október 23-ára