Itt a Muzikfabrik első nagylemeze a Restart EP

Új fejezet kezdődik a Muzikfabrik életében, hiszen az eddigi 10 év számtalan kislemez- és remixmegjelenését megkoronázandó, Restart címmel, egy 13 számos nagylemezzel rukkol elő a név mögött tevékenykedő, DJ-ként is jól ismert Sövegjártó Laca. A nagylemez igazi sztárcsapatot vonultat fel, hiszen a lehető legszélesebb spektrumon olyan közreműködőknek jutott hely, mint a 90-es évek rave korszakának egyik legnagyobb nemzetközi csillaga, a későbbi Stereo MC’s vokalista Rachel Wallace , vagy az ország egyik legjobban elismert jazz zongoristája Varga Gábor . De közreműködik az itthon már jól ismert Big John Whitfield (Random Trip, Karányi), a Draft énekesnőjeként befutott Földváry Dóri , a honi underground rap szintér egyik jól ismert alakja GeriSkillz , Miki Ozuka Szlovákiából, akivel már a múltban volt egy közös munkal. Továbbá a DAL című műsorban a Muzikfabrik zenekari formációt háttérénekesnőként segítő Vida Veres Imola is újra feltűnik. A soproni illetőségű Muzikfabrik produkció a 2014-es DAL című versenyben szerzett országos ismertséget, amikor is a ‘This is My Life’ című dalának akusztikus verziójával közönségdíjas lett. A Restart címmel megjelenő első Muzikfabrik album az azóta egyszemélyes projektként működő producer elmúlt életszakaszát mutatja be: a DAL utáni hirtelen ismertségtől kezdve, az azzal járó személyes konfliktusokon, tagcseréken át a felismerésekig és az újrakezdésig. A Muzikfabrik debütáló nagylemezén immár kompromisszumok nélkül, saját világának teret adva hozta létre azt a zenei anyagot, amit mindig is szeretett volna. A stílusosan eklektikus lemezen a jazztől, a downtempón át a súlyosabb filteres elektrós vonalon át sokminden megtalálható, de a védjegy marad, a lehető legtöbb analóg hangzás vegyítése a digitális korszakban megszokott virtuális szintikkel. Sőt, hogy egy kicsit tovább lépjünk, és felskicceljünk egy grandiózusabb tervet, majdnem mindegyik szám tartalmaz szimfonikus részleteket is… “Amikor két éve elkezdtem a lemezen dolgozni, célom volt, hogy kitörjek egy olyan skatulyából, amit a DJ múlt, és a TV-s szereplés akasztott a brand-re. Szerettem volna egy olyan anyagot …

tovább:
Itt a Muzikfabrik első nagylemeze a Restart EP