Elkerülőt kap a termálfürdő

Zsira (Tening) és Locsmánd (Lutzmannsburg) határában az elmúlt egy évtizedben közös közlekedési fejlesztésekre került sor, Európai Uniós támogatással. A “Határkő-radír” elnevezésű projekt keretein belül több új út is létesült, emellett kerékpáros és turisztikai infrastruktúrához köthető beruházásokat is végrehajtottak, valamint egy elkerülő út egy része is aszfalttal kialakításra került. Zsirát és Locsmándot közvetlen út köti össze, a határátkelő osztrák oldalán az út egy szakaszát azonban lezárták, oly módon, hogy csak kerékpárosok, görkorisok, mezőgazdasági járművek illetve célforgalom hajthat át rajta. A közvetlenül áthaladó gépjárműforgalom kizárt, sokan mégis ezt a lehetőséget választják, leginkább azért, mert nincs más. Az Und (Sopronhorpács, Füles) felőli zsirai elkerülő útnak ugyanis eddig csak a Győr-Moson-Sopron megyei szakasza készült el, a burgenlandi nem. Az aszfaltcsík a határkőtől makadám útburkolatú güterwegbe torkollik, ami semmiképp sem nevezhető normális határátlépőnek, nem a mai modern forgalomra lett tervezve. Szaggatott sárgával a már elkészült, szaggatott pirossal a tervezett szakasz látható Ez hamarosan változni fog, a közeljövőben ugyanis elkészül az elkerülő út locsmándi szakasza, melynek köszönhetően az autóforgalom nem a termálfürdőhöz köthető pihenőterületen halad majd keresztül. Korábbi tervek szerint a fürdő parkolójának bejáratával szemben egy körforgalomtól indult volna az elkerülő, ez a terv azonban úgy tűnik, elvetésre került, az új tervek szerint ugyanis közvetlenül az utolsó locsmándi házaktól indulna az új, 1,7 kilométeres út. Innen a szántók között, a szállodáktól északra haladna és a korábbi terveknek megfelelően csatlakozna a magyar szakaszhoz. A már elkészült Győr-Moson-Sopron megyei szakasz Egy kutatás szerint az új határátkelővel és az elkerülő úttal nőne is a forgalom a környéken, a jelenlegi napi 1550 autó helyett 1950 autóra. Épp ezért az új elkerülő úton valószínűleg nem lehet majd 100km/h -val közlekedni, 70-es, esetleg 50-es sebességkorlátozásra kell majd számítani, ahogy az egyébként a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon is van. Így csatlakozik majd a meglévő útba Locsmándon A …

tovább:
Elkerülőt kap a termálfürdő