Fellegi Tamás: Ma is bátor tettekre van szükség – Képgalériával a Családi Piknikről

„Bátor tettekre volt szükség 22 évvel ezelőtt, és a mai nemzetközi gazdasági helyzetben is bátor tettekre van szükség” – fogalmazott Fellegi Tamás miniszter a Páneurópai Emlékpark avatása alkalmával. A kormány feladatairól szólva kijelentette: meg kell valósítani azokat a programokat, amelyeket eredményeként Magyarország új korszakba léphet, és „ismét egy gyarapodó és előrehaladó ország lehet”.

tovább:
Fellegi Tamás: Ma is bátor tettekre van szükség – Képgalériával a Családi Piknikről

Visszavárunk, Kata!

„Már korábban sem volt titok, hogy kacsingattam külföld felé, mivel szerettem volna magam kipróbálni egy másik közegben is, ahol új feladatok, lehetőségek várnak rám – vág bele a döntés hátterének megvilágításába Kata. – A Valencia részéről most egy olyan visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam, mely mindenben megfelelt az elképzeléseimnek. A szerződésem egy évre szól, nagyobb távlatokban most nem is gondolkodom. Szomorúan veszek búcsút, de meg kell tennem ezt a lépést. Természetesen ez a klub, és szülővárosom az örök otthonom marad, és előbb-utóbb mindenképpen visszatérek. Köszönöm mindenkinek a támogatását, szeretetét, mely Sopronban körülvett, és bízom benne, hogy visszatérésem után fogunk még közösen fényes sikereket elérni!”

tovább:
Visszavárunk, Kata!