Sorsdöntő mérkőzés Lengyelországban!

– Az első fordulók egyikében nem okozott problémát a Polkowice legyőzése, azóta azonban eredményesebb játékkal álltak elő a lengyelek, akik Salamancában egy bravúrt is felmutattak. Mi hozta meg számukra az előrelépést?”- A szezon elején nem tudták az egyéni képességeket kellően kamatoztatni. Gondolok itt elsősorban Maltsi és Perovanovic tudására, akiknek a helyét jobban megtalálták a csapaton belül, és erényeiket hatékonyabban használják ki. ”- A múlt héten két elismert játékossal erősítettek, mely jelzi, komoly céljaik vannak. Jelenthet ez számukra valamennyi pluszt szerdáig? ”- Alapvetően egy erősebb csapatról van szó, mellyel még ősszel találkoztunk. Azt, hogy a friss igazolások mekkora lökést adhatnak még pluszban, nehéz előre meg mondani, és nem is lehet tudni, mennyi lehetőséget kapnak. Erre a mérkőzés adja majd meg a választ.”- Hanna már bevethető állapotban van? ”- Nincs 100 százalékos állapotban, de hétfőn már edzett. Valamennyit biztosan tud játszani, reméljük hasznára tud lenni a csapatnak.”- Mire kell a hangsúlyt fektetnünk, hogy sikert érjünk el riválisunk otthonában? ”- Akkor lehet csak esélyünk, ha a novemberi-decemberi játékunkat tudjuk nyújtani. Olyan csapatjátékot, mely stabil védekezésre épül. Emellett Maltsit is kevés ponton kellene tartanunk.”- Nyilván tisztában van mindenki a szerdai összecsapás tétjével. Hogy hat ez a lányokra? ”- Az edzések szintje még nincs azon, ahol tavaly év végén jártunk, mely nyilván adódik a szerkezet változásból, a szünetből, a sérülésekből is, de összességében remélem, hogy amit a szezon során munkában eddig elvégeztünk, ahhoz méltó színvonalú játékot tudunk majd felmutatni ezen a mérkőzésen.’

tovább:
Sorsdöntő mérkőzés Lengyelországban!