Vezetőváltások a Gysev Zrt.-nél

A GYSEV Zrt. tulajdonosai 2010. július 21-én rendkívüli közgyűlést tartottak Sopronban, ahol személyi változásokról születtek döntések. Visszahívták Dr. Székely Csaba vezérigazgatót és az Igazgatóságot, a Zrt. új vezérigazgatója pedig Dávid Ilona lett – írja a Világgazdaság Online. Az Igazgatóságba a Magyar Állam Dávid Ilonát, Kocsis Tamást, Kunos Gábort, Schváb Zoltánt és Ungvári Csabát delegálta, az

tovább:
Vezetőváltások a Gysev Zrt.-nél

Teltház a Kárpát-medencei református kórus hangversenyén soproni fellépőkkel és karmesterrel

Teltház mellett kilencedik alkalommal került sor a budapesti Művészetek Palotájában a Református Énekek című hangversenyre. A koncerten tizenkilenc határon inneni és túli énekkarból toborzott 370 fős Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus szólalt meg, ami a szervezők szándéka szerint kifejezi nemcsak felekezeti, de nemzeti összetartozásunkat is. Az énekkar tagjai között ott voltak a soproni reformátusok is, a kórus karnagyai között pedig, Kocsis-Holper Zoltán.

tovább:
Teltház a Kárpát-medencei református kórus hangversenyén soproni fellépőkkel és karmesterrel

Gázolajat loptak Ausztriából, Magyarországon kapták el őket

… … teli kannát és három üreset találtak a hatóságok. Ellenük a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást – tájékoztatott Kocsis Tünde a Győr- Moson- Sopron Megyei Rendőr- főkapitányság sajtószóvivője.   Forrás:Szon.hu …

tovább:
Gázolajat loptak Ausztriából, Magyarországon kapták el őket