Ide kellett volna inkább totemoszlop

Nemrég írtuk ugyebár, hogy elkezdték kihelyezni azt a 4 (3) új totemoszlopot, melyek az eddigiekhez hasonlóan a busz érkezésének idejét, célállomását, jelenlétét, valamint a pontos időt fogják mutatni. A Móricz Zsigmond utca optimális helynek tűnik, bár a járdából jó nagy darabot kihasít. Na de hogy a Fapiacra, illetve a Híd utca, Balfi út megállóhelyekre mi szükségük van, az egy nagy talány. Az új oszlopok ugyebár a helyi-helyközi közlekedés integrációjának apropóján mutatnak majd érkező helyközi járatokat is, a Fapiacon, és a Híd utcában azonban nem sokfelé megy busz, az útirányok Fertőrákos, Fertő tó, Kópháza, és talán egy darab Fertődön át Kapuvárra. Ehelyett a Csengery utca 2-3 megállójába lett volna érdemes, a nyomdához, az OMV kúthoz, és esetleg a Tuskó áruházhoz. A 4. totemoszlop egyébként ELVILEG Fertő tó, vízitelephez kerül, de egyelőre nyoma sincs, hogy ott bármi is készülne, viszont előzetes információk szerint ha lesz is, akkor az a Drescher hajójáratok indulási idejét is írni fogja, ezáltal egyfajta intermodális, csomópontot létesítve (ősz közepétől tavasz közepéig persze semmi sem jár, se busz, se hajó)

tovább:
Ide kellett volna inkább totemoszlop