Saját nagyanyja házát gyújtotta fel

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete, valamint rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat T. Ferenc 24 éves sopronkövesdi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 27-én 23 óra 45 perckor ismeretlen személy egy sopronkövesdi lakóház udvari bejárati ajtajában tüzet gyújtott, ami miatt leégett a ház tetőszerkezete, valamint az épület nagy része is. A nyomozás során a ház tulajdonosa elmondta, hogy lánya ébresztette fel az éjszakai órákban azzal, hogy tűz van az előszobában. A házban lévő vízzel megpróbálták eloltani a tüzet, de ez nem sikerült, így kimenekültek a lakásból segítséget kérni. A 60 éves sértett a tűzesetet követően észrevette, hogy a nagykapu zárja megsérült, illetve a ház melletti tárolóból eltűnt egy benzineskanna, a kaputól nem messze pedig egy idegen öngyújtót is talált. A gyanú a sértett 24 éves unokájára, T. Ferencre terelődött, akit a rendőrök kihallgattak. Az eljárás további szakaszában azonban a férfi ismeretlen helyre távozott, ezért vele szemben a Gy-M-S Megyei Rendőr-főkapitányság – 2015. november 18-án – elfogatóparancsot bocsátott ki. A nyomozók 2016. január 25-én, Tatán elfogták T. Ferencet és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérlete, valamint rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki. A tettes elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatására, melyet a Győri Járásbíróság 2016. január 26-án elrendelt. Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

tovább:
Saját nagyanyja házát gyújtotta fel

Ide kellett volna inkább totemoszlop

Nemrég írtuk ugyebár, hogy elkezdték kihelyezni azt a 4 (3) új totemoszlopot, melyek az eddigiekhez hasonlóan a busz érkezésének idejét, célállomását, jelenlétét, valamint a pontos időt fogják mutatni. A Móricz Zsigmond utca optimális helynek tűnik, bár a járdából jó nagy darabot kihasít. Na de hogy a Fapiacra, illetve a Híd utca, Balfi út megállóhelyekre mi szükségük van, az egy nagy talány. Az új oszlopok ugyebár a helyi-helyközi közlekedés integrációjának apropóján mutatnak majd érkező helyközi járatokat is, a Fapiacon, és a Híd utcában azonban nem sokfelé megy busz, az útirányok Fertőrákos, Fertő tó, Kópháza, és talán egy darab Fertődön át Kapuvárra. Ehelyett a Csengery utca 2-3 megállójába lett volna érdemes, a nyomdához, az OMV kúthoz, és esetleg a Tuskó áruházhoz. A 4. totemoszlop egyébként ELVILEG Fertő tó, vízitelephez kerül, de egyelőre nyoma sincs, hogy ott bármi is készülne, viszont előzetes információk szerint ha lesz is, akkor az a Drescher hajójáratok indulási idejét is írni fogja, ezáltal egyfajta intermodális, csomópontot létesítve (ősz közepétől tavasz közepéig persze semmi sem jár, se busz, se hajó)

tovább:
Ide kellett volna inkább totemoszlop

8. – Demográfiai változások Magyarországon a XVIII. században

… … aránya a saját országában azonban 50% alá csökkent (45% lett) ·         legsűrűbben lakott területek: o   nyugaton: Sopron , Pozsony, Nyitra o   keleten: Szeben, Segesvár ·         a középső területeken a belső vándorlás hatására nőtt a … …

tovább:
8. – Demográfiai változások Magyarországon a XVIII. században

7. Városfejlődés a középkori Magyarországon

… … meghívta a szabad királyi városok (7db, Buda, Sopron , Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa, Nagyszombat), a mezővárosok … végére elidegeníthetetlen koronajavaknak tartották o   ilyen város volt Sopron , Nagyszombat, a hét királyi bányaváros, Kassa, Eperjes, … …

tovább:
7. Városfejlődés a középkori Magyarországon