Elkaptak egy betörőbandát Burgenlandban

Egy 12 tagú, magyar (állampolgárságú) betörőbandát kapcsoltak le Burgenlandban. Az elkövetők mintegy 81 bűntetthez köthetőek a Nagymartoni járásban, valamint Bécsújhelyen. Az összes kár mintegy 67.500 euró. A banda 4 tagja (20 és 22 év között) előzetes letartóztatásban van, egy 20 éves társukra pedig nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak már. A többiek szabadlábon védekezhetnek. A 15 és 23 év közötti elkövetőket a Nagymartoni járás nyomozói, valamint Bécsújhely városi rendőrei kerítették kézre. A bűncselekmények 2015 elején kezdődtek, leginkább úgy, hogy az utolsó Sopronból Bécsújhelyre közlekedő vonattal Ausztriába utaztak, majd hajnalban az első vonattal visszatértek Sopronba. Az éjszakák során pedig a vasútvonal mentén Lépesfalván (Loipersbach), Fraknónádasdon (Rohrbach), Nagymartonban (Mattersburg), Savanyúkúton (Bad Sauerbrunn), Lajtaszentmiklóson (Neudörfl), valamint Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) törtek be házakba, közintézményekbe, üzletekbe, vendégházakba, gépjárművekbe valamint tulajdonítottak el autókat, motorkerékpárokat. Több autóval balesetet is okoztak. Bécsújhelyen egy ékszerüzletbe is megpróbáltak betörni. 2015 szeptember 30-án éjjel Savanyúkúton a banda 4 tagja két vendégházba, és egy antikvitás-üzletbe tört be, ezt azonban már egy helyi lakos is észrevette, és értesítette a rendőrséget. Egy elkövetőt aznap reggel Nagymartonban, három társád pedig délután Kelénpatakon (Klingenbach) vettek őrizetbe. Kihallgatásuk, és további nyomok segítségével sikerült a többi elkövetőt is kézre keríteni. Forrás: Landespolizeidirektion Burgenland grafika: IkvaHír archívum, Lacee, Michi (a nyitókép illusztráció!)

tovább:
Elkaptak egy betörőbandát Burgenlandban