A kassaiak hajráztak jobban

”Nagyon rosszul kezdtünk a kassaiak ellen, akikkel a felkészülésünk során már a harmadik mérkőzésünket játszottuk. Ezúttal rosszul dobtunk, illetve ellenfelünk, a korábbi mérkőzések tapasztalatai alapján végig egész pályán nagy nyomást gyakoroltak a labdás emberre, mellyel megakadályozták, hogy folyamatos támadójátékot alakítsunk ki. Ugyan jól küzdöttünk, de a kispadon nem volt ezúttal olyan ember, aki a játék képén változtatni tudott volna. ”Az első félidő utolsó percében még vezettünk, de Frinakova, illetve a frissen igazolt amerikai Mazzante tripláival ellenfelünk vonulhatott előnnyel a szünetre. A második játékrész hasonló képet mutatott. Az utolsó percben ekor is nálunk volt az előny (60-59), de bosszantó egyéni hibáinkat könyörtelenül kihasználták a kassaiak, és eldöntötték a javukra a találkozót.”Tanulságos mérkőzés volt, hiszen magas szerkezetben kellett végigjátszanunk szinte az egész találkozót. ”Vasárnap 12.30-kor a Valencia ellen lépünk pályára.”

tovább:
A kassaiak hajráztak jobban