Szép búcsúban bízva

‘Igenis van tétje a Schio elleni találkozónak! Nagyon fontosnak tartom, hogy megfelelően búcsúzzunk az idei Euroliga szezontól – vág bele a motivációt firtató kérdésünkre vezetőedzőnk. – Összességében úgy érzem, a sorozatban nem teljesítettünk az elvárhatótól gyengébben, de a múlt heti Polkowice elleni találkozó miatt csalódott vagyok. Szeretnénk győzelemmel zárni, még ha a realitás azt mondatja, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei.”- A novemberi olaszországi összecsapáson nagyon kevés kosarat dobtunk ellenük. Most is kevés pontra számíthatunk?”- Jól szervezett együttesről van szó, mely stabil védekezésre épít, és agresszívan támadja az átadási vonalat. Ezt idegenben azért nem tudják ilyen szinten hozni, de általánosságban elmondható róluk, hogy mind védekezésben, mind támadásban a tipikus olasz kosárlabdát képviselik. Precízen védekeznek, támadásban pedig 18-20 másodpercig nyomás alatt tartják az ellenfél védelmét, és utána keresnek megoldást. Természetesen a megszerzett labdákból törekednek gyorsan befejezni az akciókat, de ha nem sikerül, akkor hosszasan támadnak. Ez ellen a kinti mérkőzésen rossz döntéseket hoztunk. Sokat vezettük a labdát, melyet rengetegszer el is adtunk.”- Mit kell most tennünk, ha eredményesebbek akarunk lenni?”- Mindenképpen gyorsabb, pontosabb játék, és jobb elszakadások szükségesek.

tovább:
Szép búcsúban bízva

Óriások Orenburgból

“A múlt héten legyőzött Tarbes csapatához képest most egy sokkal erősebb ellenfél vár ránk, mely egyénileg is jó képességű játékosokkal rendelkezik, és nemcsak, hogy roppant magasak, de mindemellett mozgékonyak is. A támadójáték az erősségük, melyből egyenesen következik, hogy pontos védekezéssel lehetünk ellenük sikeresek. Olyan külső, illetve center sorral rendelkeznek, mely az Euroliga mindegyik csapatának nehézséget fog okozni. Támadásban elsősorban a legutóbbi EB Legjobb Játékosának választott Danilochkinát keresik labdákkal, de oda kell figyelnünk Veremayenkára és a nálunk is már megfordult Oxana Zakalyuzhnayara. Sapovara sérülés miatt nem számíthatnak, és nagy kérdés, hogy Brunson csatlakozott e már hozzájuk. Utóbbi igen nagy potenciált jelentene. Miután megérkeztek, ezen a téren is okosabbak leszünk.”Érzékenyek az indításokra, így a pontos védekezés mellett gyors támadásokat kell vezetnünk. Természetesen felállt játékban is erősnek kell lennünk, elsősorban fejben, hogy megfelelő döntéseket hozzunk abban a tekintetben, hogy mikor, kit kell megtalálnunk. Felkészültünk arra is, hogy biztosan kell zóna ellen játszanunk, mely remélhetőleg gördülékenyebben fog működni, mint legutóbb.””A mérkőzést a DIGI SPORT 17.50-től élőben közvetíti. A www.fibaeurope.com oldalon pedig online statisztikai közvetítés formájában lesz nyomon követhető a találkozó.

tovább:
Óriások Orenburgból

Gőbl Gábor a Jobbik soproni polgármesterjelöltje

Gőbl Gábor sportmenedzsert, zenészt, a párt városi elnökét, megyei alelnökét indítja a soproni polgármesterségért az októberi önkormányzati választáson a Jobbik – közölte a mozgalom megyei elnöke hétfőn az MTI-vel. Magyar Zoltán elmondta: céljuk, hogy megfelelő erőre tegyenek szert a választáson, s így ellenőrizni tudják helyben a hatalmat, ha pedig tisztátalanságot, esetleg korrupció gyanúját felvető ügyet

tovább:
Gőbl Gábor a Jobbik soproni polgármesterjelöltje