Ez történt a lakossági fórumon

A hétfőn megtartott soproni lakossági fórumnak négy főbb témája volt: Az Árpád utcába tervezett parkolóház A Paprét rendbetétele A Széchenyi tér felújítása A Bella Lajos utcai óvoda kialakítása (videók a cikk alján!) A parkolóház 4 szintes lesz, 240 parkolóhellyel. Mivel parkolóházról beszélünk, olcsóbb üzemeltetése lesz, mint egy mélygarázsnak. Például azért is, mert nem lesz szükség szellőztető rendszerre, ugyanis az építmény nagyjából nyitott lesz. Teteje viszont lesz, azon zöldfelületet alakítanak ki, ami gondozást nem igényel majd. Arra a kérdésre, hogy miért nem helyeznek el napelemet a tetőn, azt válaszolták, a parkolóház kevés energiát igényel, az országos hálózatba való betáplálás pedig drága lenne, nagy lenne a megtérülési költsége (meghát úgyis ott van Paks…..). A parkolóház mellett 50 további parkolóhelyet is kialakítanak majd, kulturált körülmények között, a jövőben pedig tervben van egy újabb házsor, mely lezárja majd a Várkerület házainak udvarát, mellette pedig egy kisebb sétányt is kialakítanak majd. A Papréten a legnagyobb változást talán a nagy parkoló felszámolása jelenti. Ennek a helyét is parkosítják, illetve kerül ide egy játszótér is. Az “Újabb utca” szomszédságában elhelyezkedő buszparkolót illetve a buszfordulót is megszüntetik, ugyanis okafogyottá vált a korábbi zsákutca utca megnyitását követően. Párhuzamos parkolás lesz majd a zsinagóga előtti területen, valamint a Bem utcában, illetve a tornacsarnok mögötti területen is kialakítanak parkolókat (ahol régebben gördeszka pálya volt). A Paprétet pedig történelmi múltjára visszatekintve egy egységként kezelik, parkosítják, új gyalogos utakat alakítanak ki a fő közlekedési irányokban, viszont hogy a varjakkal mi lesz, egyelőre nem tudni, azok ugyanis védett madarak. A Torna utca-Paprét-Bem utca-“Újabb utca” kereszteződésénél ha minden igaz, körforgalom lesz. A Széchenyi tér a korábbi markáns módosítási tervekhez képest kevésbé változik. Ennek oka, hogy áteresztő képességét meg kell tartania, ugyanis itt nem lehet annyira lecsökkenteni a forgalmat. Kezdjük a közlekedéssel, az gyakorlatilag forgalmi sávok tekintetében változatlan marad, a parkolókat azonban átteszik…

tovább:
Ez történt a lakossági fórumon