Folyamatosan fogják el az embercsempészeket Sopronnál

Eredményes a határellenőrzés Sopron térségében, az elmúlt héten, illetve most is csempészeket fogtak az osztrák rendőrök a kelénpataki (Klingenbach) határátkelőnél. A múlt héten, pénteken reggel állítottak meg egy kisbuszt, amit egy román állampolgárságú sofőr vezetett. A mikrobusz csomagterében 17 embert találtak, akik nem tudták igazolni magukat, és az országba utazáshoz szükséges papírokkal sem rendelkeztek. A három férfi, 8 nő és 6 tíz és tizennégy év közötti gyermek valószínűsíthetően Irakból érkezett. A hatóságok a kismartoni rendőrségre szállították őket. A 46 éves sofőrt embercsempészés bűntett megalapozott gyanújával letartóztatták. Hasonló eset történt most csütörtökön is, szintén Kelénpataknál. A csempészautót most is egy román állampolgárságú férfi vezette, melyben két kisgyerek, és két felnőtt tartózkodott rajta kívül. A menekültek feltehetőleg Afganisztánból érkeztek. Érvényes úti okmányokkal a sofőrön kívül egyikük sem rendelkezett, a sofőrt ellen embercsempészés miatt eljárás indult.

tovább:
Folyamatosan fogják el az embercsempészeket Sopronnál