Eltérő színpadon, hasonló szerepben

A közös “bemutatónak” a színház elegáns környezete, közelebbről a nagyszínpad adott otthont, ahol csapatunkat Török Zoltán ügyvezető-igazgatónk, Székely Norbert vezetőedzőnk, illetve két játékosunk, Fegyverneky Zsófia és Zsovár Orsolya képviselte. ”A sajtó nagy számban megjelent munkatársai jelenlétében felvezetésként részleteket láthattunk John Steinbeck világhírű regénye alapján, az idei évadban színpadra állított, Egerek és emberek című darabból. A Petőfi Színház művészeinek élvezetes játéka már most nagy sikert aratott.”A rövid jelenetek után Török Zoltán ügyvezetőnk, és Pataki András színházigazgató beszélt saját területéről, a két intézmény jó kapcsolatáról, illetve a kultúra és a sport közös jellemvonásairól. Ahogy fogalmaztak, eltérő színpadokon alkotnak, de a cél azonos, a soproni emberek szórakoztatása. Ennek jegyében még szorosabbra kívánják fűzni a viszonyt a jövőben, melynek keretében Török Zoltán és Pataki András jelképesen bérleteket nyújtott át egymásnak, illetve Zsófi és Zsovi egy-egy szurkolói sállal ajándékozta meg Pataki Andrást, és Horváth Zoltánnét, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft igazgatóját.”Klubunk és a színház évadkezdése szintén egy hétvégére esik, melynek jegyében október 6-án, szombaton csapatunk vendégeskedik az Egerek és emberek bemutatóján, míg másnap, a színészek fognak szorítani lányainknak szezonnyitónkon, amikor is a PEAC-Pécs együttesét látjuk vendégül. ”A sajtótájékoztatót stílszerűen egy közös “Sopron!” csatakiáltás zárta.”Képek

tovább:
Eltérő színpadon, hasonló szerepben