Diana Taurasi az USA válogatottjában játszik a Sopron ellen jövő vasárnap.
Archives: diana-taurasi
Beszámol az ügyvezető
Ügyvezetőnkkel a két beszámoló között készített beszélgetést adjuk most közre, csapatunk népes szponzori köre, valamint szurkolóink és szimpatizánsaink számára.”- Mindenekelőtt két bejelentéssel kell kezdenem, melyek a leginkább fontosak, hiszen zajló bajnokság közben vagyunk – kezdett bele mondandójába ügyvezetőnk. – A reggeli órákban megérkezett Marissa Coleman, és már a mai napon edzésbe is állt. Stábunk és az MKOSZ (köszönet érte Bodnár Péternek) kiváló munkájának köszönhetően, már a játékos játékengedélye is a birtokunkban van, így nincs akadálya Marissa szerdai bemutatkozásának!”Folytatva a sort, a mai napon a szezon végéig szóló megállapodást kötöttünk Németh Bernadettel. Egykori játékosunk szerződése – a vele megkötött megállapodás záradéka alapján -, a játékengedélyének megérkezése napján lép életbe. Ugyanakkor a MediTeam Szeged vezetésével megállapodtunk abban, hogy edzésmunkáját a játékengedély kiadásától függetlenül, a mai naptól Sopronban végezheti! Köszönjük nekik!”Ezzel lezárult az a rendkívül erőltetett és több játékost megmozgató tranzakció sorozat, amelynek eredményeként a téli szünetet zárjuk.”- Vessünk egy rövid leltárt a csapatunknál végbement játékos mozgásokról. ”- Nos, Ekaterina Abramzonnal, a játékos kérésére, közös megegyezéssel szerződést bontottunk, igaz, ez a szerződés január 19-én egyébként is lejárt volna. Angel McCoughtryval szintén szerződést bontottunk. Ugyanakkor Eördögh Edit, Marissa Coleman, valamint – játékengedélye megérkezése napjától – Németh Betty is hozzánk került! A mérleg két távozó és három érkező, melynek értékét a számszerűségen túl mindenképp növeli, hogy a három érkezőből kettő sokat próbált, általunk nagyra becsült magyar! Szögezzük le azonban, hogy ezekért a lépésekért soha, sehol nem osztanak aranyérmet!”- Angel eladása kapcsán rengeteg mendemonda kelt szárnyra a sajtóban és szurkolóink körében egyaránt. ”- Szeretnék elnézést kérni mindenkitől a nem szokványos titokzatosságért, de a klub érdekei megkívánták, hogy a tényekre szorítkozva, a lehető legkevesebbet beszéljek! Angel eladásának hiteles története a következő. Klubunk rendkívül szigorú költségvetés szerint gazdálkodik, mely egyensúlyának fenntartása létfontosságú kulcskérdés! Az elmúlt 16 évben nagyon sok ilyen helyzet adódott, igaz 7 éve nem volt rá példa. Most azonban, egy szponzori …
tovább:
Beszámol az ügyvezető
Kijárt a vastaps a hősies teljesítményért!
MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 17/6, McCoughtry 39/6, Holt 11/3, Krivacevic -, Tamane 8 Cs.: Fűrész 6/6, Abramzon -, Varga -‘FENERBAHCE SK: Horakova 8/6, Tuncluer 14, Taylor 37/12, Yilmaz 22, Matovic 4 Cs.: Nevlin 2, Vajda 5, Vardarli -, Ivegin -‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 30/61 49% ill. 32/59 54% ‘3-pontos dobószázalék: 7/13 54% ill. 8/19 42% ‘Büntető dobószázalék: 14/16 88% ill. 20/24 83%’Lepattanó: 29 (McCoughtry 8) ill. 29 (Yilmaz 10)’Gólpassz: 8 (Honti 3) ill. 15’Szerzett labda: 9 ill. 7’Eladott labda: 12 ill. 12’Fault: 20 ill. 19”Felfokozott érdeklődés mutatkozott a mérkőzés iránt, egész nap izzottak a telefonvonalak a csarnokban. Nem volt tehát meglepő, hogy már a fél 5-ös kapunyitáskor özönlöttek az emberek a csarnokba, akik látni akarták csapatunk és a veretlen Fenerbahce összecsapását. A rendőrség is kiemelten tekintett a mérkőzésre, és már délután átvizsgálták az Arénát. Negyed órával a feldobás előtt nagy hanggal bevonultak a vendégszektort megszálló török fanatikusok is, és nagy hangpárbajba kezdtek a soproni szurkolókkal. Közben a két csapat már javában melegített. A világ jelenlegi legjobbjának tartott, és a térdét fájlaló Diana Taurasi ugyan nem vállalta a játékot, de nélküle is találhattunk bőven világsztárt a parketten.’Az első török kosarat egykori játékosunk, a bemutatásnál nagy tapssal fogadott Ivana Matovic szerezte, melyhez az idei VB legjobbjának választott Hana Horakova toldott meg egy triplával. Egy világ-bajnok, Angel McCoughtry válaszolt a vendégek találataira (2. perc2-5). A negyed közepén a rendületlenül célzó, de pontot nem szerző Penny Taylor beütötte a második hibáját, így gyorsan a kispadra szorult az ausztrál válogatott egyik ikonja. Volt azonban más, aki gyártsa a pontokat a török együttesben. Hana Horakova második hármasa után Székely Norbert időt is kért (6-14). Angel után Amber és Kata is megszerezte első pontjait, de a túloldalon is megállás nélkül érkeztek a kosarak (8. perc 10-19). Palánk alatt hatalmas fizikai fölényben voltak a vendégek, onnan nem sok esélyünk volt. Koncentráltan, hírnevéhez méltóan játszott a török sztár alakulat, melyen nehéz volt fogást találni. Próbálkoztunk azért rendesen, hol kevesebb, hol több sikerrel …
Végleges az All-Star gála névsora
Európa’Kezdők: Becky Hammon (Ros Casares), Marta Fernandez (Wisla Can-Pack), Nevriye Yilmaz (Fenerbahce), Agnieszka Bibrzycka (UMMC Ekaterinburg), Sandrine Gruda (UMMC Ekaterinburg)’Cserék: Anete Jekabsone-Zogota (Spartak Moscow Region Vidnoje), Clara Bermejo Moreno (Rivas Ecopolis), Alba Torrens (Halcon Avenida), Laura Macchi (Beretta Famila Schio), Anna Vajda (MiZo Pecs 2010), Ivana Matovic (Lotos Gdynia), Emmeline Ndongue (Bourges Basket)’Európán kívüliek’Kezdők: Diana Taurasi (Spartak Moscow Region), Penny Taylor (Fenerbahce), Candice Dupree (Good Angels Kosice), Janell Burse (Wisla Can-Pack), Sophia Young (Galatasaray)’Cserék: Lindsay Whalen (ZVVZ USK Prague), Catherine Joens (Rivas Ecopolis), DeLisha Milton (Ros Casares Valencia), Angel McCoughtry (Good Angels Kosice), Erin Phillips (Lotos Gdynia), Rebekka Brunson (Cras Basket Taranto), Taj Mc Williams (Frisco Sika Brno)
Bajnoki és Kupa napok Sopronban
„Hétfő óta nagyon kemény edzéseket végeztünk. Az elmúlt 5 napban 8 igen megerőltető edzésen vagyunk túl, melyeken új elemek és finomítások is szerepeltek a programban. A hangsúly a védekezésen volt.”Mind a két mérkőzés kiválóan alkalmas arra, hogy gyakoroljuk azokat az elemeket, amiket tudunk, illetve amiket szeretnénk tudni. Azt gondolom, hogy az előttünk álló találkozókat biztosan hoznunk kell, és ezzel is tovább építeni csapatunk egységét.””A szombati 18 órakor kezdődő ZTE elleni bajnoki előtt az NB1 Amatőr bajnokságában szereplő fiataljaink az Autópark-PVSK csapata ellen lépnek pályára 15.30 órai kezdettel.
tovább:
Bajnoki és Kupa napok Sopronban