Három út

Három út címmel a Széchenyi István Gimnázium tanulóinak munkáiból nyílik tárlat október 22-én, csütörtökön 17 órakor a Gyermek- és Ifjúsági Központban. Kovács Bettina szénrajzai és grafikái, Huber Ferenc fotói, valamint Gál József Ferenc grafikái, szobrai és fafaragásai november 18-ig láthatóak. 60 / 19 látogató

tovább:
Három út

Négy hiányzóval várjuk a BEAC-ot

Szombaton 18 órától a BEAC-Újbuda ellen lépünk pályára, melyen sajnos nemcsak Maja fog hiányozni a keretből. Mint arról korábban beszámoltunk, Krivacevic Tina a jekatyerinburgi tornán szerencsétlenül nyúlt egy labdába. Az alapos orvosi vizsgálatok után kiderült, ennek a mozdulatnak ujj-törés lett a vége, mely több hetes kihagyással jár. Maja Miljkovic sérülése tovább javult, de egy meghatározott mozgási irányban

tovább:
Négy hiányzóval várjuk a BEAC-ot

ElőZTEs – Matt-tel is bravúr lenne

Szombaton este Zalaegerszegen lépnek pályára fiaink, akik a felkészülés során kétszer is összemérték tudásukat a ZTE csapatával. Mindkét alkalommal sima zalai siker született, s most is a hazaiak az esélyesek Nincs könnyű helyzetben a holnapi összecsapás előtt Meszlényi Róbert, ugyanis megsérült csapatunk elsőszámú centere, Matt Knight: “Az egyik edzésen, ha jól emlékszem szerdán kifordult a bokája, azóta

tovább:
ElőZTEs – Matt-tel is bravúr lenne

Stírölés magasfokon

Kerékpáron, gyalog, kutyasétáltatás közben, de még az unokaöcsémet sétáltatva is, azt veszem észre, hogy stírölnek az utcán. Nem újkeletű dolog ez. Megfigyeltem az évek alatt, hogy nem csak engem, hanem a nők nagy többségét meglesik a pasik. Ezzel nem is lenne nagy gond. Általában közterületeken dolgozó, házakat festő, utakat felújító szakmunkások teszik ezt, munka közben, vagy munka

tovább:
Stírölés magasfokon

Kettős győzelem a Darázsfészekben

A SMAFC-NYME serdülő kosárlabdacsapata számára szeptember 26-án nagyszerűen kezdődött az évadnyitó torna a Darázsfészekben. A kék-fehérek annak ellenére arattak kettős győzelmet a Soproni Darazsak felett, hogy három meghatározó játékosuk – Bella Vanessza, Deák Dalma és Soproni Réka – hiányzott az együttesből. Az Országos Serdülő Kupa első összecsapásán mindkét csapat idegesen kezdett. A

tovább:
Kettős győzelem a Darázsfészekben