Száztizenegyedik életévében elhunyt Brandeisz Elza néni

Életének 111-ik évében elhunyt Brandeisz Elza néni, Sopron legidősebb polgára. Nevéhez fűződik a művészi tornában ma is tanított egyedülálló és nehéz ugrás, melyet Brandeisz-ugrásnak hívnak. Ruszton született, élete során pedig közreműködött egy Balaton melletti iskola felújításában is, de Ő volt az, aki a második világháború idején megmentette Soros György édesanyját, ezért később Izrael államtól megkapta a Yad Vasem elismerő kitüntetést is, tiszteletére pedig fát ültettek Jeruzsálemben. Soproni otthonában tért örök nyugalomra. Fotó: Elza Néni 108. születésnapján, Kisalföld

tovább:
Száztizenegyedik életévében elhunyt Brandeisz Elza néni

Elment a világ igaza – Elza néni 111. évében hunyt el Sopronban

Életének 111. évében szombaton reggel örökre elaludt Brandeisz Elza, a Világ Igaza címmel kitüntetett egykori mozgásművész, Sorosék megmentője, Sopron legidősebb, köztiszteletben és sokak szeretetében élt polgára.

tovább:
Elment a világ igaza – Elza néni 111. évében hunyt el Sopronban

Elza néni 109 éves

Talán a jó Isten is úgy gondolja, Elza néninek dolga van a Földön, ha gyakran már nem is, hát a születésnapján üzenni tud vele. Az üzenet pedig nem más, ha Brandeisz Elzáról van szó, mint hogy érdemes jónak lenni, jót tenni. A most 109 esztendős Elza néni élete tanít, úgyhogy érdemes újra feleleveníteni…

tovább:
Elza néni 109 éves

Elza néni 103 éves lett

Százharmadik születésnapja alkalmából köszöntötte Brandeisz Erzsébetet, Elza nénit Sopron polgármestere. A mindig vidám Elza néni ezúttal is szívesen beszélgetett vendégeivel. A közéletet ma is követő hölgy szerint a mozgás és az élet szeretete a legfontosabb.

tovább:
Elza néni 103 éves lett

Tánc, ének, kiállítás, előadás, megannyi produkció az Idősek Nemzetközi Találkozóján

A közelmúltban 102. életévét betöltő, Sopronban élő Brandeisz Elza volt az Idősek Nemzetközi Találkozójának vendége, aki jókedvet, jó egészséget és legalább 102. ével kívánt az esemény csaknem 1000 résztvevőjének.

tovább:
Tánc, ének, kiállítás, előadás, megannyi produkció az Idősek Nemzetközi Találkozóján