Vasárnap Úrnapja alkalmából az Európai Borlovagrend közremködésével immáron 13. alkalommal tartottak hajós körmenetet. A körmenet során a Fertő tóról a négy égtájt szimbolizálva érkeztek hajók, melyek a tó egyik nevezetes pontjánál, a határvonal egyik töréspontjában elhelyezkedő mesterséges szigetnél, azaz a B0 határkőnél és az azon elhelyezett békekeresztnél találkoztak. Itt a résztvevők közösen megemlékeztek a vasfüggöny leomlásáról. Ez után mind a négy hajó félrevonult a közeli nádas szélére, majd Istentisztelet, illetve hagyományőrző bemutatóra került sor. Ez után a négy hajóból kettő Fertőmeggyesre indult. Az eseményen a határ mintkét oldaláról fúvószenekarok, hagyományőrzők vettek részt, ahogy az Istentisztelet is magyar és német nyelven zajlott. TELJES KÉPGALÉRIA ITT! VIDEÓ MEG ITT:
Archives: borlovagrend
Habsburg Károly látogatása Sopronban – A borlovagrend nemzetközi nagymestere volt a vendég
Nemes eszmék népszerűsítői az Európai Borlovagrend tagjai, akik vallják: ahol együtt emelik a poharakat, nincs háború. Sopronban a borlovagrend nemzetközi nagymestere, Habsburg Károly tett hitet az európai egység szellemisége mellett.
tovább:
Habsburg Károly látogatása Sopronban – A borlovagrend nemzetközi nagymestere volt a vendég
Huszonöt kiváló bor közül választottak Sopronban
A IX. borversenyét rendezte a Sopron és Vidéke Ipartestület az Európai Borlovagrend Soproni Legátusának védnöksége alatt a Pannonia M. Hotelben a hétvégén.
Bor és Kenyér Ünnep
Esemény neve : Bor és Kenyér Ünnep Időpont : 2013.08.20 00:00 Helyszín : Sopron, Szent István-templom és Szent István park Az államalapítás ünnepe, a Szent István-templom fennállásának 70. évfordulója Hagyományos városi hivatalos megemlékezés, összekapcsolva az évfordulós ünnepséggel, valamint kenyér- és borszentelés. Idén az Európai Borlovagrend Soproni Legátusa és a Soproni Ipartestület tagjai az ökomenikus megemlékezés és koszorúzás után átadják az ünnep záróakkordjaként megszokott friss kenyér-, kalács-, sütemény- és borkóstolót. Szervező: Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Sopron, Fő tér 1. Stöckert Tamás, 06 99/515-100
tovább:
Bor és Kenyér Ünnep
Új soproni lovagok Európai Borlovagrendben
Az Európai Borlovagrend ranglétráján három soproni lépett egyet feljebb, azaz lovaggá ütötték őket Kismartonban.