Az élet nem áll meg, de egyre nehezebb – Sasa is “kidőlt”

A műtétje után lábadozó Dénes Gábor után, a hét elején Sasa Zagorac is megsérült, így csapatunk a belső posztokon erősen megfogyatkozva próbálja szombaton este 19 órától legyőzni a Zalaegerszeget a Novomatic Arénában A hétfői edzés kezdéseként, csapatunknál elemezték a Székesfehérváron történteket. Mint edzőnk, Sabáli Balázs kifejtette: második szándékból, a palánkunk alatt szerzett lepattanók, valamint gyors indítások után az Alba 24 ponttal szerzett többet, mint mi. Az elemzést követően edzésbe állt a gárda, az edzésen azonban Sasa Zagorac Achilles-ín sérülést szenvedett. Szakvezetőnk elmondta, szakadás ugyan nincs, de a szlovén Európa-bajnoknak pihentetnie kell a sérült sarkát. A közelmúltban operált Dénes Gáborra amúgy sem számíthatott volna a szakvezetés, most sajnos egy időre Sasa is harcképtelen lett, így magas posztokon erősen foghíjas lesz az együttes. Ettől függetlenül persze, – ahogy edzőnk fogalmazott – az élet nem áll meg, csak egyre nehezebb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megfogyatkozva bár, de fiaink természetesen készültek a ZTE elleni összecsapásra. A zalaiakkal kapcsolatban edzőnk kiemelte: az évek óta Bencze Tamás irányította a ZTE, ugyan változó légiósokkal, de nagyjából azonos rendszer szerint játszik. Erre próbált felkészülni a tartalékos SKC. Sabáli Balázs nagyon bízik a hazai pálya előnyében, és mint mondta, most, ebben a borzasztó nehéz helyzetben tényleg óriási szükség lesz a szurkolók segítségére. Biztos, hogy jó hangulatú összecsapás lesz a szombat esti, hiszen várhatóan Zalaegerszegről is sok szurkoló érkezik. Edzőnk szerint, ha védekezésben sikerül megvalósítani, amit tervez a gárda,  azaz egy szervezett csapatvédekezéssel, és természetesen a soproni közönség segítségével így, erősen tartalékosan is elérhető a cél, a zalaiak legyőzése, azaz a szurkolók belehajszolhatják a csapatot a győzelembe.

tovább:
Az élet nem áll meg, de egyre nehezebb – Sasa is “kidőlt”

Soproni buszközlekedés: két hét helyett két hónap

Hoppáhoppá, valami hiba csúszott itt a gépezetbe… Az érintett buszmegállókba kitett értesítés szerint Augusztus 1-től (várhatóan) két HÉT időtartamig terelőúton közlekednek a buszok. Ez ugye a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Várkerület helyett az Ógabona tér felé közlekednek. Ami viccessé teszi a történetet, az az, hogy a Várkerületen már javában megindult a forgalom, a buszok azonban továbbra is terelőúton közlekednek, lassan pedig 2 hét helyett a 2 hónapot is elérjük. A másik vicces dolog, hogy a buszos utastájékoztató rendszer nincsen túlzottan tisztában a tereléssel. Kezdetben még egyszerűen csak “kihagyta” a megállókat, amiket nem érintett, most is kihagyja, csak például “A következő megállóhely: Várkerület, Ötvös utca” után bemondja, hogy a busz terelőúton közlekedik blabla… De attól még nem mondja, hogy mi VALÓJÁBAN a következő megálló, illetve a totemoszlopok sem tájékoztatnak egyáltalán a terelés mivoltáról. Szőrszálhasogatásnak tűnhet de na, elvileg ezeknek néhány kattintással megvalósíthatónak kellene lenniük.

tovább:
Soproni buszközlekedés: két hét helyett két hónap

beleszerettem…nemcsak a srácba, hanem a mosolyába is. ♥

… … és ezt imádom.:) meg őket, még ha egy nagy szar is az egész: / Valljuk be ez csak Szombathely és nem pl.: Sopron . Ősziszünetbe jelentkezem talán az élet is elindul és ezzel együtt egy új fejezet kezdődik.:) Mikor azt mondom, szeretlek, az azt jelenti, … …

tovább:
beleszerettem…nemcsak a srácba, hanem a mosolyába is. ♥