– Az elmúlt két hét játékos mozgása miben mutatkozhat meg a csapatot illetően?”- Tény, hogy átalakultunk, és már a januári bajnokikon is más skálán mozogtunk. ugyan egy nagyon erős, fontos játékost vesztettünk Angel távozásával, de az érkezőkkel annyival szélesebb lesz a rotációnk, melytől erősödhetünk. Ezzel párhuzamosan növekedni fog a taktikai variációk száma is. A legfontosabb azonban, hogy továbbra is egységesek maradjunk!”- Az érkezők beépítése mennyi időt vehet igénybe? ”- Edó beépítése már megtörtént az elmúlt másfél hét alatt. Nem volt új neki a szemlélet, és a tavaly óta véghezvitt változtatásokat is könnyedén elsajátította. Marissa nyilván egy hosszabb folyamat lesz, ahogy ma még azt sem tudom megmondani, hogy Betty mikor szállhat játékba, noha hétfőtől már velünk edzhet. A főbb terheket azok viszik el, akik eddig is itt voltak. Sok munka vár ránk, az összeérési folyamatot nem lehet megkerülni. Az elsődleges célunk a kupa és a bajnokság, de bízom benne, hogy már az Euroliga rájátszásra is megfelelő állapotban leszünk.”- Szerdán az Euroliga egyik top csapatát fogadjuk. Mit kell tudni a Jekatyerinburgról? ”- Játékosanyag tekintetében ma a legjobb Európában, de szervezettségben is felveszi a versenyt bármelyik együttessel! Nem csak világsztárok halmaza, hanem egy jól edzett, komoly taktikai repertoárral rendelkező gárda. Remélem meg tudjuk nehezíteni a dolgukat, és tudunk meglepetést is okozni számukra.
Archives: angel
Beszámol az ügyvezető
Ügyvezetőnkkel a két beszámoló között készített beszélgetést adjuk most közre, csapatunk népes szponzori köre, valamint szurkolóink és szimpatizánsaink számára.”- Mindenekelőtt két bejelentéssel kell kezdenem, melyek a leginkább fontosak, hiszen zajló bajnokság közben vagyunk – kezdett bele mondandójába ügyvezetőnk. – A reggeli órákban megérkezett Marissa Coleman, és már a mai napon edzésbe is állt. Stábunk és az MKOSZ (köszönet érte Bodnár Péternek) kiváló munkájának köszönhetően, már a játékos játékengedélye is a birtokunkban van, így nincs akadálya Marissa szerdai bemutatkozásának!”Folytatva a sort, a mai napon a szezon végéig szóló megállapodást kötöttünk Németh Bernadettel. Egykori játékosunk szerződése – a vele megkötött megállapodás záradéka alapján -, a játékengedélyének megérkezése napján lép életbe. Ugyanakkor a MediTeam Szeged vezetésével megállapodtunk abban, hogy edzésmunkáját a játékengedély kiadásától függetlenül, a mai naptól Sopronban végezheti! Köszönjük nekik!”Ezzel lezárult az a rendkívül erőltetett és több játékost megmozgató tranzakció sorozat, amelynek eredményeként a téli szünetet zárjuk.”- Vessünk egy rövid leltárt a csapatunknál végbement játékos mozgásokról. ”- Nos, Ekaterina Abramzonnal, a játékos kérésére, közös megegyezéssel szerződést bontottunk, igaz, ez a szerződés január 19-én egyébként is lejárt volna. Angel McCoughtryval szintén szerződést bontottunk. Ugyanakkor Eördögh Edit, Marissa Coleman, valamint – játékengedélye megérkezése napjától – Németh Betty is hozzánk került! A mérleg két távozó és három érkező, melynek értékét a számszerűségen túl mindenképp növeli, hogy a három érkezőből kettő sokat próbált, általunk nagyra becsült magyar! Szögezzük le azonban, hogy ezekért a lépésekért soha, sehol nem osztanak aranyérmet!”- Angel eladása kapcsán rengeteg mendemonda kelt szárnyra a sajtóban és szurkolóink körében egyaránt. ”- Szeretnék elnézést kérni mindenkitől a nem szokványos titokzatosságért, de a klub érdekei megkívánták, hogy a tényekre szorítkozva, a lehető legkevesebbet beszéljek! Angel eladásának hiteles története a következő. Klubunk rendkívül szigorú költségvetés szerint gazdálkodik, mely egyensúlyának fenntartása létfontosságú kulcskérdés! Az elmúlt 16 évben nagyon sok ilyen helyzet adódott, igaz 7 éve nem volt rá példa. Most azonban, egy szponzori …
tovább:
Beszámol az ügyvezető
Újabb lezárult tranzakció!
A vasárnap Sopronba érkező, és szerdán a Jekatyerinburg ellen már bemutatkozó 185 cm magas, a négyes és a hármas poszton egyaránt bevethető Marissa Coleman nagy küzdő, kiváló dobó és lepattanózó hírében áll, aki 2009-ben a rájátszás egyik legfontosabb mérkőzésen szerzett 42 pontjával és 15 lepattanójával egyetemi rekordot állított fel. A WNBA-ben 18 pont az egyéni rekordja, melyet az Atlanta ellen ért el a rájátszás során.””Bár nagyon sok mondandóm lenne az elmúlt napok történése kapcsán, de ezúttal sem teszem. Marissa játékjogának megszerzésével egy újabb rendkívül előnyös ügyletet kötöttünk egy nagyon tehetséges, és szép jövő előtt álló fiatal játékossal. Hiszek benne, hogy sokat fog segíteni nekünk, még akkor is, ha kétség kívül még nem világklasszis kategória.” – kommentálta a hírt Török Zoltán.”Ezzel két távozónk, Ekaterina Abramzon és Angel McCoughtry után már két érkezővel, Eördögh Edittel és Marissa Colemannal is számolhatunk.
tovább:
Újabb lezárult tranzakció!
Biztató belépő
Atomerőmű-KSC Szekszárd: Szemerédi 20, Demeter 12, Szavercsenko -, Ievtushenko 13, Vincze V. 2 Cs.: Tamás R. 5/3, Turcinovic 2, Papp 4, Vincze A. 1, Tajkov N. 2 ‘MKB-UROLEASING SOPRON: Honti 12/6, Holt 16, Varga Zs. 15, Krivacevic 15, Tamane 19 Cs.: Eördögh 6, Licskai 10, Czinder -, Böröndy 2, Doncsecs 2”Statisztika’2-pontos dobószázalék: 23/54 43% ill. 35/54 65%’3-pontos dobószázalék: 1/9 11% ill. 2/10%’Büntető dobószázalék: 12/15 80% ill. 21/26 81%’Gólpassz: 10 (Demeter 4) ill. 20 (Eördögh 9)’Lepattanó: 20 (Ievtushenko 6) ill. 34 (Tamane 11)’Szerzett labda: 14 (Szemerédi 6) ill. 16 (Eördögh 4)’Eladott labda: 17 ill. 12’Fault: 22 ill. 13 ‘IBM: 46 (Ievtushenko 18) ill. 138 (Tamane 36)”Több játékost is nélkülöztünk sérülés miatt – jó hír ugyanakkor, hogy Fűrész Dia és Szabó Fanni is már a rehabilitációjának a végén jár – az új esztendő első találkozóján, ráadásul a tegnapi nap folyamán a Fenerbahcehoz távozó Angel is búcsút intett Sopronnak. Így 6 felnőtt és 4 junior korú játékossal utaztunk Szekszárdra. ‘Mindez csak az első percekben érződött együttesünkön, amikor a lecsorgó labdákat nem igazán sikerült összeszedni. Amint feljavultunk a lepattanózás terén, úgy növeltük a távolságot a hazaiakkal szemben. Az egy napja hazánkban tartózkodó Amber érthetően még fásultan mozgott az elején, de így is hozta a tőle megszokott harcosságot. Külön öröm volt Varga Zsófi hasznos és mindemellett ponterős játéka. Eördögh Edit beépítése is láthatóan jól halad, és szintén pozitívum volt, hogy védekezésünk az elvártaknak megfelelően alakult. A félidőre Zane vezérletével 30 pontosra duzzadt az előnyünk (28-58). Elégedettek lehettünk a látottakkal! ‘A szünet után lett centerünk hamarosan dupla-duplát jegyzett (13 pont, 10 lepattanó), miközben 5 sapkát is kiosztott hosszú kezeivel. Amber, Kata és Tina is 10 pont fölé került, a különbség pedig tovább nőtt (26. perc 36-73). A juniorok közül Licskai Zsófi az első félidőben már szépen belesimult a szerkezetbe, a 3. negyed második felében pedig Czinder Adrienn is megkapta a lehetőséget, hogy értékes perceket töltsön a parketten felnőtt bajnokin. A 29. percben a 15 éves Böröndy Vivi is játékra jelentkezett, miközben „tükröződő” állással, 45 pontos előnnyel várhattuk a záró 10 percet (38-83). Nem kellett sokat várni Doncsecs …
tovább:
Biztató belépő
Sopronból pótolja Taurasit a Fenerbahce
Rátgéber csapatához szerződik a soproniak világbajnok kosarasa, Angel McCoughtry.