Itt a sorrend az EP választások szavazólapjáról! Ugye mentek szavazni?

Bizony, ez a választások éve. Országgyűlési képviselőválasztás, EP képviselőválasztás és az Önkormányzati választás is ebben az esztendőben van. Most ezek közül a második voksolás van soron. Figyelembe véve az előző részvételeket, elmondható, hogy viszonylagos érdektelenség uralta eddig az EP választásokat hazánkban. Talán, ezt az is okozza, hogy Magyarországot leginkább a belpolitikai témák uralják és nyomják rá a bélyegüket erre az egyébként nagyon is fontos választásra. Az Európai Unió eredményei, céljai háttérbe szorulnak, keveset hallunk róluk, és talán az emberek kevésbé nyitottak az ott zajló események követésére, hacsak nem valami hangsúlyosabb témáról van szó. Ilyen volt az elmúlt időszakban például a pálinkafőzés körüli vita, vagy éppen az Akácfák irtásának története. Mit érdemes tudni? 2014. május 25.-én ezúttal az EP választásokon van a sor, ami egyfordulós listás szavazás és hazánkban csak pártok vehetnek részt rajta. Az induláshoz a pártoknak április 22.-ig 20.000 támogató aláírást kellett benyújtaniuk a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Amit még fontos, hogy az egész ország egy körzetnek számít, így az egyes listákról a jelöltek, a pártok által eredetileg bejelentett sorrendben juthatnak mandátumhoz. A mandátumok elosztása arányos rendszerben történik, tehát fontos a szavazáskor kialakult végső eredmény. Magyarország mandátumainak száma erre az öt éves szakaszra 22-ről 21-re csökkent, Horvátország EU csatalakozása miatt.