Szombathelyen kezdjük az új évet

Holnap 18 órától Szombathelyen, a Falco otthonában kezdi meg csapatunk a 2019-es évet és egyben az alapszakasz második körét. Ősszel, a bajnoki nyitányon Sabáli Balázs fiai legyőzték a szombathelyieket

Vezetőedzőnk honlapunknak azt fejtegette, hogy a tavalyi évvégi két vereségnek – a szegedi, valamint az Alba elleni hazai – a hatása, azért érződött az edzéseken a csapat hangulatán.

 

Azon túl, hogy a tabella 3. helyén álló, a kezdeti nehézségek után magára találó csapathoz utazunk, az külön nehezítette a szakmai stáb részére a gárda felkészítését, hogy nem tudni, vajon négyes poszton a korábbról jól ismert, szezon közben visszahívott fehérorosz Pustavhar, vagy a szezonnyitón Sopronban 30 pont fölé jutó, hosszú sérüléséből felépülő é s edzésbe álló amerikai Bruinsma játszik-e a szombathelyieknél. A szakvezetés mindkét “erőcsatárból”, akár Pustavhar, akár Bruinsma pályára lépése esetére próbálta felkészíteni a srácokat. A Falcóhoz ráadásul visszatért a korábbi közönségkedvenc, a magyar válogatottban is jól teljesítő honosított Govens, és ez várhatóan még nagyobb érdeklődést, lelkesedést vált majd ki a szombathelyi szurkolókból – még úgy is, hogy Norfleet távozott hátvégi riválisunktól.

Az kulcskérdés lehet edzőnk szerint, hogy a szombathelyi gárda igen agresszív védekezése ellen mire leszünk képes támadásban. Ha fel tudjuk törni a Falco védekezését, lehet esély a bravúrra!

 

Kedves Szurkolóink! A szombati mérkőzésre a jegyeket a mérkőzés előtt, a helyszínen (Arena Savaria, Szombathely Sugár út 18.) lehet megvásárolni 17 órától, 2.000 Ft-os egységáron.
Kérjük, hogy a vendégszektort a Hadnagy utca felől közelítsétek meg.

eredeti link