Soproni segítő Ádvent

Amint bizonyára ismert, hogy a soproni Határok Nélkül Alapítvány keretében, 17 esztendeje segítjük a rászoruló embertársainkat. Ezek a segítő programok nemcsak az évenkénti Szeretetnapokon nyilvánulnak meg, hanem ezek az akciók folyamatosak. Sok-sok nyitott szív és segítő szeretet nyomán tudtuk támogatni Böjte Csaba „gyermekeit”, a Kárpátaljai ferenceseken és a soproni Domonkos Rendházon keresztül a kárpátaljai nagyon szegény gyermekeket, családokat, a Kelet-Magyarországi mélyszegénységben élő családokat, de – nem utolsó sorban – a rászoruló soproni családokat, a beteg és magányos idős embereket, valamint a soproni hajléktalanokat is. Ennek a segítségnek az egyik alapja a Soproni Ádventi Vásárban, – évek óta megszervezett –faházunk, ahol forralt borral, gyermekpunccsal és sok-sok kézműves termékkel várjuk az adományozókat. Tavalyi, – meglepően eredményes – adománygyűjtésünk arra biztatott bennünket, hogy 2017-ben is megszervezzük az ADNI JÓ! pavilonunkat, amely a Várkerületen, a Mária szobor közelében (a TOPÁNKA cipőbolt előtt) található. E faházban olyan csodás kézműves termékek találhatók, amelyeket önkéntes segítők, kreatív lányok és asszonyok készítettek/készítenek, nagy-nagy lelkesedéssel . A szervezésben segítségünkre vannak a soproni Karitász csoportok, és a KÉSZ Soproni szervezete. Ugyanakkor nagyon sok olyan civil segíti munkánkat, akik önmagukat megnevezni sem akarják. Ennek, az igazi összefogásnak mind anyagi, mind lelki hozománya jelentős! Ezért a szervezők kérik a soproniakat, hogy adományozzanak a rászorulók megsegítésére, aztán válogassanak a gyönyörű kézműves termékekből, fogyasszák el az Ádvent hangulatát hordozó forralt bort itt, az ADNI JÓ! faházban, ahol a legszebb borokat a soproni borászok adományozzák, – és hozzák el a gyermekeket is, akiket forró punccsal várnak a szervezők.   ANGYALI DOBOZOK Harmadik esztendeje, hogy így Ádvent idején KÉSZ Soproni Szervezete, a Karitász és a Határok Nélkül Alapítvány közös gyűjtése nyomán, egy cipős doboznyi szeretetet juttatunk el a szegénységben élő gyermekek részére, itt Sopronban, és Erdélyben.  (Az előző Ádvent idején 760 Angyali dobozt készítettek a soproniak a Kelet-Magyarországon élő gyermekeknek.) Ebben…

tovább:
Soproni segítő Ádvent