Parádés kezdés után vereség

Szédületesen kezdtünk Körmenden, az első negyedben 6 triplát dobva 10 pont fölötti előnyt szereztünk. A folytatásban már a hazai együttes akarata érvényesült, a 4. negyedben a körmendiek szórták a triplákat, így végül hazai siker született, de Tyler és Supi nélkül is alaposan megnehezítettük a Körmend dolgát.

Egis Körmend – SKC 89-83 (24-35, 18-13, 21-13, 26-22)
Körmend, férfi NB I, zárt kapuk mögött
V.: Praksch, Söjtöry, dr. Mészáros

Körmend: THAMES 19/3, Takács K. 2, MÓCSÁN 19/12, Williams, TAYLOR 19
Cs.: Durázi 4, FERENCZ 9/9, MOSLEY 15, Tóth N.
Edző: Ziga Mavrljak

SKC: JACKSON 18/9, THOMPSON 15/9, FAZEKAS 8/6, JOGELA 20, Bagó 1
Cs.: Werner 5, BORISOV 16/3, Halász, Sitku, Takács
Edző: Kostas Flevarakis

Taylor zsákolásával indult a találkozó, amely után edzőnk rögtön “lekapta” a pályáról Martint és csatába küldte Vityát. Bernard betörésből egalizált, majd mindkét fél elrontott több támadást, eztán büntetőkből születtek pontok. Nálunk egy ügyes fiatal kombináció végén Csabi passza után Vityával szabálytalankodtak, ifjú titánunk a másodikat értékesítette. Taylor vezérletével jobbára a hazaiaknál volt az előny, de a triplázás közben “bántott” Jogi 3 büntetőjével sikerült egyenlíteni. Csabi triplájával át is vettük a vezetést, és akkor még nem sejthettük hogy ez milyen triplaesőt indít el. Labdaszerzésekből ziccereket, felállt védelem ellen pedig elsősorban Tino, azaz Jackson és Bernard jóvoltából triplákat dobtak a srácok. A 4. és a 8. perc között egy 22-6-ot “repesztettünk”, az első negyedben 75%-kal (6/8) triplázva 11 ponttal nyertük a nyitóetapot, a hazaiakat a szakasz hajrájában Mosley tartotta versenyben.

A 2. szakasz elején próbált jobban figyelni a védekezésre a Körmend, de mi is jól védekeztünk. Büntetők, ziccerek maradtak ki, 10 pontra feljött a Körmend, azonnal időt kért edzőnk. A hasznosan játszó Milos ugyan betalált támadó pattanó után, ezt követően azonban eladtunk 1-2 labdát, s a távoli dobások sem ültek úgy, mint az első negyedben, 10 ponton belülre került a Körmend. Jogi és Milos azonban nem engedték, hogy igazán közel kerüljön hozzánk a a vasi gárda, előbbi gyönyörűen blokkolta a korábban nálunk is megforduló Taylor dobását. A hazaiak Thames büntetőivel maradtak látótávolságon, azaz 10 ponton belül. A félidő végén támadásban “megálltunk”, 6 pont előnnyel fordultunk.

Szünet után több, mint másfél percig nem esett kosár, majd Taylor előbb felállt védelem ellen, majd labdát szerezve zsákolt és 2 pontra felhozta csapatát – Kostas azonnal időt kért. Nem tört meg a hazai lendület, Mócsán hármasával fordította a második félidőt 7-0-lal kezdő Körmend, 3 és fél perc elteltével Jogi szerezte első kosarunkat a 3. negyedben. Váltott vezetéssel haladtak a felek, hazai oldalon Mócsán elkapta a fonalat, nálunk Tino lépett elő vezérré. A szakasz hajrájában hosszú “hallgatás” után Bernard is hozzászólt a játékhoz egy tripla formájában. A negyed 2 pontos hazai vezetéssel zárult.

Thames hármasára Vitya felelt támadópattanó után a záróetap elején. Sem a triplák, sem a büntetők nem ültek, pedig a helyzetek megvoltak, 7-2-vel kezdve a szakaszt 7 ponttal ellépett a Körmend, újra időt kértünk. Jogi vette széles vállaira a csapatot, zónára álltunk át. Váltva estek a kosarak, Csabi vágott duplát, majd hármast, ám Mócsán 1, Ferencz pedig 2 hármassal jelentkezett – amíg a meccs elején a mi hármasaink ültek, a hajrában a hazaiak szórták a triplákat, így aztán állandósult egy 5 pont körüli hazai vezetés. A szakasz közepén visszajöttünk 2 pontra. Ferencz újabb gyilkos triplát dobott, csapatunk legjobbja, Jogi pedig kipontozódott. Milos villant 2+1-gyel, tapadtunk a Körmendre, de míg a végjátékban a hazaiak türelmesen játszottak, mi kapkodtunk, így hiába kezdtünk parádésan, nagy csatában végül alulmaradtunk.

Kostas Flevarakis: – Nagyon kemény, magas intenzitású mérkőzést játszottunk. A találkozó nagy részében megfelelően koncentráltunk, időnként okosan is kosárlabdáztunk. Hiányzott a pályáról két kulcsemberünk, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat. Az ellenfelünk sokkal több büntetőt dobhatott, ebben időnként a mi hibáink is közrejátszottak.
Fazekas Csaba: – Nagyon jól kezdtünk, féken tartottuk a Körmendet és jól js dobtunk az elején. Aztán a Körmend változtatott a védekezésén, mi pedig gyengén kezdtük a második félidőt. Később újra magunkra találtunk, nüanszokon, nagyon kis dolgokon múlt a győzelem. Próbálunk tanulni a vereségből és készülünk a jövő heti Oroszlány elleni mérkőzésre, amelyen szeretnénk javítani.

eredeti link