Szent Iván FolkFest

Évek óta a Soproni Ünnepi Hetek programjait színesítette a Soproni Néptáncfesztivál. Idéntől új névvel, új koncepcióval rendezik meg a zenés-táncos eseményt – a másfél évtizedes múltra visszatekintő fesztivál mostantól Szent Iván FolkFest néven várja az érdeklődőket június 26-tól 28-ig a Fő téren, valamint 4 másik helyszínen. A háromnapos rendezvényen hazai és külföldi néptánc csoportok fellépéseit, világzenei

tovább:
Szent Iván FolkFest

Kurzuszáró koncert

A jubileumi Régi Zenei Napok egyhetes programsorozata 27-én, szombaton zárja kapuit. A szokásoknak megfelelően ezúttal is kurzuszáró koncerttel várnak mindenkit 19 órától a BW Pannonia Med Hotelben, ahol a koncertet követően 20 órától táncházat tartanak a közönség részvételével. Táncmester Széll Rita lesz. 49 / 17 látogató

tovább:
Kurzuszáró koncert

Kurzuszáró koncert

A jubileumi Régi Zenei Napok egyhetes programsorozata 27-én, szombaton zárja kapuit. A szokásoknak megfelelően ezúttal is kurzuszáró koncerttel várnak mindenkit 19 órától a BW Pannonia Med Hotelben, ahol a koncertet követően 20 órától táncházat tartanak a közönség részvételével. Táncmester Széll Rita lesz. 48 / 17 látogató

tovább:
Kurzuszáró koncert

9. City Boys Sopron meghívásos szurkolói emléktorna

2009 06.27-én Szombaton kerül megrendezésre a 9. City Boys Sopron meghívásos Nemzetközi szurkolói focitorna. Találkozó 09.00-kor lesz az Ágfalvi focipályán, majd 10.00-kor elkezdődnek a mérkőzések. Idén is jönnek a Lengyel és bécsi barátaink a bulira, akik mindig gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról. :D Természetesen a Magyar Ultrákat sem kell félteni… 8) A torna csoportbeosztásai: “A” csoport – Odra

tovább:
9. City Boys Sopron meghívásos szurkolói emléktorna

9. City Boys Sopron meghívásos szurkolói emléktorna

2009 06.27-én Szombaton kerül megrendezésre a 9. City Boys Sopron meghívásos Nemzetközi szurkolói focitorna. Találkozó 09.00-kor lesz az Ágfalvi focipályán, majd 10.00-kor elkezdődnek a mérkőzések. Idén is jönnek a Lengyel és bécsi barátaink a bulira, akik mindig gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról. :D Természetesen a Magyar Ultrákat sem kell félteni… 8) A torna csoportbeosztásai: “A” csoport – Odra

tovább:
9. City Boys Sopron meghívásos szurkolói emléktorna

Volt ajánló – !Deladap

Idén ismét lesz Deladap! fellépés! Az első VOLT koncertjüket sosem fogom elfelejteni! Érdekesnek hangzott a jazz és a roma hangzás vegyítése, ezért is gondoltam, hogy meghallgatom őket. A hallgatásból majd két óra táncolás lett. A ritmust a közönség is elkapta, szó szerint táncolt az egész sátor! Idén a Nagyszínpad ad helyet ennek az osztrák együttesnek, akik

tovább:
Volt ajánló – !Deladap

Valójában kik hozták lehetetlen helyzetbe az országot, kik veszélyeztetik a családokat?

Kik hozták lehetetlen helyzetbe az országot, kik veszélyeztetik a családokat és az önkormányzatokat ? – tette fel a kérdést Rádonyi László, a soproni önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője mai, soproni sajtótájékoztatóján. A válasz: a szocialista Gyurcsány-Bajnai korszak, amelyik újra és újra támad, elvesz az emberektől.

tovább:
Valójában kik hozták lehetetlen helyzetbe az országot, kik veszélyeztetik a családokat?

Felhőszakadás Sopronban

Az elmúlt napok lassú, de folyamatos esőzései után ma felhőszakadás volt Sopronban és környékén. A körülbelül 1/2 – 1 óráig tartó „szakadó eső” megárasztotta az így is elég durván kinéző Ikvát, illetve mindenütt szivattyúztak a Híd és Paur Iván utca környékén. Nyugat felé elég durva felhők láthatóak, meg a radarkép sem ígér sok jót, úgyhogy még lehet számítani hasonlókra a mai napon. Ha történik még valami, folyamatosan be fogunk számolni. Addig is: www.idokep.hu

tovább:
Felhőszakadás Sopronban

Pest-Hamburg IC ….Bukaresten át..

… … az hogy 2003 óta  évben 12 edző dolgozott a csapatnál. ( Bár ez utóbbi nem akkora wasistdas romániában, aki a Sopron sorsát figyelemmel követte Vizer Máriusz ténykedése alatt, az már nem csodálkozik ezen…)  Jelenleg a legutóbbi bajnoki kudarc (6.hely) … …

tovább:
Pest-Hamburg IC ….Bukaresten át..

Leaszfaltozzák a Récényi utat

Sopron – A tervek szerint csütörtöktől szombatig teljes útzár mellett aszfaltozzák le a Récényi út Kőfejtő útig és a Károly-magaslati parkolóig tartó szakaszát. A költségeket a város és az erdőgazdaság közösen finanszírozza.

tovább:
Leaszfaltozzák a Récényi utat

Hatodikban tudják, mik lennének

Fertőszentmiklós – A Fertőszentmiklósi Ipartestület is csatlakozott a Zánkai Szakképzési Szolgáltató Centrum Kht. pályaorientációs projektjéhez. Ennek keretében felmérés is készült, amelyből kiderült, sok diák már hatodikos korában tudja, milyen szakmát akar választani.

tovább:
Hatodikban tudják, mik lennének

Szent Iván FolkFest – a hétvégére ajánljuk

Évek óta a Soproni Ünnepi Hetek programjait színesítette a Soproni Néptáncfesztivál. Idéntől új névvel, új koncepcióval rendezik meg a zenés-táncos eseményt – a másfél évtizedes múltra visszatekintő fesztivál mostantól Szent Iván FolkFest néven várja az érdeklődőket június 26-tól 28-ig a Fő téren, valamint 4 másik helyszínen.

tovább:
Szent Iván FolkFest – a hétvégére ajánljuk

Kékfrankosok éjszakája

A Szent Iván FolkFest keretében rendezik meg 27-én, szombaton a Kékfrankosok éjszakáját, melyen a soproni borvidék legjobb borászai kínálják boraikat. Az év leghosszabb éjszakáján 23 óra 30 perctől tűzzsonglőrök veszik birtokba a teret, ezt követi majd a hagyományos tűzugrás. Az esemény előtt és után a Tom Stormy rockabilly trio zenél. 5 / 4 látogató

tovább:
Kékfrankosok éjszakája

Férfi és Nő

Dés László és Bereményi Géza sok szálon kötődik egymáshoz, de kettejük életútját mégis leginkább négy színész, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, valamint Kulka János köti össze. Ezért is született meg a Férfi és Nő című előadás, mely nem véletlenül viseli a „koncert négy színészre és zenekarra” alcímet. Komoly, generációk tudatát formáló lemezek fűződnek a

tovább:
Férfi és Nő

Experidance Tánctársulat

26-án, pénteken, valamint 27-én, szombaton 20 óra 30 perctől az Experidance Tánctársulat vendégszerepel a fertőrákosi Barlangszínházban. Pénteken a Szeget szeggel című, látványos, humorral fűszerezett, fantasztikus zenével megspékelt Shakespeare átiratukat táncolják el, míg szombaton az Esszenciát adják elő, melyben az összes, eddigi előadásukból válogattak egy csokorra valót. 5 / 4 látogató

tovább:
Experidance Tánctársulat

NB II: a soproni székhelyű Alpokalja Kft. beadta a nevezését

Beadta nevezését az NB II-re a soproni székhelyű Alpokalja Futball Kft. Héger József, a tavasszal a győri Integrál-DAC-ot működtető gazdasági társaság képviselője továbbra is egyeztet a városi önkormányzattal a létesítmény használatáról, illetve az utánpótlás fenntartásáról. A nevezéskor Héger József a papírokon már a soproni Káposztás utcai stadiont jelölte meg hazai pályának. 152 / 44 látogató

tovább:
NB II: a soproni székhelyű Alpokalja Kft. beadta a nevezését

Magyar borok sikere a 10. VinAgora Nemzetközi Borversenyen: 6 Champion díj, 39 arany és 72 ezüstérem

2009. június 18-21. között, Sopronban, a Hotel Fagusban rendezték meg a Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 10. VinAgora Nemzetközi Borversenyt, amelyre 542 borminta érkezett Magyarországgal együtt 21 országból, Európából, Ausztráliából, Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Japánból, Kanadából, az USA-ból.

tovább:
Magyar borok sikere a 10. VinAgora Nemzetközi Borversenyen: 6 Champion díj, 39 arany és 72 ezüstérem

Döntés: Bognár Zoltán nem összeférhetetlen

Fertőd – Fertőd képviselő-testülete rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy Bognár Zoltán, aki egyéni vállalkozásban tulajdonosa az Info TV-nek, médiatevékenysége és képviselői, pénzügyi bizottsági elnöki posztja nem összeférhetetlen.

tovább:
Döntés: Bognár Zoltán nem összeférhetetlen

Milliárdokat hozó fesztiválok

A Sziget szervezői egy sajtótájékoztatón magasztalták a két legnagyobb vidéki rendezvényüket, a soproni VOLT és a zamárdi strandon tartandó Balaton Sound fesztivált. Csak, hogy érthető legyen mitől is ez az optimizmus: a VOLT-fesztivál 340 millió, míg a Heineken Balaton Sound 420 millió forint adóbevételt hoz az országnak. Durva számok! A július 1-jén kezdődő, négynapos VOLT-fesztiválra 70-80 ezer

tovább:
Milliárdokat hozó fesztiválok

[ajánló] Limp Bizkit @ VOLT, Sopron – 2009.07.02

… … , energikus és erőteljes Limp Bizkitet hallhatják majd, amely többek között ezzel az albummal kívánja visszafoglalni méltó helyét a nu metal után a rock zene csúcsán.” Soproni Nagyszínpad – 23:00 LIMP BIZKIT @ VOLT, Sopron – 2009.07.02 …

tovább:
[ajánló] Limp Bizkit @ VOLT, Sopron – 2009.07.02

Soproni zeneiskola kapta a Liszt-szobrot

Liszt Ferenc mellszobrát ajándékozta ifjabb Szlávics László szobrászművész a soproni zeneiskolának szombaton. A képzőművészeti alkotás átadása alkalmából a szobrász- és éremművész az MTI érdeklődésére elmondta: egyebek mellett azért döntött Sopron mellett, mert Liszt Ferenc több szállal kötődik a városhoz. A zeneszerző-zongoravirtuóz első hangversenyét 9 évesen a városban adta. A későbbi évtizedekben is többször megfordult a településen

tovább:
Soproni zeneiskola kapta a Liszt-szobrot

Újabb pénzeket vesz ki a kivéreztetett egészszégügyből a kormányzat

Amennyiben a kormányzat új finanszírozási terve megvalósul, úgy a betegek jogos, minimális igényét sem tudják kielégíteni – mondta dr. Baranyai Tibor, a soproni Erzsébet Kórház főigazgató főorvosa ma a kórházban tartott sajtótájékoztatatóján. A fenntartó önkormányzat nevében dr. Simon István alpolgármester is élesen tiltakozott az ellen, hogy újabb, a betegeket és az egészségügyi dolgozókat is sújtó, jelentős forráskivonást hajt végre a szocialista kormány az egészségügyön.

Nem hozott előrelépést az EB

– Szakmai szemmel milyen EB-n vagyunk túl?’- Vegyes érzéseim vannak az EB-vel kapcsolatban, mely összességében nem hozott előrelépést. Védekezésben ugyan fejlődtek a csapatok, támadásban ugyanakkor visszaesést figyelhettünk meg. Komoly védekezést mutattak be a csapatok, váltogatva is a különböző formákat, és különösen az emberfogás terén történt komoly pozitív változás. Igaz, itt is hiányoltam ennek az egész pályára történő kiterjesztését. Támadásban viszont kifejezett visszaesést láttam! A női Euroliga csapatok, vagy a fiú vonal, az NBA kreatív játékát, azt az irányvonalat, mely felé a kosárlabda halad, meg sem közelítették a mostani válogatott produkciók. Ennek egyik oka a játékvezetői felfogásban is keresendő, mely hátráltatta ezt, és a védekezést támogatta. A másik, hogy közel volt az EB a klub szezon végéhez, így nem tudtak megfelelő időt együtt dolgozni a csapatok. Ezért is végezhetett élen ennyire meggyőzően a francia gárda, mely precízen játszotta az általa évek óta képviselt összeszokott játékot. ‘- Tulajdonképpen ennyi elegendő volt ahhoz, hogy ők végezzenek az élen?’- A pontos játék, a rájuk jellemző stabil védekezés szerepe felértékelődött, melyből ők jöttek ki jól. A többi csapat nem tudott ilyen jól felépített játékot felmutatni, így nem volt kérdés, hogy megérdemelten akasztották a nyakukba az aranyérmeket.’- Az általad is már említett június elejei időpontválasztás tehát hátráltatta a csapatokat?’- Azt hiszem ezen még sokáig fognak polemizálni szakmai berkekben. Szerintem szerencsétlen döntés volt egy 8-9 hónapos, átlagosan 50 mérkőzéssel járó szezon végére beilleszteni a tornát. Ez a kluboknak jó volt, hiszen így nyugodtan készülhetnek majd a következő szezonra, a válogatottaknak azonban kevésbé.’- Ha egyik sem megfelelő igazán, akkor nem érdemes a kézisekhez hasonlóan szezon közben megrendezni az EB-t?’- Ez egy jó gondolat, hiszen kizökkentené a játékosokat egy időre a klubban megszokott hétköznapokból, illetve december tájékán nincs is annyi világverseny, így nagyobb figyelmet kapna a sportág. Azt hiszem, a kézilabdás vonal ezt nagyon jól felismerte…

tovább:
Nem hozott előrelépést az EB

Mesetábor – tematikus foglalkozásokkal

2009. június 22 és június 26. között naponta reggeltől délutánig biztosít elfoglaltságot a gyerekeknek a Hamupipőke mesetábor a Kurucdombi Fiókkönyvtárban. A szervezők a könyv- és könyvtárhasználatra épített, közösségben megélt játékos időtöltéshez szeretnének keretet biztosítani a nyári szünet egy hetében, a fiókkönyvtárba beiratkozott alsó tagozatos, 29 gyerek számára.

tovább:
Mesetábor – tematikus foglalkozásokkal

Kamionnal karambolozott, nem élte túl a sofőr

FRISSÍTVE- 84-es főút – A katasztrófavédelmi szakemberek hétfő reggel 5 óra körül kapták a riasztást, miszerint Nagycenk és Sopronkövesd között balesett történt. A 104-es kilométerszelvénynél kamion személyautóval ütközött, a Mazda sofőrje nem élte túl a karambolt. Az érintett szakaszon megszűnt az útzár.

tovább:
Kamionnal karambolozott, nem élte túl a sofőr

Baleset a 84-es főúton

… … ) lezárták az utat Pereszteg és Sopronkövesd között. Ennek folyományaként Kövesdnél a templom mellett terelték le a 84-es főút Sopron felé vezető forgalmát. A tereléstől cca 2-300 méterre van a buszmegálló……ha valaki nem ismerné a terepet….:     … …

tovább:
Baleset a 84-es főúton

Újabb tragédia: kamionnal karambolozott, nem élte túl

84-es főút – Súlyos, halálos kimenetelű baleset történt hétfőn kora reggel Sopronkövesd és Nagycenk között. Kamionnal ütközött egy személygépkocsi, amely a baleset következtében oldalára fordult. Vezetője, egy férfi nem élte túl az ütközést.

tovább:
Újabb tragédia: kamionnal karambolozott, nem élte túl

Hétvégi lezárás

A 84-es számú főutat a Szent Mihály temetőtől a Plazáig lezárták, a forgalmat a város felé terelték. A temetőtől azért a Koronázódomb felé haladókat elengedték. Hogy miért is történt ez? Hát azért, mert az új körforgalmat aszfaltozták a Storno Ferenc, Virágvölgyi és Bécsi utak kereszteződésében.

tovább:
Hétvégi lezárás

Erdészeti Múzeum: UNESCO Világörökség – Selmec című kiállítása

A Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatóinak bányászindulójával kezdődött az Erdészeti Múzeumban az UNESCO Világörökség – Selmec című kiállítás megnyitója, amelyen Selmecbánya polgármestere azt mondta: a legbüszkébb a Sopronnal való együttműködésre.

tovább:
Erdészeti Múzeum: UNESCO Világörökség – Selmec című kiállítása

Megnyílt az Országos Érembiennálé

A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozat egyik legrangosabb eseménye az Országos Érembiennálé, amelyet idén tizenhetedik alkalommal rendeztek meg Sopronban. 63 alkotó 86 műve alkotja a szakma legrangosabb seregszemléjét, amellyel egyidőben ifj. Szlávics László szobrászművésznek, a XVI. Országos Érembiennálé nagydíjasának kamaratárlata is látható az Orsolya téri Lábasházban.

tovább:
Megnyílt az Országos Érembiennálé

2.768 – Kőműves Géza > A … zászló felemeléséhez alkalmas módszer és időpont. > Új Magyar Vérszövetséget!

… … is tanult zseni, vagy tanulatlan zseni.” ( Röck Gyula)   Sopron , 2009 juni 12. Kőműves Géza apor45@t-online.hu    … együttműködési jelzését   Kőműves Géza 2009.máj.12. Sopron .  apor45@t-online.hu 06/70/3126794        Magyar … …

tovább:
2.768 – Kőműves Géza > A … zászló felemeléséhez alkalmas módszer és időpont. > Új Magyar Vérszövetséget!

A múzeumok és galériák szélesre tárták kapuikat a Múzeumok Éjszakáján.

Nemcsak hagyománnyá várt, de immár nagyon is közkedveltté a maga nemében egyedülálló hangulatot árasztó rendezvény, amelyen a tömegeket a délutáni rossz időjárás sem tudta eltántorítani a múzeumlátogatástól.

tovább:
A múzeumok és galériák szélesre tárták kapuikat a Múzeumok Éjszakáján.

A múzeumok és galériák szélesre tárták kapuikat a Múzeumok Éjszakáján.

Nemcsak hagyománnyá várt, de immár nagyon is közkedveltté a maga nemében egyedülálló hangulatot árasztó rendezvény, amelyen a tömegeket a délutáni rossz időjárás sem tudta eltántorítani a múzeumlátogatástól.

tovább:
A múzeumok és galériák szélesre tárták kapuikat a Múzeumok Éjszakáján.

Lerepült az útról: szörnyethalt – sokkoló fotók

Fertődről Petőháza irányába tartott vasárnap reggel 7 óra 20 perckor egy 36 éves magyar állampolgárságú férfi, Mercedes típusú személygépkocsijával. Ezt követően áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, majd fának ütközött és azonnal szörnyethalt. A férfi családos volt, két kislányt hagyott árván.

tovább:
Lerepült az útról: szörnyethalt – sokkoló fotók

Szabadidőpark-avató és ribizli fesztivál – rengeteg képpel!

Szombaton délután 3 órakor Fertődön szabadidőparkot adtak át az Esterházy kastély parkjában a Pál majorban. A rendezvényen bemutatták az Esterházy majorságot, majd ribiszli fesztiválon étel és italkóstolóval, sajtokkal, gyógynövénybemutatóval szórakoztatták a kilátogatókat.

tovább:
Szabadidőpark-avató és ribizli fesztivál – rengeteg képpel!

Pál-major- Hercegi szabadidőparkot avattak Fertődön

Pál-major avatását tartották június 20-án, a fertődi Esterházy-palota melletti majorságban, ahol, az esős időjárás ellenére, szép számmal gyűltek össze az érdeklődők. Az, amit a helyiek és a látogatók számára megvalósítanak a Fertőszéplaki Tájházakban, a Porpáczy-iskolában, és Fertődön a Pál-majorban, azt mutatja, hogy jó irányba indultak el azon az úton, amelyen Fertőszéplak, Fertőd, Győr-Moson-Sopron Megye, a környék hírnevét öregbítik. A környék közösségeinek értékeit úgy ápolják, élővé tették a tájházakat, bemutatják és újrateremtik a helyi értékeket, a megye és az ország örömére – mondta Firtl Mátyás a megnyitó beszédében.

tovább:
Pál-major- Hercegi szabadidőparkot avattak Fertődön

Sopron: Héger József reméli, befogadja a város az FC Alpokalját

Győrből Sopronba költözött az egykori Dunaújváros: Héger István üzletember és befektetői csoportja – a magyar futballban nem épp ritkaságnak számító módon – már a harmadik városban próbál csapatot építeni. Az FC Alpokalja valószínűleg az NB II-ben indulhat, és az üzletember reméli, befogadja őket a város. „Már felkerestem Fodor Tamás polgármestert, hogy tárgyaljunk a feltételekről. Bizakodó vagyok,

tovább:
Sopron: Héger József reméli, befogadja a város az FC Alpokalját

XXV. Régi Zenei Napok Sopronban

Nemzetközi érdeklődéssel kísért mesterkurzusok és neves együttesek fellépései szerepelnek a XXV. Régi Zenei Napok szombaton megkezdődött jubileumi programján – mondta Liszkay Mária fesztiválszervező, a Filharmónia Budapest Kht. munkatársa.

tovább:
XXV. Régi Zenei Napok Sopronban

-->