Ott vagyunk a rájátszásban!

Bár csapatunk nem játszott a héten, azért rendeztek jó néhány mérkőzést a hétvégén a bajnokságban. Ezek egyikén, nekünk fölöttébb kedvező eredmény született


Ez a mérkőzés a Kaposvár-Oroszlány találkozó volt, amely 84-69-es hazai sikerrel végződött. Ez pedig azt jelenti, – ahogy arról honlapján az MKOSZ is beszámolt – hogy a bajnoki alapszakaszból hátralévő mérkőzések eredményeitől függetlenül csapatunk ott lesz a bajnoki rájátszásban, a playoffban. Ez pedig, tekintettel a többszörös kényszerű irányító cserére, valamint a centerposzton történt váltására, továbbá, hogy mennyi sérüléssel, nehézséggel kellett megküzdenie szakmai stábunknak – volt, amikor csak U23-as magyar játékosok álltak rendelkezésre – mindenképpen elismerésre méltó, dicséretes eredmény!

eredeti link