Látogatás a bajnoknál, négy légióssal

A bajnok és listavezető Szolnok otthonában játszanak fiaink holnap 18 órától. Sabáli Balázs együttese azok után, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Lawrence Gilberttel, négy légióssal utazik az Olajhoz

Edzőnk azt taglalta, hogy csapata bár négy légióssal utazik Szolnokra, ha öt külföldi játékossal érkezne a Tiszaligetbe, akkor is a címvédő és a bajnokságot vezető Olaj lenne az összecsapás egyértelmű esélyese. Az viszont tény – tette hozzá -, hogy az alapszakasz első körében csak nekünk sikerült legyőzni a bajnokot, és ez mindenképpen önbizalmat kell adjon a társaságnak, ebből erőt meríthetnek a srácok. Sabáli hozzátette: a csapat próbált a lehető legalaposabban felkészülni a szolnokiak játékából, és a fiúk mindenféle nyomás, lelki teher, győzelmi kényszer nélkül játszhatnak, mindez a hazaiakon lesz.
Edzőnk szeretne egy jó meccset játszani Szolnokon a csapatával, és ebben akár egy bravúr is benne lehet…

Honlapunknak Sabáli azt is elmondta, hogy a háttérben a klubnál zajlik a távozó helyettesének megtalálása, de a szezon közben nem könnyű, sőt határozottan nehéz “leakasztani” megfelelő tudású, két poszton is – hármas és négyes – bevethető kosarast. Az ügynökök persze “bombázzák” a klubot különböző ajánlatokkal és bár az SKC jelezte, hogy combo-forward játékost keres, még irányítóról is küldtek anyagot… Volt már jelölt, de vele a megállapodás a klubon kívül álló okok miatt nem jött létre, javában zajlik tehát Gilbert helyettesének keresése.

eredeti link