Kigyulladt az egykori Déli pályaudvar épülete!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint ma kora reggel lángok csaptak fel az egykori Déli pályaudvar épületében, amiben jelenleg pizzéria működött. Az oltás még órákig is eltarthat. A soproni, kapuvári és csornai hivatásos tűzoltó k mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínre vonult, ő k irányítjá k az oltási munkálatokat – közölte hétfőn reggel a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az épületből kihoztak négy gázpalackot, ezeket a tűz nem veszélyeztette. Egy embert is kikísértek az égő épületből, ő az első helyszíni információ k szerint nem sérült meg az eset kapcsán. A tűzoltó k k észülnek a lemezborítású épület tetőzetének megbontására, emellett több vízsugárral támadjá k a lángokat és védik a szomszédos épületet. Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság A soproni Déli-pályaudvar több, mint 150 éves múltra tekint vissza: Sopron város első vasútállomását, mai nevén Sopron-Déli pu-t 1847-ben építette a Sopron-Bécsújhelyi Vasút. Az akkori állomásnak különlegessége volt, hogy falazott pilléreken álló önálló vonatfogadó csarnokot (fedett peront) építettek az állomáson. 1865-ben adták át a forgalomnak a Déli Vasút Szombathely-Sopron szakaszát. Az új pálya dél felől csatlakozott az állomáshoz. Az 1876-ban kiépült Győr-Sopron-Ebenfurth vonalon (GySEV) másik állomást építettek a városban, ez a mai Sopron nagyállomás. Jelen állomás később a Déli Vasút saját állomása volt (nevét is innen kapta). 1902-ben több csomóponti állomás korszerűsítésével egy időszakban átépítették. A Déli Vasút felvásárlásával az állomás is a MÁV-é lett, egészen a 90-es évek végéigig a MÁV vonatok zöme (akkor még Sopron-Szombathely MÁV vonal volt!) erről a pályaudvarról indult és ide érkezett. Az utolsó menetrend szerint közlekedő vonat 1998. május 23-án indult az állomásról. Forrás: www.vasutallomasok.hu

tovább:
Kigyulladt az egykori Déli pályaudvar épülete!