Rögtön szögezzük le: annak ellenére, hogy tagja volt a Team USA-nak, sajnos centerünk nincs az NBA top középjátékosainak, Nikola Jokics-nak, Joel Embiid-nek, vagy Rudy Gobert-nek, netán Karl Anthony Towns-nak, vagy LaMarcus Aldridge-nak a szintjén – ha ott lenne, valószínűleg nem tudnánk megfizetni.

Tyler viszont tavaly tagja volt a Peruban, a pánamerikai játékokon szereplő és ott bronzérmet szerző amerikai nemzeti csapatnak. Arra a tornára, az amerikaiak annak az egyetemi konferenciájának a Big East-nek amolyan All Star csapatát vitték el, amelyben Tylert együttese, a Butler is szerepelt. Centerünket első európai évada, a  horvát Cedevitánál töltött szezon után hívták meg ebbe a gárdába. Az együttes a tavaly augusztus elején rendezett játékok  elődöntőjében, 114-75-re kapott ki az akkor a kínai vb-re készülő és ott másfél hónappal később ezüstéremig jutó, a legendás, 2004-es olimpiai bajnok Luis Scolát is a soraiban tudó argentin válogatottól. Erről a tornáról is beszélgettünk középjátékosunkkal

– Indiana állambeli srácként jól sejtjük, hogy Pacers szurkoló voltál, vagy?
– Nem – mosolyodott el Tyler. – Valóban Indiana állambeli vagyok, de jóval közelebb éltem Chicagóhoz, mint Indianapolishoz, így a Bulls-nak drukkoltam. Természetesen már nem a legendás Jordan-féle csapatnak, hanem a Derrick Rose és Kirk Hinrich vezette gárdának.

– Van kedvenc NBA-játékosod?
– Kettő is, LeBron James és Anthony Davis – így most az ő csapatuknak, a Lakersnek szurkolok.

– Olvasható rólad, hogy az egyetemi éveid elején csupán negyvenegy százalékkal dobtad a büntetőket, de mire végeztél már kétszer olyan hatékonyan, nyolcvankét százalékkal céloztál a vonalról. Hogy sikerült ezt elérned?
– Az egyetemi szezonok között nagyon sokat gyakoroltam, és nem csak a büntetőket. Joey Burton személyében egy neves dobóedzőt is felkértem, ha úgy tetszik felfogadtam, hogy segítsen. Rengeteget segített, nagyon sokat köszönhetek neki. Hát…valahogy így sikerült gyengécske büntetőzőből az egyetem végére elfogadhatóvá válnom.

– Mit szóltál, amikor meghívtak az amerikai válogatottba?
– Nagyon meglepődtem, hogy a korábbi konferenciámból összeválogatott csapat utazott a pánamerikai játékokra, de természetesen örültem is. Mindannyian úgy voltunk vele, hogy nagy lehetőség nemzetközi szinten is megmutatni magunkat.

– A torna után másfél hónappal az az argentin válogatott – mely jókora, száztizennégy-hetvenötös verést mért rátok-, többek között az NBA-profikat felvonultató amerikaiakat is megelőzve vb-ezüstérmes lett Kínában. Hogy emlékszel vissza az ellenük, s többek között a Luis Scola ellen lejátszott meccsre?
– Azt nem tudom, hogy az argentinok mennyit készültek együtt, de szerintem a keret magja évek óta együtt játszik a nemzeti csapatban. Mi viszont odahaza egy hetet készültünk a tornára, s még közvetlenül előtte volt pár napunk és edzésünk Peruban. Ezzel együtt, a nagy vereség ellenére óriási élmény volt az argentinok ellen játszani. Találkoztunk a világszínvonallal, bár az argentinoknak Scola személyében valóban volt egy világsztárjuk, sokkal inkább csapatként voltak kiválóak. Nagyon összeszokott, roppant gyorsan, pontosan kosárlabdázó csapat volt – nem véletlen, hogy a vb-n is sokra vitték, döntőbe jutottak.

– Egyetemi éveid után két szezont már profiként is “lehúztál, egyet Horvátországban, egyet pedig Izraelben. Hogy látod, nagy a különbség az amerikai egyetemi bajnokságban és az ezen országokban látott játék között?
– Szakmai részetekbe nem mennék bele. Mindenütt sok remek játékossal találkoztam, kitűnő kosarasok ellen játszhattam. Ami szerintem a legnagyobb különbség az egyetemi és az európai kosárlabda között, hogy Amerikában, az egyetemeken van idő csapatot építeni, a keret elvben négy éven át túl sokat nem változik, adott  egy gerinc, egy váz, amelyre nyugodtan, éveken át lehet csapatot építeni. Európában ehhez képest ahogy látom, nem nagyon terveznek ilyen hosszú távra, sokkal nagyobb a játékosmozgás a csapatoknál.

– Milyennek látod új csapatodat?
– Ami fontos, hogy láthatóan egy nagyon képzett, felkészült edző kezében van a csapat. Nem vagyunk együtt túl régóta, ráadásul van néhány új játékos is a keretben. Jól dolgozunk, de még némi időre és sok munkára lesz szükség, hogy igazán összeszokjunk és azon a szinten tudjunk játszani, ahogy azt edzőnk szeretné.