Csak csapatként lehet esélyünk

Holnap 18 órától a Falco csapatát fogadjuk, amely egyedüliként veretlen a bajnokságban, s amely a hét elején nagyon szép és értékes győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában a spanyol Zaragoza ellen

Légiós centerünkre, Tyler Widemanra sajnos továbbra sem számíthatunk, nélküle azért jóval nehezebb dolga lesz Kostas Flevarakis legénységének.
Edzőnk így vélekedett az esélyekről: – Nemrég Körmenden szintén egy top csapat ellen játszottunk, ugyanúgy Tyler, sőt az azóta már visszatérő Supi nélkül és mégis szinte az utolsó pillanatig volt esély a bravúrra. Tény, hogy Tyler nélkül kevesebb az esély, de csapatként pótolhatjuk és így “elkaphatjuk” a Falco együttesét, amely egy nagyon szép és értékes győzelem után látogat hozzánk.
Flevarakis mester nem győzte hangsúlyozni a csapatmunka fontosságát: – Kiváló egyéni képességekkel rendelkező játékosai vannak holnapi ellenfelünknek, egyénieskedéssel túl sokra nem mennénk ellenük. Csapatként viszont eltüntethetjük az egyéni képességek közötti különbséget. Ez a célunk, mindenkire nagy szükség lesz holnap, a csapategységben lehet az erőnk támadásban és védekezésben egyaránt.

eredeti link