Csak a győzelem

Szombaton 18 órától az évad meglepetéscsapatát, a bajnokságban a 3. helyen álló és a Magyar Kupában is a legjobb négy közé jutó Jászberény gárdáját fogadjuk

Azt, hogy minek köszönhető a Jászberény remek szereplése, arról Sabáli Balázs, csapatunk szakvezetője azt mondta, bár nem az ő tiszte ezt megítélni, de úgy látja, a jászságiaknak sikerült egy jó “kémiájú”, csapatként igen hatékonyan működő légiós ötöst összeszedniük. Ebben minden poszton pontosan tudják a játékosok, mi a feladatuk. Emellett a Jászberény nagyon szervezetten, hatékonyan is védekezik.

Vezetőedzőnk megítélése szerint, annak is jelentős a szerepe holnapi ellenfelünk meglepően jó teljesítményében, hogy az ősszel elég sok meccset játszott – és nyert meg – otthonában, ez pedig olyan önbizalmat, valamint lendületet adott a játékosainak, hogy nem egy idegenbeli bravúrra is képes volt.
Saját csapatával kapcsolatban annyit mondott edzőnk, hogy az utóbbi hetek eredményei nem úgy alakultak, ahogy azt előzetesen reméltük, vártuk, így aztán eléggé megnehezítettük saját helyzetünket. Ahhoz, hogy maradjon esély céljaink elérésére, a holnapi mérkőzésen csak egyetlen eredmény elképzelhető: a győzelem! Mindegy, hogy hogyan, milyen játékkal, de nincs más választásunk: valahogy le kell győzni a bajnokság meglepetéscsapatát!

Fotó: kosarsport.hu

eredeti link