Búcsú egy zaklatott esztendőtől

Az év utolsó hazai mérkőzése után klubunk a hagyományoknak megfelelően, a Tercia Hubertus étteremben közös vacsorával búcsúztatta el az esztendőt

Azt az esztendőt, amely – különösen az első felére gondolva – meglehetősen zaklatott volt csapatunk számára. Az előző, a 2017-18-as évad végén csupán annak örülhettünk, hogy az élvonalban maradtunk.
A most zajló évad – amint arra rövid megnyitó beszédében ügyvezetőnk, Pojbics Szabolcs is kitért – sokkal jobban, sőt kifejezetten biztatóan indult. Itthon előbb az előző szezon ezüstérmesét, a Falco csapatát, majd a bajnoki címvédő Szolnokot is két vállra fektettük. Bár a helyzet és a pozíciónk lényegesen jobb, mint egy éve ilyenkor volt, azért jókora túlzás lenne oldott, ünnepi hangulatúnak minősíteni a rendezvényt.
Ügyvezetőnk ki is emelte: nagy kár, hogy az év végét, a két utolsó összecsapást, a szegedi, valamint az évzáró fehérváriak elleni hazai mérkőzést elrontotta a társaság és emiatt végül le is csúszott a Magyar Kupáról. Végezetül reményét fejezte ki, hogy az alapszakasz második felében tanul a hibákból a csapat, tud javítani és előrelép majd.
A vacsorán az ügyvezetőnk szavait követő időszakot sem lehet könnyednek, oldottnak nevezni, elmaradtak a korábban ilyen alkalmakkor megszokott ugratások, tréfálkozások – inkább tartózkodó volt a légkör -, később azért kicsit oldódott, így búcsúztunk az idei esztendőtől.

eredeti link