Hamar nagyobb, 10 pont fölötti hátrányba kerültek fiataljaink, akik ezt követően futottak az eredmény és ellenfelük után. A 4. negyed közepére azonban U20-as csapatunk belefáradt a szombathelyiek üldözésébe
SKC – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 58-81 (14-22, 20-23, 16-14, 8-22)
Sopron, U20-as bajnoki mérkőzés
Sopron, U20-as bajnoki mérkőzés
SKC: TÓTH D. 6/3, Csátaljay P. 2, Tabajdi 4, Lakatos 6. SCHÖLL 19
Cs.: WODITSCH 6/6, FLASÁR 12, Bőhm 3/3, Vámosi
Mit szépítsük, a szombathelyi fiatalok a mérkőzés elején valóssággal “állva hagyták” az első irányítóját, Csendes Pétert nélkülöző U20-as csapatunkat. A nyitóetap közepén 14-2-re vezettek a vendégek. Ezt követően találtak magukra fiataljaink és kiegyenlítetté tették a játékot, sőt a 4. negyed elején 7 pontra felzárkóztak. Ezt követően azonban egy 15-0-lal eldöntötte a találkozót a Falco U20-as gárdája, a jelek szerint a mi együttesünk belefáradt abba, hogy a kezdeti nagy hátrányból szorossá tette a találkozót.