Minden jó, ha a vége jó tartja a mondás. Nos, bár az SKC férfi kosárlabdacsapatának kedden Budapestre ellátogató szurkolói, szinte bajnokokként kijáró ünneplésben részesítették az NB I-ben való bennmaradást a MAFC otthonában hosszabbításos győzelemmel kiharcoló soproni gárdát, a szurkolóknak túl sok örömre nem volt okuk. Sabáli Balázzsal, a csapatunk irányítását a szezon közben átvevő szakvezetővel értékeltük a csapat szereplését
– Sereghajtó pozícióban vetted át a csapatot. Ez mentálisan mennyire érződött a játékosokon, és ennek mekkora szerepe volt a folytatásban?
– Először is irányítót kellett keresni és a szezon közepén meglévő szűkös piaci lehetőségek mellett, Parker tűnt a legjobb megoldásnak. A kérdésre felelve leginkább letörtséget, csalódottságot éreztem a játékosokon, mert a szezon elején nem úgy jöttek az eredmények, ahogy remélték. Mégsem ez volt a legnagyobb gond, hanem, hogy nem sokkal azután hogy átvettem a csapatot, szinte magas játékos nélkül maradtunk. Dénes Gabit operálni kellett, Zagorac edzésen Achilles-sérülést szenvedett, Geri pedig a ZTE ellen a második percben a vádliján sérült meg. Zagoracról először azt mondták két hét múlva már játszhat, majd ez módosult hat hétre, így lépnünk kellett. Maradt bevethető palánk alatti játékosként Watkins és a fiatal Bagó, Takács Norbinak, sőt, volt még, hogy Mészáros Máténak is négyest kellett játszani. Egyéb nehézségeink is voltak, de érdemes lenne megnézni, az egész évad során összesen hány alkalommal tudtunk a teljes kerettel felállni – nem jönne ki túl nagy szám.
– Jött a Körmend elleni hazai parádé, majd egy győzelem a MAFC ellen – mégsem követte igazán jó folytatás, miért?
– Felcsillant egy kis reménysugár, a Körmed ellen tényleg jó dobóformával, a MAFC otthonában pedig egységes, harcos játékkal nyertünk. Nem sokkal ezután jött a körmendi visszavágó, ahol egy nagy pofonba futottunk bele. Jött Henderson, voltak ugyan jó meccseink Kaposváron, vagy Szombathelyen, de túl nagy lett a hátrány ahhoz, hogy megcsípjük a középházi középszakaszt. Ez egyrészt önmagában is frusztráló, ráadásul – és ez bizony néha meccseken is látszott – nem igazán volt jó a “kémia”, nem volt nagy összhang, egység a csapaton belül. Akadtak bizony légiósok, akik – némi túlzással persze – csak a támadó térfélen akarták elvégezni a munkát… Régen rossz, ha az amerikaiak – finoman fogalmazva – nem kedvelik egymást… Próbáltuk, de nem volt könnyű kezelni a helyzetet.
– Az alsóházi középszakasz előtt volt egy-két biztató eredmény, győzelem Debrecenben, vagy a biztos siker a Jászberény ellen itthon, a középszakasz mégsem úgy sikerült, ahogy a klubnál remélték. Miért?
– Szerettük volna elkerülni a playout-ot, de azok után, hogy Debrecenben kikaptunk, ráadásul két kiállítással, Watkins hiányát nem tudtuk pótolni, így a Jászberény elleni hazai vereség után lényegében biztossá vált, hogy a MAFC-cal játsszuk a playout-ot. Nagyon nyomasztó érzés fokozta a feszültséget.
– Milyen volt a playout párharc, amelyet 2-0-ra megnyertünk?
– Ha már a playout-ig jutottunk, a soproni meccsel elégedettek lehettünk, koncentrált, jó kezdéssel végig kézben tartottuk a mérkőzést. A fővárosi találkozón – pedig előtte nyilván jeleztük, hogy ugyanolyan koncentráltan kell kezdeni, mint Sopronban – tompák, dekoncentráltak voltunk, korántsem olyan élesek, mint az első összecsapáson. Szerencsére a második félidő elején sikerült javítani, aztán, hogy hogyan az most már történelem, de sikerült kivívni a bennmaradást. Összességében azonban ez egyértelműen egy nagy csalódást keltő évad volt, amelynek okai nagyon összetettek, benne volt a sérüléssorozattól kezdve a rossz “kémián” át, jó néhány a remélttől elmaradó egyéni teljesítmény.
– Hogyan, merre tovább SKC, kit tartanál meg a légiósok közül?
– Egyedül a már hazatérő amerikai center Ryan Watkinst, aki annyit mondott: nem zárkózik el a folytatással kapcsolatos egyeztetésektől.