Néhány napja már csapatunkkal edz új irányítónk, Adonte Joshua Parker. Vezetőedzőnk, Sabáli Balázs számolt be az új irányítónkkal kapcsolatos első benyomásairól Szakvezetőnk kifejtette: az első benyomások ugyan egyértelműek kedvezőek Parkerrel kapcsolatban, de a puding próbája az evés, azaz az edzés szituáció nem ugyanaz, mint a tétmérkőzés. Igazi, érdemi “szakvéleményt” Sabáli Balázs tehát csak a mérkőzésen látottak után tud majd mondani Parkerről, akinél szerdán érezhető volt egy kis fásultság, ám ez érthető, hiszen akkor “tetőzött” nála az időeltolódás hatása. A tréningeken úgy tűnik mind játékban, mind pedig emberileg is illeszkedhet csapatunkba. Edzőnk bízik benne: Parker ezt a bajnoki meccseken igazolni is tudja majd.
tovább:
Az első benyomások